Nem járnak a vonatok Dunaújváros felé július közepéig – iparvágányt építenek Iváncsánál az akkumulátorgyárhoz
Június 21-étől, szombat délutántól július 13-áig nem járnak a vonatok Pusztaszabolcs és Dunaújváros között – közölte a MÁV az MTI-vel. A kieső szakaszon ez idő alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat, Budapestről pedig Volán-járatokkal átszállás nélkül is el lehet jutni Dunaújvárosba.
A vonatforgalmat azért szüneteltetik, mert ebben az időszakban kapcsolják be a vasúti hálózatba az iváncsai ipari parkhoz vezető új iparvágányt, mégpedig Adony vasútállomásánál. A fejlesztés célja, hogy az ipari park közvetlenül kapcsolódjon a magyar vasúthálózathoz. Így az alapanyagok vasúton érkezhetnek meg, a késztermékeket pedig szintén vasúton szállíthatják el.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a Telexnek küldött tájékoztatása szerint a munkák már márciusban megkezdődtek, elsőként fakivágással és bozótirtással. A tervek szerint az év végére be is fejeződhet az építkezés. A minisztérium így fogalmazott:
A beruházás teljes költsége 23 milliárd forint, a kivitelezéssel a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Építő Zrt.-t bízták meg. Az elmúlt években Mészáros Lőrinc és Garancsi István cégei több százmilliárd forint értékben kaptak megbízásokat az akkumulátorgyárakhoz kapcsolódó létesítmények megvalósítására.
Az iváncsai ipari parkban több vállalat is jelen van, például itt működik a török Yaris Kabin traktorkabinokat gyártó üzeme. A legnagyobb gyártó az SK ON akkumulátorgyára, amely évente több mint 30 ezer tonna akkumulátor előállítására alkalmas. Az iparvágány kiépítésére ennek az üzemnek van a legnagyobb szüksége.