HÍREK
A Rovatból

Négymilliós tartozást akarnak behajtani a budapesti nyugdíjason, pedig semmi köze hozzá

Egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak behajtani rajta. Ferenc azonban állítja, hogy csalás áldozata lett, de a követeléskezelő nem fogadta el a bizonyítékait.


Nem mondott ellent a fizetési meghagyásnak a Blikk egyik olvasója, emiatt a mintegy négymillió forintos tartozást tőle fogják beszedni, hiába tudja bizonyítani, hogy a követeléskezelőnek más személynél lenne keresnivalója.

A 67 éves szívbeteg budapesti nyugdíjas 137 ezer forintos nyugdíjból próbál megélni a 13. kerületben. Florovics Ferenc eközben egy követeléskezelő céggel harcol azért, hogy bebizonyítsa, olyan tartozást akarnak rajta bevasalni, amihez neki semmi köze. A férfi nem mindennapi kálváriája 2016-ban kezdődött, amikor arról értesítette egy követeléskezelő cég, hogy rendeznie kellene egy régi tartozását.

„Soha nem vettem fel kölcsönt, így nyugodt voltam. Néhány hét múlva egy vastag levelet vettem kézhez, amelyben benne volt a régi személyi igazolványom fotója. A dátumokból nagy nehezen összeraktam, hogy

egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak nekem tulajdonítani. Tájékoztattam őket arról, hogy ez egy csalási ügy, amit az akkori élettársam fia követett el”

mondta a férfi a Blikknek.

Ezután éveken át semmi nem történt, ám 2023 júliusában egy közjegyző arról értesítette Florovics Ferencet, hogy tartozása van. Kereste a követeléskezelőt és a végrehajtót, de senki nem adott neki információt. Utólag tudta meg, hogy 15 napja volt az ellentmondásra, de miután soha nem vett fel semmit, biztos volt benne, hogy valamilyen adathalászatról van szó.

„Az ellentmondásra rendelkezésre álló idő letelte után kaptam meg egy kóddal megnyitható iratot, és amikor megnyitottam, leestem a székről. A régi csalási ügy iratai voltak benne, ami mára akkor is elévült, ha én vettem volna fel a pénzt. Minden hiába, 2024. január 10-én inkasszózták a bankszámlámat” – mondta a férfi, aki megkereste a mostohafiát. A fiú a csalást elismerte, a követeléskezelőhöz nem volt hajlandó elmenni, abba viszont belement, hogy ügyvédhez forduljanak.

Megindult a per elévülés miatt, de azt elvesztették, mert a nyugdíjas férfi a fizetési meghagyásnak nem mondott ellent. A per lezárulta után pedig a végrehajtás folytatódott. Florovics Ferenc nem hagyta annyiban a dolgot, de a követeléskezelő azt kérte tőle, hogy bizonyítsa az igazát.

„Bírósági irattárakat és a levéltárat is megjárva sikerült a vádiratot és az ítéleteket beszereznem. Azokat a GDPR előírásoknak megfelelően, a személyes adatokat kitakarva továbbítottam a követeléskezelőnek.

Ám a Gemini Zrt.-nek pont ezzel a kitakarással támadt gondja. Azt írták, hogy egy összevágott, kitakart részeket tartalmazó, összefüggéstelen beadvánnyal éltem, amit nem áll módjukban elfogadni. Ennyit az uniós GDPR-ról” – mondta a lapnak a nyugdíjas, aki biztos benne, hogy igaza van, de úgy érzi, nem tud mit tenni.

„Azzal, hogy az illető nem mondott ellent, a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett, egy ítélet hatályú határozat született, amiben jogerősen kimondták, hogy tartozik, és az végrehajthatóvá válik – közölte a Blikkel egy végrehajtási ügyekre szakosodott ügyvéd, dr. Karászi Viktor. – Ezt az ítéletet perújítással lehetne megtámadni, és annak idejére fel lehet függesztetni a végrehajtást. Igen ám, de perújítást csak akkor lehet utólag kezdeményezni, ha az új tény korábban nem volt előadható vagy látható a fizetési meghagyás során.”

„Általánosságban, amennyiben egy adós álláspontja szerint a vele szemben folytatott végrehajtási eljárás alaptalan vagy jogszerűtlen, végrehajtási kifogással élhet, a bíróság előtt végrehajtás megszüntetésére pert indíthat, továbbá perújítást kezdeményezhet a jogerős fizetési meghagyás ellen” – írta a követeléskezelő Gemini Pénzügyi Zrt. részéről. Megjegyezték azt is, hogy ha az adós álláspontja szerint bűncselekmény áldozata lett, akkor a felfüggesztéshez nem a végrehajtást kérőnek vagy a végrehajtónak kell igazát bizonyítania, hanem a bíróságnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Sokáig kitartottak a Margit hídnál a Pride betiltása ellen tiltakozók
A Kossuth térről vonultak a hídhoz a tüntetők, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Senkit sem engednek át a hídon, viszont egyre nagyobb a tömeg.


Este fél kilenckor is kitartottak még a tüntetők a Margit hidnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy megmozdulást a Kossuth térre, pár órával azután, hogy a Parlament elfogadta a Pride betiltását célzó javaslatot. Itt a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt.

A tiltakozók hat óra körül elindultak a Margit híd felé, a Jászai Mari térnél azonban rendőrsorfal fogadta őket. Bedő Dávid korábban azt mondta, hogy csak egy órára zárják le a hidat,

a tüntetők még este fél 9 után is kitartottak.

Fotóink a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Itt követheted élőben a Pride betiltása elleni tüntetést, lökdösődés is volt a Margit hídnál
Még minidig kitartanak a tiltakozók, akik a Kossuth térről vonultak át a hídhoz. Kövesd élőben az eseményeket a Tiktokon.


Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.

Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.

A tiltakozók ezután farkasszemet néztek a rendőrökkel, és egy ponton lökdösődés is kialakult.

Kollégáink a helyszínen vannak, és élőben közvetítik az eseményeket a Tiktokon, amit ITT tudsz követni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lökdösődni kezdett a tömeg a rendőrökkel a Margit-hídon
A rendőrök folyamatosan szólítják fel a tüntetőket, hogy fejezzék be a jogsértést, ők azonban azt skandálják, hogy hazaárulók. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig nem használták.


„Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk” - mondták a tüntetők a rendőrsorfal előtt, amely teljes szélességében lezárta a Margit hidat. Mögöttük biztos ami biztos, autókkal és kibuszokkal is keresztbe álltak. A rendőrök senkit sem engednek át, miközben a tömeg időnként megpróbál benyomulni. A hangulat ennek ellenére viszonylag békés.

A rendőrség folyamatosan szólítja fel a tömeget, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszolnak:

„soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”

A Kossuth nótát és A tavaszi szél vizet áraszt című dalt is többször elénekelték. Közben időnként Szabó Bálint képviselőjelölt is trombitál, aki már Orbán Viktor március 15-i beszéde alatt is megpróbálkozott hasonlóval.

A tömegben többször lökdösődés kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig még nem vetették be.

Hatalmas üdvrialgás fogadta, amikor valaki arról beszélt, hogy egyre több tüntető jön a Nyugati felől a járdákon. „Orbán, takarodj!” - skandálta a tömeg. Közben a rendőrség is újabb erősítést kapott.

A tüntetést a Mérce közvetíti élőben a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elkezdték igazoltatni a rendőrök a Pride betiltása ellen tiltakozókat, újraindult a forgalom a Margit hídon
Este tíz óra után láthatóan kifulladt a tiltakozás. Előtte azonban a tiltakozók órákra megbénították a forgalmat a hídon. Hadházy Ákos szerint túlteljesítették a mai tervet.


Este tíz óra körül igazoltatni kezdte a rendőrség a Pride betiltása elleni tüntetés résztvevőit a Margit hídnál, majd a forgalom is újraindult.

Korábban azonban voltak feszültebb pillanatok is. A tiltakozók a Kossuth térre szervezett demonstrációról jöttek át a Margit hídhoz, ahol

a rendőrök a híd teljes szélességében felsorakoztak. A tüntetők többek között azt kiabálták, hogy „Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk”.

A rendőrök többször is felszólították őket, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszoltak: „soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”

A tömegben többször lökdösődés is kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de nem vetették be.

Később a hangulat már nyugodtabb lett, és közben a résztvevők is elkezdtek elszivárogni. Este tíz óra után már jóval kevesebben voltak, és a rendőrök igazoltatni kezdték azokat, akik az úttesten álltak.

Negyed 11 körül pedig már a Margit hidat is újra megnyitották a forgalom előtt.

A tüntetésen résztvevő Hadházy Ákos az este folyamán azt írta a Facebook-oldlaán, hogy a mai terv teljesítve, sőt, túlteljesítve.

„Egy órára akartuk megmutatni, hogy mit kell tenni, amikor a hatalom átlép egy határt, most már három órája vagyunk itt, a Margit hídon.

Eredmény természetesen akkor lesz, ha folytatni tudjuk, csak sokkal többen. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

Képeink a tüntetésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: