HÍREK
A Rovatból

Nem várt helyről kap segítséget Putyin az ukránok ellen – alaposan meg is hálálja a szívességet

Összesen mintegy 5000 dolláros (1,7 millió forintos) bevonulási pénz, valamint fele ekkora havi fizetés is üti a markukat – no meg orosz állampolgárság.

Link másolása

Oroszországban élő kubai bevándorlók csatlakoztak Moszkva ukrajnai háborújához, miután Vlagyimir Putyin elnök aláírta azt a törvényjavaslatot, amely állampolgárságot biztosít mindenkinek, aki bevonul az orosz hadseregbe – írja a New York Post.

Az amerikai lap információi szerint

szerdán már több kubait elszállítottak az ukrajnai frontra, miután aláírták az orosz hadsereghez való csatlakozásukról szóló egyéves szerződést. Mindez azután történt, hogy előző héten bejelentették: Belarusz kubai katonák kiképzését fontolgatja.

Azt nem tudni, hogy a kubai harcosok milyen típusú képzést kapnak Belaruszban. Evan Ellis, az USA hadseregének latin-amerikai tanulmányokkal foglalkozó professzora azt mondta, a kubaiakat a harcászat számos területén bevethetik, a hírszerzéstől kezdve egészen a speciális műveletekig. Ellis szerint ez a lépés arra is utalhat, hogy Oroszországnak jelenleg kevés bevethető katonája van.

A kiszivárgott hírek szerint az orosz hadsereghez csatlakozó kubaiak összesen mintegy 5000 dolláros (több mint 1,7 millió forintos) bevonulási pénzt kapnak, továbbá havonta 2545 dolláros (közel 900 ezer forintos) fizetésben részesülnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kétségbeesve hívott segítséget a tengerbe fulladt magyar turista felesége - újabb részletek az olaszországi tragédiáról
A két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a kedvezőtlen időjárás ellenére.

A kiérkező mentők nem tudtak segíteni rajtuk, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Mint később kideült, a két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

A balesetet a két férfi egyikének felesége jelentette, a nő kétségbeesve hívta a mentőket.

A két úszó közül az egyik már eszméletlen volt, mikor az azonnal kiérkező mentőegységek rátaláltak. Őt a mentők több mint 20 percig próbálta újraéleszteni, mielőtt megállapították a halálát. A második úszót tűzoltóhelikopter segítségével találták meg.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kubatov Gáborral szembejött a valóság: egy mentőautó a záróvonalon előzött, szerinte ez Karácsony Gergely hibája
A Fradi elnöke szerint veszélyes játékot űz az emberi életekkel a főpolgármester: az Üllői úton a mentőautóknak a szembesávban, záróvonalat átlépve kell közlekedniük a Karácsony-karók miatt. Kár, hogy karók nélkül is ezt szokták csinálni...

Link másolása

A Fidesz pártigazgatója véletlenül észrevett az Üllői úton egy mentőautót, ami a szembejövő sávban előzte meg az előtte feltorlódott autósort. Kubatov bizonyára nem látott még ilyet, ezért azonnal lefotózta a jelenséget, és fel is töltötte a Facebookra.

Kubatov szerint a mentősök manőverének felelőse nem más, mint Karácsony Gergely.

Egészen pontosan ezt írta:

„Karácsony Gergely veszélyes játékot űz az emberi életekkel: az Üllői úton a mentőautóknak a szembesávban, záróvonalat átlépve kell közlekedniük a Karácsony-karók miatt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban
A 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a rossz időjárás ellenére.

Link másolása

A tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban – jelentette az ANSA olasz hírügynökség szombaton.

A 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a kedvezőtlen időjárás ellenére.

A kiérkező mentők nem tudtak segíteni rajtuk, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az ANSA híradása szerint a helyszínen van a parti őrség, a tűzoltóság és a rendőrség is.

(MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz címre vitték az idős nőt a csípőműtétje után, vadidegen helyen töltötte az éjszakát
Amikor a kórházat értesítették a tévedésről, a betegszállítók azonnal rohantak érte, és másodszorra sikerült elvinni a valódi otthonába.

Link másolása

Egy adminisztrációs hiba miatt teljesen összekavartak mindent egy brit kórház betegszállítói, ezért egy idős asszony ezért egy vadidegen helyen, magányosan töltötte az éjszakát a csípőműtétje után - írta meg a 24.hu.

A 83 éves asszony az operáció után kapott erős gyógyszerek miatt alig volt magánál, amikor a betegszállítók érte mentek, hogy hazavigyék.

Így aztán az idős nőt az otthonától 65 kilométerre fekvő településre, egy másik beteg házába vitték. Amikor megérkeztek, a ház üres volt, de a betegszállítóknak pedig fel volt írva, hol találják a kulcsot, így kinyitották az ajtót és a kába asszonyt lefektették az ágyba, majd magára hagyták.

Amikor a kórházat is értesítették a tévedésről, azonnal rohantak érte, és másodszorra sikerült elvinni a valódi otthonába.

Szerencsére az idős nőnek nem esett semmi baja, miután hazakerült, még viccelődött is, hogy az idegen ágy milyen kényelmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: