HÍREK

Navalnijt a terroristák és szélsőségesek listájára is feltette az orosz pénzügyi felügyelet

Nyolc volt munkatársával kapcsolatban is hasonlóan döntöttek.

Link másolása

A szélsőségesekről és a terroristákról nyilvántartott listára tette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) - adta hírül az MTI.

A vonatkozó jogszabály szerint a listákra kerülő személyek bankszámláit befagyasztják.

Így az érintettek legfeljebb havi 10 ezer rubelt – jelenlegi árfolyamon körülbelül 40 ezer forintot – vehetnek fel saját és jövedelemmel nem rendelkező hozzátartozóik számára.

Ugyanebbe a nyilvántartásba bekerült Navalnij nyolc egykori munkatársa is. Ők Vjacseszlav Gimagyi ügyvéd, Ljubov Szobol, Georgij Alburov és Ruszlan Saveggyinov, Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) volt tagjai, Lilija Csanisheva, Navalnij baskíriai, Kszenyija Fagyejeva, a tomszki, Jegor Butakov, az arhangelszki „törzsének” korábbi koordinátora, valamint Pavel Zelenszkij, az FBK volt operatőre is.

Nem ez az első alkalom, hogy Navalnij-közeli személyeket ilyen módon büntetnek.

Január 14-én Leonyid Volkov, a regionális Navalnij-törzsek hálózatának volt koordinátora és Ivan Zsdanov, az FBK korábbi vezetője került be a Roszfinmonitoring szélsőséges és terrorista nyilvántartásába. Az orosz Nyomozó Bizottság egyébként tavaly szeptember 28-án indított büntetőeljárást Navalnij, Volkov, Zsdanov és mások ellen, szélsőséges közösség létrehozása és vezetése miatt. Ezen a címen tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Alekszej Navalnijt azzal vádolta meg az SZK, hogy az FBK megalapításával szélsőséges közösséget hozott létre és irányított, valamint arra bátorította a polgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt. A nyomozók szerint Navalnij legkésőbb 2014-ben alapította meg az FBK "szélsőséges közösséget", amelyet Volkovval és Zsdanovval együtt vezetett. A közösség működésének biztosítására a vádlottak nyolc nonprofit alapítványt és kereskedelmi szervezetet hoztak létre. 2017-ben megalapították a Navalnij Törzsei társadalmi mozgalmat.

Az SZK szerint a szélsőséges csoport tevékenysége "az államhatalom szervei és az általuk folytatott politika lejáratására, a régiókban kialakult helyzet destabilizálására, a lakosság körében tiltakozó hangulat keltésére, az erőszakos hatalomváltást szükségesnek tartó közvélemény kialakítására, tömeges zavargásokba torkolló tiltakozó akciók szervezésére és lebonyolítására irányult". Ennek érdekében nem engedélyezett gyűléseket tartottak, ahol szélsőséges és terrorista tevékenységekre szólítottak fel, valamint egyéb bűncselekményeket követtek el - írta a nyomozó bizottság.

A Kreml egyik legélesebb bírálójaként számon tartott Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait.

A Dozsgy független orosz online televízió híroldalán közölte, hogy

kedden, a Salt Lake Cityben megrendezett Sundance fesztiválon lesz a CNN Films és a HBO Max Navalnijról készített dokumentumfilmjének világbemutatója. A Daniel Roher rendezte film titokban készült az orosz politikus tavalyelőtti megmérgezéséről, berlini kórházi kezeléséről és hazatéréséről.

A projekt, amelynek létezését január 13-án hozták először nyilvánosságra, az ismertető szerint azt is bemutatja, ahogy Navalnij Hriszto Grozev, a Bellingcat oknyomozó portál újságírója társaságában "leleplezi" az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik emberét, aki óvatlanul "elismerte", hogy részt vett a merényletben.

Navalnij 2020. augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint Novicsok típusú harci idegmérget találtak a szervezetében. Navalnij pedig személyesen Putyint vádolta meg a merénylet elrendelésével.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) 2020. október 6-án kiadott nyilvános jelentésében azt írta: vizsgálata "megerősítette", hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolinészteráz-gátló anyag biomarkereit találták meg, amelynek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. A konkrét kolinészteráz-gátló azonban a szerződés függelékében nem szerepelt.

Moszkva azt állította, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegélyegyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, de ezeket mindeddig nem kapta meg. Az orosz külső hírszerzés (SZVR) parancsnoka szerint provokáció történt, amellyel Moszkva lejáratása mellett az alkotmánymódosításról kiírt tavalyi népszavazást és az idei parlamenti választást próbálták megzavarni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk