Nem drágulnak tovább a nagyvárosi albérletárak
Az idei szezonban július vége és augusztus vége között nem történt áramelkedés az albérletekárakat illetően sem Budapesten, sem az olyan egyetemvárosokban, mint Debrecen, Győr, Pécs vagy Miskolc - írta az Ingatlan.com közlése alapján az Index.
"Éves szinten azért feljebb mentek az árak, de visszafogott, egy számjegyű drágulás jellemezte az érintett városokat. A kereslet, az egy hirdetésekre jutó érdeklődések alapján az idei szezonban – júniusban, júliusban és augusztusban – erősebb volt az előző évekhez képest. A drágulást gátolta, hogy a magánszemélyek által kínált albérletek száma az érintett városokban 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt, azaz a bérlők jóval szélesebb palettáról válogathattak"
– fogalmazta meg a cég munkatársa, Balogh László.
A ponthatárok kihirdetésével közel 30 százalékkal nőtt az albérleti kínálat.
A szakértő szerint mivel sok kiadó lakás érkezett a piacra, ezért komolyabb drágulásra nem kell számítani.
Ezt a tendenciát fokozza a közeljövőben átadásra szánt új lakások nagy száma, amiket a befektetők direkt kiadási céllal vásároltak meg.