HÍREK

Olyan beszédet mondott Putyin, hogy azt bármelyik szovjet vezető megirigyelhette volna

Az orosz elnök a nyugati országokat az ukrajnai konfliktus „felbujtóinak és uszítóinak” nevezte, hasonlóképp, ahogy 1956-ban a magyar forradalom idején a szovjetek.

Link másolása

Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget, és senkit sem fenyeget, a Nyugat viszont új, globális tengelyeket alakít ki - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a Rosszija 1 televízió "Moszkva. Kreml. Putyin" című vasárnapi műsorának nyilatkozva,

"Van közöttünk haditechnikai együttműködés (Kínával), nem titkoljuk. Minden átlátható, nincs ebben semmi titok. Katonai együttműködés is van közöttünk, gyakorlatokat tartunk. (...) Mindezt folytatjuk, minden átlátható, de ez nem katonai szövetség"

- mondta Putyin.

Az orosz elnök, meg nem nevezett nyugati elemzőkre és politológusokra hivatkozva kifogásolta, hogy a Nyugat ezzel szemben "új tengelyeket épít", hasonlóan ahhoz, ahogy azt "Németország és Olaszország fasiszta rezsimje, illetve a militarista Japán" tette a 30-as években. Nehezményezte a "globális NATO" létrehozására irányuló törekvéseket, amelybe Új-Zélandot, Ausztráliát és Dél-Koreát is be akarják vonni. Emlékeztetett rá, hogy az év elején brit-japán megállapodás jött létre a katonai együttműködésről.

Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok "maga alatt vágja a fát" azzal, hogy egyes országok, köztük Oroszország számára akadályozza a dollár használatát az elszámolásban, és rámutatott, hogy ilyen célokra a nemzeti fizetőeszközök is megfelelnek, köztük a jüan is.

Putyin szerint "nem a szkeptikusok, hanem az irigyek" állítják azt, hogy Moszkva Peking befolyása alá kerülhet. Rámutatott, hogy az európai gazdaság függősége sokkal nagyobb Kínától, mint az oroszé.

Elmondta, hogy a Hszi Csin-ping kínai elnök moszkvai látogatásának idején - a kandallónál, tea mellett a Kremlben folytatott négyszemközti tárgyalásuk során - részletesen kifejtette ukrajnai rendezési tervét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azzal kapcsolatban, hogy a két vezető eszmecseréje terven felül elhúzódott, azt hangoztatta, hogy ez a közöttük fennálló bizalom és a tárgyalások tartalmas mivoltának jele volt.

Putyin a nyugati országokat az ukrajnai konfliktus "felbujtóinak és uszítóinak" nevezte, megismételve álláspontját, miszerint a válságot az általuk támogatott 2014-es "fegyveres alkotmányellenes puccs" indította el.

"Meg kellett védenünk a Krím lakosságát, és végül valamilyen formában támogatást kellett nyújtanunk a Donyec-medencének is" - mondta, hozzátéve, hogy a Nyugat "a vörös, sőt a bordó vonalat is átlépi" azzal, hogy fegyvert szállít "a kijevi rezsimnek".

Az elnök szerint a Nyugat titokban, éjszaka szállítja a fegyvereket, amelyeket az orosz hadsereg megpróbál a folyamat közben megsemmisíteni. Elismerte, hogy "olykor sikerül, olykor nem", hozzátéve, hogy "senkinek ne legyen kétsége afelől", hogy Moszkva nem fogla a szállításokat "közönyösen, ölbe tett kézzel" szemlélni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Londonban éppen az orosz-kínai csúcsra időzítve jelentették be a szegényített urániumot tartalmazó lőszerek Ukrajnába szállításának szándékát. Elmondta, hogy Oroszországnak van mivel válaszolnia, és több százezer ilyen lövedékkel rendelkezik.

"Egyelőre nem vetjük be őket" - mondta.

Putyin elutasította a brit állítást, miszerint a gyengített uránt tartalmazó lőszerek bevetésének nincsenek káros következményei.

"Ez nyilvánvalóan nem így van. Tény, hogy valóban nem minősülnek tömegpusztító fegyvernek. Ez igaz. De a (páncéltörésre használt) szegényített urániumlövedék (.) magjából mégis úgynevezett sugárzó port keletkezik, és ebben az értelemben mindenképpen a legveszélyesebb fegyverek közé tartozik" - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a volt Jugoszláviában és Irakban, ahol ilyen lőszereket vetettek be, a helyi lakosok körében a rákos megbetegedések száma a sokszorosára nőtt. Rámutatott, hogy az ukrán fegyveres erők olyan övezetben vetnék be a gyengített urániumot, ahol olyanok élnek, akiket Kijev a sajátjainak tekint, a termőföldet is megfertőzve.

Putyin szombaton bejelentette, hogy Moszkva harcászati nukleáris fegyverek állomásoztatásáról állapodott meg Minszkkel. Mint mondta, ez a lépés nem sértené meg az atomsorompó-egyezményt, és utalt rá, hogy az Egyesült Államok évtizedek óta állomásoztat nukleáris fegyvereket európai szövetséges országok területén.

Azt is közölte, hogy Oroszország július 1-jéig befejezi a nukleáris eszközök tárolására szolgáló létesítmény építését Fehéroroszországban, megjegyezve, hogy Moszkva nem engedi át a felettük való ellenőrzést Minszknek. Elmondta, hogy tíz, taktikai atomfegyver szállítására alkalmas repülőgép állomásozik a szomszédos ország területén, amelynek Moszkva már több, erre szintén képes Iszkander rakétarendszert adott át.

Putyin arról is szólt, hogy amíg a szövetségesei 420-440 harckocsit fognak leszállítani Ukrajnának, addig az orosz hadiipar több mint 1600 új ilyen eszközt fog gyártani. Hozzátette, hogy az orosz hadsereg tankjainak száma összességében háromszorosan fogja meghaladni az ukránét.

Az orosz elnök kommentálta 17 uniós ország és Norvégia megállapodását is, amelynek alapján a következő 12 hónapban egymillió tüzérségi lőszert szállítanak le Ukrajnának. Elmondta, hogy a gyorsan bővülő orosz hadiipar ugyanezen időszak alatt háromszor annyit lesz képes előállítani.

Putyin szerint amíg az Egyesült Államok havonta 14-15 ezer lövedéket gyárt, addig az ukrán fegyveres erők a konfliktus során naponta akár 5 ezer lövedéket is felhasználnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szexelhet bárkivel a barátnője, a férfinak csak egy feltétele van
Zoe nyugodtan hűtlenkedhet, nem gáz, ha mondjuk, Matt elmegy dolgozni, közben valakivel megcsalja.

Link másolása

36 évesen a legtöbb embert már érte szerelmi csalódás, közülük is sokakat csaltak már meg. Matt, a brit férfi ezért úgy döntött, hogy jelenlegi párjának, a 31 éves Zoénak felvetette, hogy csak nyugodtan legyen hűtlen hozzá, nem gáz, ha mondjuk, Matt elmegy dolgozni, közben Zoe valakivel megcsalja. Nem fog rá haragudni, de.

És ugye a "de" után mindig valami megkötés szokott következni, Matt feltétele pedig az volt, hogy készítsen a félrelépésekről fotókat, videókat, amiket ő is megnézne...

A férfi azt mondja a videójában,ait a 24.hu szúrt ki, hogy ez kb. olyan, mintha saját pornócsatornája lenne. Matt úgy érzi, hogy a módszer bevált, nem a háta mögött lép félre Zoe, így ő nem féltékeny, valamint a nő is jól érzi magát.

Zoe ráadásul elindította saját OnlyFans-csatornáját is, mert ha már nyitott kapcsolatban élnek, akkor legyen belőle anyagi hasznuk is, valamint más is hozzáférhessen az erotikus tartalmakhoz.

Zoe természetesen megengedte, hogy Matt is megcsalhatja, és bár ettől a férfi eleinte ódzkodott, de mára feloldódott, olyannyira, hogy swinger-klubokba is együtt járnak, ahol szexelhetnek másokkal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Leszakadt kezek és lábak, vér és haldokló emberek – közel 300 halottja van az indiai vonatbalesetnek
130-al rohant bele egy személyszállító egy álló tehervonatba, majd a roncsokba még egy másik szerelvény is beleütközött. A szemtanúk elképesztő borzalmakról számoltak be.

Link másolása

Legalább 280 ember meghalt és nagyjából kilencszázan megsérültek Indiában, amikor összeütközött két expresszvonat és egy tehervonat péntek este.

A baleset India keleti részén, Odisa államban történt, körülbelül kétszáz kilométerre Kalkuttától. A South Eastern Railway vasúttársaság közlése szerint

egy Kalkuttából indult expresszvonat nagyjából 130 kilométer per órás sebességgel rohant bele egy álló tehervonatba, helyi idő szerint este hét órakor.

Az ütközés erejétől a személyvonat több kocsija is kisiklott, és a párhuzamos sínpárra került. A roncsokba pedig beleütközött egy másik, az ellenkező irányból érkező tehervonat is.

A baleset helyszínére körülbelül kétszáz mentőautót riasztottak, és száz orvost hívtak be dolgozni, hogy el tudják látni a sérülteket. A mentésben több mint ezer ember vesz részt, sokan még szombat reggel is a roncsok között voltak. A hatóságok közlése szerint a halottak száma várhatóan még emelkedni fog.

Az egyik túlélő a BBC-nek azt mondta, hogy az ütközés után 10-15 ember zuhant rá, de ő végül kisebb sérülésekkel sikerült kimásznia.

Mikor kijutott a roncsok közül akkor pedig leszakadt kezeket és lábakat látott maga körül, valamint egy embert, akinek teljesen szétroncsolódott az arca.

Hasonló borzalmakról számolt be egy másik szemtanú is: ő semmi mást nem látott, csak „vért, törött végtagokat és haldokló embereket”.

(Forrás: rtl.hu, BBC)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kínos videó: elhúzta a kezét Orbán elől a moldovai elnök, mikor kezet akart neki csókolni
Maia Sandunak nem volt ínyére a magyar kormányfő szokása, aki nem először él át emiatt ilyen kínos pillanatokat.

Link másolása

Orbán Viktor csütörtökön érkezett az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára, és a bulboacai Mimi-kastélynál találkozott Sanduval, aki határozott mozdulattal vette el a kezét a már meghajló és csücsörítő Orbán elől.

A kézcsók a barokk korszakban vált Európában szokássá, de a XX. század közepére ki is ment a divatból, Európán kívül sok helyen kifejezetten bárdolatlanságnak számít.

Orbán Viktornak korábban volt már ilyen kínos akciója, amit sikerült az utolsó pillanatban kézfogásra menteni. Indiai látogatásán találkozott Sonia Gandhival, és váratlanul a szájához emelte a politikus kezét, ami ott finoman szólva sem szokás.

Indiában a nők és férfiak, ha nincs köztük családi kapcsolat, szinte soha nem érintik meg egymást, még a kézfogás is csak a városi, nyugatos értelmiség körében számít elfogadottnak.

Itt a jelenet.

Az etikett szerint a férfi csak akkor lendülhet „kézcsókakcióba”, ha a nő kezét csókra nyújtja: azaz ha tenyerével lefelé, vízszintesen nyújtja a kezét a férfi felé – ez esetben illik megcsókolni a hölgy kezét. Ha a kéznyújtás a kézéllel felfelé történik, akkor kézszorításra kell felkészülni. Ha valamiért mégis kézcsókra kerülne sor, azt sem árt tudni, hogy a férfi nem billeg: nem hajolunk meg a hölgy előtt – ezt a gesztust jobbára a királyi család tagjainak tartja fenn a protokoll, és akkor is csak abban az esetben, ha országunk királyi családjáról van szó. A férfi kézcsók közben nem hajladozik – legfeljebb a fejét hajtja le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump gratulált Kim Dzsongunnek, kiakadtak még a republikánusok is
„Az országunk visszavétele Joe Bidentől nem azzal kezdődik, hogy gratulálunk Észak-Korea gyilkos diktátorának” - írta egy kormányzó.

Link másolása

Trump volt elnök gratulált Kim Dzsongunnak, miután Észak-Korea felvételt nyert az Egészségügyi Világszervezet végrehajtó testületébe.

„Gratulálok Kim Dzsongunnak” - írta Trump pénteken a Truth Social fiókjában közzétett bejegyzésében, miközben megosztott egy cikket a hírről.

A lépés azonnal bírálatokat váltott ki a republikánusok részéről -írta a New York Post.

„Kim Dzsongun éhezteti a saját népét. Teljes bohózat, hogy Észak-Korea vezető szerepet tölt be az Egészségügyi Világszervezetben”

- mondta Nikki Haley elnökjelölt, aki egykor Trump ENSZ-nagykövete volt.

Georgia állam kormányzója, Brian Kemp szintén gúnyolódott Trumpon.

„Az országunk visszavétele Joe Bidentől nem azzal kezdődik, hogy gratulálunk Észak-Korea gyilkos diktátorának”

- tweetelte.

Elnökként Trump találkozott a kegyetlen észak-koreai diktátorral a szingapúri és vietnami csúcstalálkozókon is. Ő lett az első amerikai elnök is, aki betette a lábát az elszigetelt országba.

A látogatások látszólagos célja a denuklearizációs tárgyalások voltak - amelyek nagyrészt sikertelenek voltak. A páros baráti leveleket váltott, és elnöksége alatt Trump nyilvánosan is kijelentette, hogy „nagyszerű kapcsolatot” ápol a diktátorral, és hogy kedvelték egymást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: