„Nem szeretném, ha kicsinálnának, mert nyilatkoztam” - elkísértük Felcsútra Magyar Pétert
Megkérdeztük a rendezvény résztvevőit, azokat, akik most járnak először Felcsúton. Próbáltunk helyi lakosokat is kérdezgetni, de egy embert kivéve senki nem mert nyilatkozni, ő is csak úgy, ha eltorzítjuk a hangját, őt magát pedig nem mutatjuk.
Kisebb tömeg fogadta Felcsúton is, az országjáró kampánykörútján odaérkező Magyar Pétert. A TISZA párt alelnöke szerint az „ország szívcsakrája” a település, amely minden szálon a miniszterelnökhöz kapcsolódik, akinek köztudottan van is itt egy háza a stadion árnyékában.
A résztvevőket kérdezgettük arról, hogy jártak-e már Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor falujában, és mi tűnik fel a településen. Többen már jártak itt, mások most először vetődtek el erre, és általában azt emelték ki, hogy a gazdagság, a jólét, ami először feltűnik az ide utazóknak.
Volt, aki megemlítette, hogy minden új, szépek és jók az utak, míg máshol ez nem annyira mondható el, egy megszólaló a közeli Bicskét említette, ahol, bár 10 ezres város, semmilyen fejlesztés nem történt.
Volt, aki azt mondta, jó ötlet volt az „oroszlán barlangjába jönni” , mások a hatalom félelméről beszéltek. Magyar Péter a kisvasúton ülve azt mondta, hogy valószínűleg megduplázták az éves bevételét a vonalnak, és reméli, hogy Orbán nem azt vonja le következtetésképp, hogy tényleg meghosszabbítja Bicskéig.
Sok helyi lakost is próbáltunk kérdezni, de senki nem akart/mert nyilatkozni. Végül egy helyi ember állt kötélnek, de ő is csak úgy, ha nem mutatjuk őt, és a hangját is eltorzítjuk. Azt mondta, hogy itt az emberek nagy része a helyi cégeknél dolgozik. Tőlük pedig teljes lojalitást várnak el, sőt a családjuktól is, mert a megélhetésük forog kockán.
Kisebb tömeg fogadta Felcsúton is, az országjáró kampánykörútján odaérkező Magyar Pétert. A TISZA párt alelnöke szerint az „ország szívcsakrája” a település, amely minden szálon a miniszterelnökhöz kapcsolódik, akinek köztudottan van is itt egy háza a stadion árnyékában.
A résztvevőket kérdezgettük arról, hogy jártak-e már Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor falujában, és mi tűnik fel a településen. Többen már jártak itt, mások most először vetődtek el erre, és általában azt emelték ki, hogy a gazdagság, a jólét, ami először feltűnik az ide utazóknak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mi vagyok én, majom, te szarházi?” – Magyar Pétert barátságtalanul fogadták a Tisza-tó mellett
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.
„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”
– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.
„Mindezt azon a településen, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára és ahol a polgármester fenyegeti a helyi tiszásokat…” - tette hozzá a politikus, aki egy videót is posztolt a történtekről.
„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”
– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy kárpátaljai magyar ápoló szerint nem voltak verésnyomok Sebestyén Józsefen, rögtön rátámadt a kormánysajtó
Razsó Zoltán frontkatona és ápoló azt állítja, nem voltak verésnyomok a kórházba került Sebestyénen. Véleménye szerint a férfi véralvadás okozta egészségügyi probléma miatt halhatott meg.
Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.
Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.
Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.
Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.
Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.
Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.
Korábban az Index írt arról, hogy a boncolást egy Joszip Akar nevű szakértő végezte, akit a portál szerint az ukrán titkosszolgálat zsarolt meg a fia mozgósításával. Az információt meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölték.
A nyilvánosság elé került egy videófelvétel is, amelyen Sebestyén négykézláb látható, láthatóan rossz állapotban. A felvételen szereplők nem segítenek neki, csak próbálják rávenni, hogy álljon fel.
A kormányzati kommunikáció az esetet azóta is úgy tálalja, hogy a férfit agyonverték, ugyanakkor erre eddig nem mutattak be bizonyítékot, és névvel nyilatkozó helyi magyar sem támasztotta ezt alá.
Razsó Zoltánt, aki az Euronewsnak névvel és arccal vállalta nyilatkozatát, a kormánymédia élesen bírálta. Az Origo névtelen cikkben azt írta róla, hogy együttműködik az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU), és „hazugságot terjesztő magyarul beszélő férfiként” hivatkozott rá. Ezt a megfogalmazást a Magyar Nemzet is átvette egy szintén névtelenül megjelent cikkben.
Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.
Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt az alvó herceg – 20 év kóma után hunyt el a szaúdi trónörökös
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 15 évesen szenvedett súlyos balesetet Londonban. Azóta kómában feküdt, családja pedig végig reménykedett a csodában.
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud szaúdi herceg 35 éves korában hunyt el. A halálhírről édesapja, Khaled bin Talal Al Saud herceg számolt be az X-en.
„Allah akaratában és ítéletében hívő szívvel, mély fájdalommal és szomorúsággal gyászoljuk szeretett fiunkat: Al-Waleed bin Khaled bin Talal bin Abdulaziz Al Saud herceget – Allah irgalmazzon neki –, aki ma hunyt el” – írta bejegyzésében.
A férfit sokan „alvó hercegként” ismerték, mivel húsz éven keresztül kómában feküdt.
2005-ben, mindössze 15 évesen szenvedett közúti balesetet Londonban, amikor katonai kadétként tanult az Egyesült Királyságban.
A baleset súlyos agysérülést és belső vérzést okozott. Azonnal orvosi ellátásban részesült, amerikai és spanyol szakorvosok is részt vettek a kezelésében, de nem tért magához.
Később Rijádba szállították, ahol a Szaúd-Arábiát megalapító Abdulaziz királyról elnevezett egészségügyi központban ápolták haláláig.
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 1990 áprilisában született. Édesapja a szaúdi királyi család egyik ismert tagja, és a milliárdos Al Waleed bin Talal herceg unokaöccse.
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud szaúdi herceg 35 éves korában hunyt el. A halálhírről édesapja, Khaled bin Talal Al Saud herceg számolt be az X-en.
„Allah akaratában és ítéletében hívő szívvel, mély fájdalommal és szomorúsággal gyászoljuk szeretett fiunkat: Al-Waleed bin Khaled bin Talal bin Abdulaziz Al Saud herceget – Allah irgalmazzon neki –, aki ma hunyt el” – írta bejegyzésében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először üzent a magyaroknak XIV. Leó pápa - ezt írta az egyházfő
A szentatya személyes hangvételű levélben mondott köszönetet a magyar államfő támogatásáért. Imádságos jókívánságait küldte hazánk békéjéért és gyarapodásáért.
Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzéXIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya megköszönte a magyar államfő jókívánságait és támogatását. A pápa azt írta:
„Örömmel vettem a jókívánságokat tartalmazó, szívélyes üzenetét, amelyet a magyar nép nevében is, eljuttatott hozzám Péter apostol székébe történt megválasztásomat követően”.
XIV. Leó elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Magyarország hivatalos küldöttsége részt vett a májusi beiktatási szertartáson. A delegációt Sulyok Tamás vezette. A pápa hangsúlyozta:
„Kérem, fogadja őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezését, valamint imádságos jókívánságaimat Magyarország békéjére és gyarapodására”.
A köztársasági elnök a levél kapcsán úgy fogalmazott: „Mélységes tisztelettel fogadtam XIV. Leó pápa jókívánságait és áldását”, majd hozzátette: „a szentatya szavai – a hit, a béke és a szolgálat szellemében – lelki megerősítést és reményt jelentenek nemzetünk számára”.
Üzenetét egy latin idézettel zárta: „Deo gratias et caritati Ecclesiae”, vagyis: „Hála Istennek és az Egyház szeretetének”.
XIV. Leó pápa májusban már kapcsolatba lépett magyar hívőkkel is. Egy vatikáni audiencián Kocsis Fülöp érsek-metropolita magyar gyermekek rajzait adta át neki, amit a fiatalok örömteli éljenzése kísért.