HÍREK
A Rovatból

Nem hallgatták ki eddig a NER sztárpapját, aki a gyanú szerint meztelenre vetkőztetett gyerekeket masszírozott

Hiába indult vizsgálat egyházi és világi szinten, sok esetben továbbra sincs gyanúsítás vagy ítélet. Az érintetteket felfüggesztették, de részleteket alig árulnak el.


A zuglói Kassai téri templom plébánosáról több mint fél évvel ezelőtt érkezett bejelentés az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához. A bejelentést követően az egyházi vizsgálat gyorsan lezajlott, a férfit eltiltották minden papi tevékenységtől.

A hírek szerint a plébános rendszeresen megalázta a ministránsfiúkat, visszaélt a hatalmával és a tekintélyével, a vádak között az is szerepel, hogy meztelenre vetkőztetett gyerekeket masszírozott

– írja a HVG360.

A rendőrségen is bejelentést tettek, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint eddig nem hallgatták ki gyanúsítottként. A Válasz Online már tavaly decemberben arról írt, hogy az érintett pap Pajor András. Ő korábban többször is nyilvánosan megjelent, többek között a Pesti Srácok oldalán, ahol egy videóban Magyar Péternek terápiát javasolt, miután Varga Judit nyilvánosságra hozta személyes történetüket. A HírTV-ben pedig amiatt emelte fel a hangját, mert egy tanár meghívta a noÁR mozgalom vezetőjét, Molnár Áront a Budai Szent Imre Ciszterci Gimnáziumba, hogy a diákokkal a demokratikus értékekről és a szólásszabadságról beszélgessen.

Pajor András a Válasz Online cikke után csak annyit írt a közösségi oldalán:

„lejárató kampány zajlik ellene, és nem fog magyarázkodni, mert nincs miért”.

H. Róbert, a korábbi kecskeméti plébános ügyében tavaly szeptemberben indult vizsgálat. A Kalocsa-Kecskeméti Érsekség gyermekvédelmi ügyben járt el, a rendőrség pedig szexuális bűncselekmények gyanújával kezdett nyomozni. A Főegyházmegye most azt közölte, hogy az eljárás még tart, a pap felfüggesztése továbbra is érvényben van.

H. Róbert 2017-ben Ifjúság a Közösségért Díjat kapott az akkori fideszes önkormányzattól. 2019-ben a templomban felszólalási lehetőséget biztosított Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármesternek az önkormányzati választások hajrájában. A Népszava szerint korábban 75 millió forint állami támogatást kapott szexedukációs felvilágosító képzésre, plébániája címére pedig be volt jegyezve egy szervezet, amely 2023-ban több mint 100 millió forint támogatásban részesült család- és ifjúságvédelmi programokra.

Áprilisban a Váci Egyházmegye is vizsgálatot indított egy pap ügyében, miután bejelentés érkezett szexuális visszaélés gyanújával.

Marton Zsolt váci püspök azonnal eltiltotta az érintett lelkipásztort minden nyilvános papi tevékenységtől.

R. Gábor egykori plébános tavaly októberben az egyházi vizsgálat során elismerte, hogy négy fiatalt is megrontott. A bíróságon már tagadta a vádakat. Az ügyészség nyolc év börtönt kért rá, ha beismeri a vádiratban foglaltakat.

A Kiskunfélegyházi Járásbíróság tájékoztatása szerint az eljárás zárt keretek között zajlik, jelenleg a bizonyítási szakasz folyik, ítélet az év végére várható.

Ugyanebben az egyházmegyében tavaly H. Zs. ellen is indult eljárás, az ő felfüggesztése is jelenleg is érvényben van.

A Pesti Srácok tavaly ősszel megírta, hogy egy igazgatóhelyettest eltiltottak minden nyilvános papi tevékenységtől és az iskolai munkavégzéstől is, de részleteket adatvédelmi okok miatt nem közöltek. Az ORFK sem adott ki információkat. Több ügyben hónapok, akár évek óta nem született ítélet. Az egyházi vizsgálatok után a rendőrségi és bírósági eljárások gyakran már a nyilvánosság kizárásával zajlanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Interaktív térképen mutogatják a Tisza-szimpatizánsokat, a NAIH szerint ez már bűncselekmény
Sokkoló fordulat az adatbotrányban, mostantól bárki rákattinthat a szomszédjára. 200 ezer ember adatai, neve, politikai hovatartozása, lakcíme között lehet böngészni.


Ismeretlenek egy interaktív térképet készítettek a Tisza Párt Tisza Világ nevű mobilalkalmazásából kiszivárgott adatbázisból, amelyen földrajzi koordináták alapján, akár utca- vagy házszinten is böngészhetővé tették a mintegy 200 ezer érintett adatait – írta az Index.

Az oldalon név vagy cím alapján is lehet keresni, a rendszer pedig a név és a cím mellett az érintett e-mail-címét is megadja.

A weboldal ugyanakkor valamilyen tiltás alatt áll, a Telekom szolgáltatásán keresztül például nem elérhető.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az interaktív térkép elkészítése bűncselekmény.

„Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a hatóság szerint megalapozottan állítható, hogy az ismeretlen személy a személyes és különleges adatok felhasználásával bűncselekményt követett el, éppen ezért haladéktalanul szükséges annak törlése”

– közölte Péterfalvi Attila. Hozzátette, amennyiben a honlapot nem törlik, a a rendelkezésre álló jogi eszközök alkalmazásával lépnek fel.

A NAIH már a térkép megjelenése előtt állásfoglalást adott ki, amelyben világossá tette, hogy bár egy politikai párt informatikai rendszerének sérülékenysége közérdekű ügy lehet, „ez azonban önmagában nem teremt jogszerű alapot arra, hogy az adatbiztonsági hiányosságot kihasználó személy tárolja és nyilvánosságra hozza az adatbázisban szereplő érintettek személyes és különleges adatait”. A hatóság hangsúlyozta, még ha egy párt nem is tett meg mindent az adatok védelméért, az adatok megszerzése és közzététele „jogellenes, és a jogsértés körülményeitől függően akár bűncselekménynek is minősülhet”.

A NAIH a médiaszolgáltatók felelősségére is kitért: az újságírók nem tehetik nyilvánosan elérhetővé a jogellenes adatkezeléssel érintettek személyes adatait, „akár közvetett módon, tehát az adatbázisra vagy a személyes adatokat nyilvánosságra hozó honlapra mutató hivatkozás közlésével” sem. A hatóság szerint az érintettek „kiszolgáltatott helyzetben vannak”, hiszen nem maguk hozták nyilvánosságra adataikat.

Az ügy előzménye, hogy októberben a Tisza Világ alkalmazásból mintegy 200 ezer felhasználó személyes adatai – köztük nevek, lakcímek, telefonszámok, e-mail-címek és földrajzi koordináták – kerültek nyilvánosságra. A botrány akkor éleződött ki, amikor különböző fórumokon és a kormánypárti sajtóban elkezdték listaszerűen közzétenni az érintettek adatait.

Orbán Viktor miniszterelnök november 3-án „azonnali vizsgálatot” rendelt el az ügyben, a kormány pedig nemzetbiztonsági kockázatot is emlegetett. A Tisza Párt szerint nem adatszivárgás, hanem „folytatólagos adatlopás” és „ártó szándékú támadás” történt, rendszereiket ugyanis hónapok óta támadják. Magyar Péter a támadások politikai motivációját hangsúlyozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Zsúfolt gálavacsorával és váratlan vendéggel ért véget Orbán Viktorék washingtoni útja
Alig lehetett mozdulni a Kossuth-teremben, a vendégek a délutáni egyeztetések eredményeit ünnepelték. A svédasztalon gulyáskrémleves, fish and chips, BBQ marhasült és hortobágyi húsos palacsinta sorakozott.


Gálavacsorával zárult a magyar delegáció washingtoni programja a nagykövetségen. A Kossuth-terem zsúfolásig megtelt, a hangulat ünnepi volt: a küldöttség arról számolt be, hogy a délutáni egyeztetéseken elérték a céljaikat. A vendégek között némi meglepetésre feltűnt a miniszterelnök nemrég Amerikába költöző lánya, Orbán Ráhel is, számolt be róla a Blikk.

Orbán Viktor és Donald Trump pénteki megbeszélései eredményesek voltak.

A kormányfő úgy fogalmazott, sikerült megvédeni a rezsicsökkentést. „Ha ez nem sikerült volna, a magyar háztartások rezsije 2-3-szorosára nőhetett volna, ami már az elviselhetetlenséget jelenti.”

Ebben az amerikai elnök csak közvetve játszott szerepet, a tárgyalások végére mégis az lett az eredmény, hogy Magyarország – a közép-európai országok közül egyedüliként – felmentést kapott az orosz olaj szállítására vonatkozó embargó alól. Így a Barátság kőolajvezetéken továbbra is érkezhet orosz kőolaj.

Szóba kerültek más témák is. Megállapodások születtek a nukleáris energiáról, és a magyar űrprogram új szakaszba lép: egy amerikai űrtechnológiai céggel kötött megállapodás nyomán hazai vállalkozások is beléphetnek az űripari fejlesztésekbe, ami akár egy űrállomás megépítésében való részvételt is jelenthet.

Helyi idő szerint este hétkor, amikor Magyarországon már hajnali egy volt, sokan várták a miniszterelnök rövid beszédét. Orbán Viktor Kossuth Lajos portréja alatt köszönetet mondott az eredményekért és a Trumppal való jó kapcsolatért. „A nyugat lelkéért menő küzdelem folyik és mi mindketten részt veszünk benne.”

A svédasztalon magyar és angolszász ételek sorakoztak: citrusos gulyáskrémleves, fish and chips, BBQ marhasült és hortobágyi húsos palacsinta is került az asztalokra.

A magyar küldöttség szombat reggel, helyi idő szerint indult haza az Egyesült Államokból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Teljes szankciómentességet kapott Magyarország az orosz olaj, gáz és Paks2 ügyében is
A miniszterelnök elmondta, hogy az általános és időkorlát nélküli mentesség vonatkozik a Török Áramlatra és a Barátság kőolajvezetékre is. Emellett végleg megszűnnek a Paks2-vel kapcsolatos amerikai szankciók is.


A Fehér Házban tartott kétoldalú találkozó után Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól a Török Áramlat és a Barátság kőolajvezeték esetében.

„A rezsicsökkentést sikerült megvédeni. Továbbra is Magyarországon lesz Európában a legalacsonyabb energiaár, ennek minden szükséges előfeltételét megteremtettük” - mondta.

„Ami konkrétan azt jelenti, hogy a Török Áramlat esetében és a Barátság kőolajvezeték esetében teljes szankciómentességet kaptunk. Nincs szankció, ami az onnan érkező ellátást korlátozná vagy drágábbá tenné. Ez egy általános és időkorlát nélküli mentesség.”

Orbán Viktor szerint a megállapodás nélkül a magyar háztartások a rezsi két és félszeresét, akár háromszorosát fizették volna november végétől. „Amikor jöttünk, nagyon nagy bajban voltunk; nyakig voltunk a vízben. Az amerikaiak néhány hete jelentettek be egy általános szankciós rendszert az orosz energiára vonatkozóan. Bennünket ez földhöz vágott volna” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a veszélyt sikerült elhárítani.

Orbán Viktor szerint az Egyesült Államok részéről ezentúl semmilyen politikai akadályba nem ütközik a két vezetéken keresztül érkező orosz energia behozatala. „Megállapodtunk, az elnök döntött, és azt mondta, hogy ezeket a szankciókat erre a két vezetékre nem fogják alkalmazni” – jelentette ki.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az amerikai és a brüsszeli szankciós rendszer két külön dolog. A mostani megállapodás az amerikai rendszerre vonatkozik, míg az európai szankciókkal kapcsolatos küzdelem egy „másik mérkőzés”, amelyre decemberben kerül sor Brüsszelben.

A sajtótájékoztatón a kormányfő egy több pontból álló nukleáris együttműködési csomagról is beszámolt, amelynek részeként Magyarország amerikai fűtőanyagot vásárol a Westinghouse-tól, és amerikai technológiával vezet be kis moduláris reaktorokat (SMR).

A nukleáris megállapodás részeként Magyarország amerikai technológiát kap az elhasznált fűtőelemek biztonságos tárolásához is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a részletekről elmondta, hogy a fűtőelemek szállítása körülbelül 100 millió dolláros tétel. A kis moduláris erőművek költsége a telepített egységek számától függően 10-20 milliárd dollár között lehet, míg a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló technológia 100-200 millió dollárba kerülhet.

A Biden-adminisztráció korábban a Paks II. atomerőmű-építési projektre szankciókat vetett ki, amely alól Magyarország ideiglenes mentességet kapott. Orbán Viktor közölte, a mostani megállapodás értelmében nem a mentességet hosszabbítják meg, hanem az egész szankciót eltörlik, így semmilyen amerikai kifogás nem marad a beruházással szemben.

A gázellátás diverzifikálása érdekében az MVM-nek már van két hosszú távú LNG-vásárlási szerződése a francia ENGIE-vel és a Shell-lel, és előrehaladott tárgyalások folynak egy amerikai vállalattal is egy ötéves, összesen körülbelül 2 milliárd köbméteres szállításról.

A megbeszélésen szó esett az orosz–ukrán háborúról is. Orbán Viktor szerint mindkét kormányzat elkötelezett a béke megteremtése mellett, és Magyarország felajánlotta segítségét a béketeremtéshez.

A miniszterelnök megerősítette, hogy egy budapesti békecsúcs megszervezése továbbra is napirenden van, bár a pontos időpontot még nem lehet tudni.

A kormányfő szerint a magyar álláspont az, hogy „Ukrajna a fronton nem tudja legyőzni Oroszországot”, ezért a béke feltételeinek megteremtésén kell dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: így fogadta Donald Trump Orbán Viktort a Fehér Háznál
Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök várhatóan több stratégiai gazdasági kérdésben megállapodik egymással.


Az előzetesen bejelentett időponthoz képest majdnem egy órás csúszással, magyar idő szerint 18:25-kor érkezett meg Orbán Viktor és a magyar delegáció a washingtoni Fehér Házhoz. A csúszás okáról egyelőre nem lehet tudni.

A két vezető csak nagyon rövid ideig állt az épületen kívül. Két újságírói bekiabálás hallatszott a felvételeken. Az egyik arra vonatkozott, hogy Trump is ellátogat-e majd Budapestre, míg egy másik újságíró arra volt kíváncsi, hogy Magyarország kap-e mentességet az orosz energiahordozók szankciója alól.

A magyar miniszterelnök találkozásról készült fotókat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: