News here
hirdetés

HÍREK

Nem indul az MSZP társelnöki tisztségéért Tóth Bertalan

Ezentúl az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a csapat tagjaként fogja segíteni a közös munkát – írta közleményében.

Link másolása

hirdetés

Nem indul el a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan az MSZP soron következő, őszi tisztújításán - ezt a politikus a közösségi oldalán jelentette be.

Mint írja:

"Javában zajlik az idei országgyűlési kampány és választási eredmény értékelése, elemzők, a pártok, egyes politikusok sorra teszik közzé véleményeiket, álláspontjaikat. A Magyar Szocialista Pártban – a gyorsértékeléseket követően – mi is megkezdtük az elemző munkát.

A párt kibővített választmányi ülésén, 2022. április 23-án értékeltük a 2022. évi országgyűlési választás eredményeit. A Választmány előtt elmondtam, hogy

az őszi tisztújításon nem kívánok indulni a társelnöki tisztségért, így azt követően az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a csapat tagjaként fogom segíteni a közös munkát".

Az MSZP-ben - az alapszabálya alapján - kétévente tartanak tisztújítást. Legutóbb 2020 szeptemberében a párt először választott két társelnököt, Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest. Előzőleg 2018-tól Tóth Bertalan volt a pártelnök.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Az oroszok lelőtték Ukrajna legjobb pilótáját
Anton Lisztopadot 2019-ben hivatalosan is az ukrán légierő legjobb pilótájává választották. Vélhetően bevetésen lőtték le a gépét.
Fotó: Pixabay/David Mark - szmo.hu
2022. augusztus 16.


Link másolása

hirdetés

Anton Lisztopad százados elesett az Oroszországgal szembeni harcok során - szúrta ki a Portfolio.

A fiatal és tehetséges századost 2019-ben hivatalosan is az ukrán légierő legjobb pilótájává választották.

Lisztopad halálának pontos körülményei ismeretlenek, vélhetően bevetésen lőtték le a gépét az oroszok. Több küldetést is teljesített Kelet-Ukrajnában az orosz haderő ellen.

Anton útja nem volt könnyű, de követte álmait és kiváló pilótává vált. Az orosz invázió első napjától kezdve kiállt a százados Ukrajna védelmére.

Lisztopadot halála előtt néhány nappal Zelenszkij elnök magas állami kitüntetéssel, a Bátorságrend 3. osztályával, tüntette ki.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Óriási árvizet várnak, 7 millió embert készítenek fel az otthona elhagyására Angliában
Az aszály után hirtelen érkező jelentős mennyiségű csapadékot nem képes elnyelni a teljesen kiszáradt talaj.

Link másolása

hirdetés

Több mint 7 millió embernek javasolták az Egyesült Királyságban, hogy a közelgő hatalmas árvizek miatt készítse össze holmijait egy bőröndbe, írja a Metro. A következő napokban érkező özönvíz 3 millió angliai, valamint további 300 ezer skóciai és walesi otthont fenyegethet.

Az idei nyár második nagyobb hőhulláma hétfőn ért véget, helyébe zivatarok léptek az ország jelentős részén, és hirtelen nagy mennyiségű csapadék hullott le. Az előrejelzések szerint így minden idők legszárazabb angliai júliusa és egy aszályos időszak után „hihetetlen árvíz” sújthatja az országot.

Az „alacsony fekvésű ingatlanokban” élőknek azt javasolják, hogy készüljenek fel az árhullám érkezésére. Ennek megfelelően az értékeiket és irataikat pakolják össze, és készítsék fel a házak emeleteit arra az esetre, ha egy időre ott kellene meghúzni magukat.

A meteorológusok szerint a szigetországot most elérő heves zivatarok „rossz típusú esők”, mivel a nagy mennyiségben lehulló csapadékot képtelen elnyelni a talaj. Az sem segít a helyzeten, hogy az aszály miatt kiszáradt föld szinte teljesen megszilárdult, és ilyenkor úgy viselkedik, mint a beton, vagyis nem szivárog le a belsejébe a víz, hanem a felszínen elvezeti.

hirdetés

A jelentős mennyiségű csapadék egyelőre az ország déli, délnyugati részein okoz fennakadásokat, így például Cornwall és Devon egyes részei mellett riasztást adtak ki London nyugati területeire is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Leszbikus csók miatt panaszolta be a magyar médiahatóság a Netflixet Hollandiában
A Jurassic World: Krétakori tábor 5. évad 9. epizódjában az animációs mesében az egyik lány főszereplő szerelmet vallott egy másik lánynak, majd végül megcsókolták egymást.

Link másolása

hirdetés

A magyar médiahatóság a holland társhatóság közreműködését kéri a tavaly elfogadott, „propagandatörvényként” is emlegetett „gyermekvédelmi” törvény alapján befutott panaszokra hivatkozva egy Netflixen elérhető tartalom. Ugyanis a Jurassic World: Krétakori tábor című rajzfilmsorozatban két lány között elcsattant egy csók - szúrta ki a Media1.hu.

A Mandiner számolt be arról, hogy a Médiatanács egy eset kapcsán értesíti a joghatósággal rendelkező társhatóságot, vagyis a holland COMMISSARIAAT VOOR DE MEDIA-t (CVDM) a további szükséges intézkedések megtételére.

A Netflix streamingszolgáltatásban látható Jurassic World: Krétakori tábor 5. évad 9. epizódjában az animációs mesében az egyik lány főszereplő szerelmet vallott egy másik lánynak, majd végül megcsókolták egymást, amit más szereplők kommentáltak is.

A dinoszauruszokkal teli szigetre vetődött gyerekek kalandjairól szóló mese 7+ besorolású a Netflixen, vagyis csak hétéves kortól ajánlják a megtekintését.

A kormánypárti lap megkérdezte az NMHH-t, hogy tesznek-e valamit az ügy kapcsán, akik az alábbi tájékoztatást kapták (annak ellenére, hogy a Media1.hu-nak továbbra sem adtak választ):

A Netflix egy Hollandiában bejegyzett társaság, amire a holland besorolási szabályok vonatkoznak, illetve a magyar szabályozás alapján a műsorszámok korhatári kategóriába történő besorolási kötelezettsége csak a rádiós és televíziós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatóknak van, míg az úgynevezett lekérhető médiaszolgáltatások (streamingszolgáltatások) esetében a médiaszolgáltatóknak 2010. évi CLXXXV. törvény (médiatörvény) alapján hatékony műszaki megoldásokat kell alkalmazni azért, hogy a tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott, és pornográfiát vagy szélsőséges, indokolatlan erőszakot tartalmazó műsorszámok kiskorúak számára ne legyenek elérhetők, az NMHH értesíti a holland társhatóságot az azonos neműek mesében látott szerelme miatt.

Magyarországon tavaly, nagy hazai és nemzetközi felháborodást keltett az Országgyűlés által elfogadott, a „propagandatörvényként” is emlegetett „gyermekvédelmi” törvény, amely szigorú szabályozást vezetett be az LMBTQ-tartalmak bemutatásával kapcsolatban. A törvény alapján nagyjából már 100 bejelentés futott be az NMHH-hoz különféle tartalmak ügyében.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Folytatódott a forint zuhanása, már 405 felett az euró
Mindössze másfél nap alatt több mint tíz egységgel emelkedett az euró-forint árfolyam, kedden már a 405-ös szintet közelítette.

Link másolása

hirdetés

Kedden is gyengült a forint, már hétfőn megindult a lejtőn, és 400 forint fölé nőtt egy euró ára, kedd délelőtt már 403 forint fölé is benézett az árfolyam. Nem sokkal fél 11 után pedig már 403,53 forintnál tartott az euró árfolyama, végül 11 előtt átlépte a 404 forintos szintet - írta a Portfolio.

A 400 forintos euró egyébként már múlt hét szerdán is megvolt, akkor az orosz olajszállítások leállásának hírére lépte át a lélektani határt.

Azután a hét végére visszaerősödött az árfolyam, és innen indult a hétfővel kezdődő gyengülés. A dollár 398,63 forintba, a svájci frank 420 forintba kerül.

A régiós valutákhoz képest egyértelműen alulteljesít a forint ismét, a lengyel zloty és a cseh korona sem gyengült számottevően.

Frissítés: később benézett 405 fölé is a forint.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: