HÍREK
A Rovatból

Ez az időszak valójában az áldozatoknak volt igazán pokoli - üzeni a panaszkodó Novák Katalinnak a nevelő, aki először jelentette fel a bicskei otthon pedofil igazgatóját

Bárnai Árpád szerint az áldozatok szenvedtek igazán, nem a volt köztársasági elnök. A férfi tíz éve tett feljelentést az otthon igazgatója ellen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 19.



Az a gyermekotthoni nevelő, aki elsőként tett feljelentést a bicskei intézmény pedofil igazgatója ellen, úgy érzi, Novák Katalin nem azokkal beszélt, akikkel igazán kellett volna. Bárnai Árpád szerint a volt köztársasági elnöknek fontos lett volna megszólítani azokat a fiatalokat, akik közvetlenül érintettek voltak az ügyben, derül ki az RTL Híradójából.

„Ha már arról beszélünk, hogy milyen nehéz feladatok vannak ezzel kapcsolatban, akkor szerintem az egy fontos feladat, ami nem történt meg Novák Katalin részéről, hogy szóba állni azokkal, akiket ez érint, hogy mi van velük egyáltalán” – mondta Bárnai, majd hozzátette: „Hogyha neki van közéleti szerepe, akkor erről kommunikáljon és tegye meg azokat a lépéseket, amik őszinteséget igényelnek”.

Novák Katalin Temesváron beszélt arról, hogy a kegyelmi ügy utáni másfél év számára „pokoli” volt. Szó szerint így fogalmazott: „Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem”.

Erre reagálva Bárnai azt mondta:

„Amikor hallottam ezt a mondatot akkor az jutott eszembe, hogy akik ebben az ügyben érintettek, akiket én ismerek nekik nagyon pokoli évük volt. A tavalyi év is, és még előtte jó pár”.

A kegyelmi ügy kirobbanása után nagy erejű civil megmozdulás indult. A „Odakinn most szörnyek járnak” elnevezésű tüntetésen tavaly februárban több mint 100 ezren vettek részt a Hősök terén.

A demonstráció után pénzgyűjtés is indult annak a fiatalnak a megsegítésére, aki az otthonból kikerülve hajléktalanságba került. A kezdeményezés hatására összesen 219 millió forint jött össze, amelyből az Utcáról a Lakásba Egyesület négy lakást is vásárolt. Ezekben olyan nehéz helyzetben lévő fiatalokat tudnak segíteni, akiknek korábban nem volt biztos lakhatásuk.

Az egyesület társelnöke, Kovács Vera úgy látja, az érintett fiataloknak sokkal nehezebb volt ez az időszak, mint a közéletből visszavonult volt államfőnek.

„Az én szociális munkás kollégáim nagyon is jól látják, hogy kinek volt nagyon nehéz másfél éve. Azoknak a fiataloknak, akiktől az állam vagy senki nem kért bocsánatot a történtekért, vagy éppen az a helyzet, hogy nekünk most ebből a közadakozásból van lehetőségünk néhány fiatalnak segíteni, de különösen pokolian nehéz időszaka volt azoknak a fiataloknak, akik semmilyen segítséget nem kapnak továbbra sem” – mondta Kovács a Híradónak.

A kegyelmi ügy kirobbanása után több intézkedést is bevezetett a kormány. Elkezdődött a gyermekvédelemben dolgozók pszichológiai alkalmasságának és életvitelének vizsgálata, eddig összesen 13 ezer embert ellenőriztek, és 74-en nem feleltek meg az előírásoknak.

Gulyás Gergely miniszter még tavaly novemberben úgy fogalmazott: „Az elmúlt években a gyermekvédelem ügyében nagyon sok fontos lépés történt.”

Az RTL összeállítását itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nem akar Hatvanpusztára költözni: Nem kívánom édesapám halálát, 85 éves, jó erőben van, és az övé
A miniszterelnök szerint a legendás birtok édesapja gazdasága, amit ő nem szeretne használni, hiszen neki nem olyan messze onnan van saját háza.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is. Ugyan a miniszterelnök kijelentette, hogy „egy politikus ne foglalkozzon üzleti ügyekkel, maximum gazdaságpolitikával és gazdaságfejlesztéssel”, de azért válaszolt a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésre.

Igaz, először álkérdésnek titulálta a felvetést, de aztán elmondta:

„Nem kívánom édesapám halálát, hogy tisztázzuk a dolgot. 85 éves, jó erőben van, dolgozik, és az övé.”

Hozzátette: „Nekem van Felcsúton saját házam, amiben lakom, ez körülbelül hat kilométerre lehet Hatvanpusztától.”

Újabb riporteri kérdésre megerősítette, hogy a birtok Orbán Győzőé, és kifejtette: „Az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi, állami gazdaság volt – én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán. Az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinált belőle egy gazdaságot, és az az övé.”

„Nézze, 62 éves vagyok. Van egy saját házam Budán, ott lakunk a feleségemmel, és van egy vidéki házam. Mire is volna még szükségem?”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump aranyat lopott – videó is készült a kínos esetről
Az amerikai elnök a foci klubvilágbajnokság döntőjében csúsztatta a zakója belső zsebébe az egyik aranyérmet, A felvételek szerint FIFA elnökét nem zavarta az eset.


Donald Trump ismét magára irányította a figyelmet, amikor a futball klubvilágbajnokság döntőjén feltűnt a színpadon, és a győztes csapatnak járó egyik aranyérmet egyszerűen zsebre vágta. A 79 éves amerikai elnök vasárnap Gianni Infantinóval, a FIFA elnökével együtt osztotta ki az érmeket a Chelsea játékosainak, akik 3–0-ra verték a Paris Saint-Germaint.

Miután odaadta az érmeket a játékosoknak, Trump észrevette, hogy maradt nála egy fölös darab.

A felvételeken jól látszik, ahogy a szalagot gondosan összehajtogatja, röviden beszél Infantinóval, majd az érmet a zakója belső zsebébe csúsztatja.

A FIFA elnöke ekkor feltartja a hüvelykujját Trump felé.

Ezután Trump és Infantino közösen adták át a trófeát a Chelsea csapatkapitányának, Reece Jamesnek a MetLife Stadionban, New Jerseyben. James később újságíróknak elmondta: „Azt mondták nekem, hogy ő fogja átadni a trófeát, aztán lemegy a színpadról. Azt hittem, le fog menni, de ő maradni akart.”

Cole Palmer, a csapat középpályása azt mondta, „kicsit össze volt zavarodva” Trump jelenlététől.

Donald Trump a díjátadó után rövid interjút is adott. A sport témát hamar félretette, és inkább arról beszélt, hogyan hozta vissza Amerikát a „halálból”, miközben kritizálta az előző kormányzatot.

A klubvilágbajnokságról annyit mondott: „Szerintem ez a legnemzetközibb sport, úgyhogy tényleg képes összekötni a világot.” Hozzátette: „Ez az egységről szól, mindenki összejön, és nagy a szeretet az országok között.”

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: A Fidesz most éppen azt csinálja, amit Trumptól tanultak
Orbán Viktor az utóbbi hetekben rendszeresen tűnik fel online műsorokban. A politikai elemző szerint ez tudatos kommunikációs húzás, amit Donald Trump kampánya inspirált.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 17.



Orbán Viktor a közösségi médiában jelentette be, hogy csütörtökön késő délután jelenik meg új interjúja Király Tamással az Ultrahang című műsorban.

Ennek kapcsán Török Gábor politikai elemző a Facebookon írt arról, hogy a Fidesz kommunikációjának van egy érdekes sajátossága, vette észre a 24.hu. Szerinte bármit változtatnak vagy bármibe kezdenek, azt mindig csúcsra járatják.

A politikai elemző úgy látja, hogy most éppen azt és ott teszik, amiben és ahol úgy gondolják, hogy le vannak maradva. Azt írta:

„amit Trumptól tanultak: hirtelen közösségi médiás műsorokba megy a miniszterelnök, de nem havonta mondjuk egyszer-kétszer, hanem az elmúlt két hétben szinte kétnaponta.”

Török szerint majd kiderül, mennyire lesz hatásos ez a taktika, vagy inkább túltolják. Egy biztos, a hatalom sosem aprózza el sem a negatív kampányt, sem az óriásplakátozást, sem bizonyos szavak használatát, sem az új eszközök bevezetését.

A bejegyzésében azt is írta, hogy „a Fidesz kommunikációs sikerének egyik titka éppen ebben a módszerben volt sokáig keresendő, most majd meglátjuk, hogy ugyanez a technika akkor is segít-e, ha nem gyorsulni kell, hanem inkább megállni a lejtőn.”

Török Gábor nemrég arról posztolt, hogy jelenleg a Fidesz szűk győzelmére lát nagyobb esélyt jövőre:


Link másolása
KÖVESS MINKET: