HÍREK
A Rovatból

Nem maradtak csendben az utasok, miután csendben leállt a Vonatinfó: Összeadjuk erőforrásainkat, a GYSEV hozza a vonatokat, a MÁV meg a késéseket

A népszerű térképes szolgáltatás szombat reggel vált elérhetetlenné, helyét az EMMA nevű utazástervező vette át. A változás sok utasnak megnehezíti a tájékozódást, akik mindezt szóvá is tették a kommentek között.
F. O. - szmo.hu
2025. június 22.



Mint már hírt adtunk róla, szombat reggelre elérhetetlenné vált a Vonatinfó, az a térképes szolgáltatás, amelyen keresztül eddig bárki megnézhette, hol jár éppen a vonata, és hány percet késik. Nemcsak a webes felület szűnt meg, de a MÁV alkalmazásba beépített verzió sem működik már. Az oldalt mostantól az Egységes Menetrend Magyarországon (EMMA) nevű utazástervezőre irányítja át a rendszer.

Ahogy arra számítani lehetett, az utasok nem hagyták szó nélkül a történteket. Miközben a MÁV sikertörténeteket próbál posztolni az oldalán, legutóbb arról, hogy a Budapest – Székesfehérvár vonal 160 km/órás sebességgel is járható lesz, illetve felpörögnek a fedélzeti szolgáltatások a büfékocsikban, az utasok továbbra is a késések, a kiszámíthatatlanság és az információk hiánya miatt dühöngenek. Véleményüknek pedig hangot is adnak a MÁV Facebook-oldalán.

„A térképes vizualizáció az egyik leghasznosabb és leginformatívabb része volt a MÁV honlapjának több, mint 10 éven keresztül.

Ezt most a hazug propaganda kedvéért kellett megszüntetni... A GYSEV meg élt több, mint 100 évet és most megy a NER kisgömböcbe, de persze erről is azt kell hazudni, hogy milyen jó ez nekünk. A MÁV Facebook oldala egy nagyszerű kommunikációs és informatív felület LEHETNE, de ez a jelenlegi formájában nem több mint bárgyú propaganda” – írta egy hozzászóló.

„Összeadjuk erőforrásainkat – azaz a GYSEV hozza a vonatokat, a MÁV meg a késéseket!”

– tette hozzá egy másik utas.

„Ne ezt posztolgassátok hanem a Vonatinfót kérjük helyreállítani. Utazásnál iszonyat hasznos volt, így "vakon" utazunk sajnos” – fogalmazott egy kommentelő, utalva a friss posztokra, amik a cég sikereiről szólnak.

„Jó étvágyat! Mindeközben én meg

itt ücsörgök a Keletiben az immáron 80 percet késő Hortobágy EC fedélzetén, mindenféle tájékoztatás, infó, kiírás nélkül, és várom, hogy elutazhassak Kisvárdára”

– olvashattuk lentebb.

„A Vonatinfó volt az egyik leghasznosabb funkció (volt? Remélem nem csak volt!) az egész digitális káoszban, ami a MÁV-tól származik. Először a MÁV-applikációból kellett kivenni, mert legalább haszna volt, aztán a vontatójármű adatokat is ki kellett venni, most meg el is kaszálják az egészet.

Látszik, hogy az utas, a polgár egyáltalán nem számít, csak az, hogy miből lehet politikai erényt kovácsolni.

Nem az a lényeg, az utasnak mi jó, hanem mit lehet mondani, ami elhiteti az utasokkal, hogy nekik az jó!!!” – írta egy utasokkal

„A Vonatinfó megszűnésének egyetlen oka lehetne, ha lenne annál jobb, ami modernebb, több (az eddigiek mellett!) funkciót biztosítana, és/vagy könnyebben használható. Ezzel szemben nincs semmi ahhoz hasonló, a magyarázat amivel ezt indokolják teljesen bagatell. A helyette emlegetett EMMA pedig szinte használhatatlan. Mikor az ember azt gondolja, ennél már nincs lejjebb, akkor jön valami bohóc aki továbbtanult politikusnak, és bebizonyítja, hogy bizony van” – fűzte hozzá egy másik kommentelő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt Kövér László bajusza, így jelentette be, hogy támadás alatt állnak a keresztény egyházak és a keresztény vallás, valamint az európai nemzeti államok
Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán mondott beszédet.


Bajusz nélkül jelent meg egy csallóközi rendezvényen Kövér László. Az Országgyűlés elnöke az MTI lakitelki fotóján július 4-én még a szokásos hetyke bajuszát viselte, azonban mára ebból már csak a kissé bánatos borosta maradt (a nyitóképen).

Itt még megvolt a bajusz:

Magyarország a józan ész politikájának leghatározottabb képviselője napjaink Európájában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán (Kráľovičove Kračany).

Kövér László elmondta, hogy a múltbéli történelmi viták ellenére azért nyújtunk kezet minden országnak és nemzetnek a Kárpát-medencében, mert tudjuk, hogy Közép-Európa államai és nemzetei csak egymással együttműködve maradhatnak talpon a jövő Európájában, csak így válhat Közép-Európa - és benne a Kárpát-medence - Európa szükséges újjászületésének egyik erőforrásává.

Kiemelte, hogy a magyarság a kereszténység felvétele és az önálló magyar állam megszervezése révén maradhatott meg a legnagyobb lélekszámú nemzetnek a Kárpát-medencében.

Hozzátette:

"tapasztaljuk, hogy azok az értékek, amelyek a magyarságot a Kárpát-medencében eddig megtartották, Európában támadás alatt állnak". Mindenhol politikai, gazdasági, pénzügyi és lélektani támadás alatt állnak a keresztény egyházak és a keresztény vallás, valamint az európai nemzeti államok.

Oroszország ukrajnai háborúja pedig ürügyként szolgál arra, hogy az Európai Uniót, a vezetése a béke, demokrácia és jólét ígéretéből a háború, a diktatúra és az elszegényedés valóságává alakítsa - fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Meghalt az alvó herceg – 20 év kóma után hunyt el a szaúdi trónörökös
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 15 évesen szenvedett súlyos balesetet Londonban. Azóta kómában feküdt, családja pedig végig reménykedett a csodában.


Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud szaúdi herceg 35 éves korában hunyt el. A halálhírről édesapja, Khaled bin Talal Al Saud herceg számolt be az X-en.

„Allah akaratában és ítéletében hívő szívvel, mély fájdalommal és szomorúsággal gyászoljuk szeretett fiunkat: Al-Waleed bin Khaled bin Talal bin Abdulaziz Al Saud herceget – Allah irgalmazzon neki –, aki ma hunyt el” – írta bejegyzésében.

A férfit sokan „alvó hercegként” ismerték, mivel húsz éven keresztül kómában feküdt.

2005-ben, mindössze 15 évesen szenvedett közúti balesetet Londonban, amikor katonai kadétként tanult az Egyesült Királyságban.

A baleset súlyos agysérülést és belső vérzést okozott. Azonnal orvosi ellátásban részesült, amerikai és spanyol szakorvosok is részt vettek a kezelésében, de nem tért magához.

Később Rijádba szállították, ahol a Szaúd-Arábiát megalapító Abdulaziz királyról elnevezett egészségügyi központban ápolták haláláig.

Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 1990 áprilisában született. Édesapja a szaúdi királyi család egyik ismert tagja, és a milliárdos Al Waleed bin Talal herceg unokaöccse.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem érdekli a kormányoldal támadása az ápolót, akiről a propaganda azt terjeszti, hogy kapcsolatban van az ukrán szolgálatokkal
Razsó Zoltán korábban az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete.


Nem érdekli a kormányoldal támadása. Ezt mondta az RTL Híradónak az az ápoló, aki előzőleg a Euronews-nak arról beszélt, nem verés következtében halt meg a Kárpátalján mozgósított magyar férfi. Az interjú után a kormánypárti média azt kezdte terjeszti Razsó Zoltánról, hogy kapcsolatban van az ukrán szolgálatokkal és magyarellenes csoportokkal.

A magyar külügyminisztérium szerint az ukrán hatóságok embereket félemlítenek meg, hogy hallgassanak, másokat pedig hamis tanúzásra vesznek rá.

Razsó Zoltán korábban az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.

Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.

Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.

Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.

Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.

Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bayer Zsolt: Ócskák, pitiánerek, ostobák, aljasok, becstelenek, vagyis majkák meg azahriahok meg krúbik, a mocskos fideszező közönségük meg csupa kígyóvállú kis szarjancsi
„Persze, forradalom az nem lesz, ugyanis ezek ahhoz is gyáva sz...rok” - írta a kormánypárt megmondóembere. A kormánypárti média az utóbbi napokban Majkát állította reflektorfénybe Azahriah után.


Bayer Zsolt ezúttal Majkát és a fesztiválközönséget vette célkeresztbe egy indulatos hangvételű írásában. A Magyar Nemzet publicistája kemény szavakkal illette a fellépő zenészeket és a fesztiválozókat is, akik szerinte „ócskák, pitiánerek, ostobák, aljasok, becstelenek, vagyis majkák meg azahriahok meg krúbik”.

A vita középpontjába egy debreceni koncert került. A Campus Fesztiválon Majka a „Csurran, cseppen” című dal végén egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbe lövik a megszemélyesített miniszterelnököt. A kormánypárti média ezt követően gyorsan Majkát állította reflektorfénybe Azahriah után.

Bayer úgy látja, a történtek a forradalom eljátszását idézik. Írásában ezt fogalmazta meg: „Persze, forradalom az nem lesz, ugyanis ezek ahhoz is gyáva sz...rok, a »mocskos fideszező« közönségük meg csupa kígyóvállú kis sz...rjancsi, aki jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon.” Hozzátette: „pontosan így kell hozzájuk viszonyulni, pontosan úgy is kell ezekkel bánni”.

Majka sem hagyta szó nélkül a reakciókat. A rapper egy korábbi megszólalásában így fogalmazott: „Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek?” Szerinte „nem lehet ennyire hülyének nézni az embereket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: