HÍREK
A Rovatból

Napelem Szövetség: A napelemet használók minden lehetséges fórumon tegyék szóvá az őket ért igazságtalanságot

Azt mondják, hamarosan tárgyalni kezdenek az Energiaügyi Minisztériummal, és van ötletük arra, hogyan lehet a havi szaldós elszámolást úgy alakítani, hogy ne legyen gazdaságtalan. Kérdés, hallgatnak-e majd rájuk.

Link másolása

Napok óta forrong a napelemes közösség, miután Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette az eddigi éves szaldóelszámolás havi szaldóra történő módosítását. Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke lapunknak azt mondta, a probléma súlyos, és ennél jóval összetettebb, de nem megoldhatatlan, éppen ezért hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek az Energiaügyi Minisztériummal.

Szilágyi László szerint, habár most érthető módon az éves szaldóelszámolás 2024 januárjától történő megszüntetése körül forrnak az indulatok, ám a magyar napelemes piacot érintő problémák többrétűek, és távolabbra nyúlnak vissza. Mint mondja,

a napelemszektort három fő részre lehet osztani, és ezek fejlődését az elmúlt években folyamatosan hátráltatták különféle kormányzati intézkedések.

A három fő szegmens közé tartoznak a családi házakra telepített, háztartási méretű kiserőművek, továbbá például a kis- és középvállalkozások, gyárak, ipari épületek, közintézmények napelemes rendszerei, valamint a kereskedelmi célú, nagy napelemerőművek, melyeket azért hoznak létre, hogy eladják az általuk megtermelt villamos energiát. Szilágyi szerint kereskedelmi célú új napelempark mintegy három éve nem kapott engedélyt Magyarországon – amiket mostanában átadtak, azok telepítése jóval korábban indult, ugyanis 4-5 évbe telik egy ilyen beruházás megvalósítása.

Az új megbízások elmaradása pedig jelentős érvágást jelent a napelem-telepítéssel foglalkozó cégeknek.

Ezzel kapcsolatban új fejlemény, hogy a tervek szerint 2028-tól ismét kiadnak majd engedélyeket új napelemparkok létrehozására, azonban az ilyen beruházásokkal foglalkozó kivitelezőcégek nem élnek túl 5 évet munka nélkül.

Háztartási méretű napelemes kiserőműből szintén nagyon keveset rendeltek meg az elmúlt hónapokban, ennek pedig a szakszövetség alelnöke szerint az általános bizonytalanság a legfőbb oka.

„Tavaly október elején Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy aki október 31-ig beadja az igénybejelentését arról, hogy napelemet akar telepíteni a házára, lehetősége lesz visszatáplálásra, azaz eladhatja a megtermelt áramot az energiahálózatnak. Addig mintegy 200 ezer napelemes háztartás volt Magyarországon, az ezt követő három hétben pedig még egyszer ennyi igénybejelentés érkezett, amit egyszerűen nem tudtak feldolgozni az áramszolgáltatók, kiszámíthatatlan lett a kivitelezések befejezésének időpontja” – mondja Szilágyi.

Hozzáteszi, a kormányoldalról ezután már arról beszéltek, hogy az új napelem-felhasználóknak úgynevezett bruttó elszámolási rendszert fognak kialakítani, ami azt jelenti, hogy a háztartások a megtermelt áramot rögtön eladják a szolgáltatónak, az áramfogyasztásukat pedig rögtön megveszik.

„A legnagyobb probléma az, hogy a mai napig nem ismertek a bruttó elszámolási rendszer anyagi kereti, vagyis nem tudni, hogy a háztartások mennyiért vehetik, és mennyiért adhatják el az áramot. Így pedig lehetetlen kiszámolni, hogy mennyi idő alatt térül meg egy 3-4-5 millió forintos napelemes beruházás.

Mindez hatalmas bizonytalanságot okozott, és azok, akik napelemes rendszer telepítését tervezték, tavaly november óta kivárnak. Mindenki halasztja a beruházását és arra vár, hogy kiderüljön, milyen lesz a bruttó elszámolási rendszer” – mondja Szilágyi.

Mindehhez hozzájött az áram-visszatáplálás (ideiglenes) felfüggesztése, így a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke szerint

2022 végén befékezett a hazai napelempiac, és mintegy 90 százalékkal visszaesett a napelem-megrendelések száma Magyarországon.

Az idei év első három hónapjában megvalósított beruházásokra még korábban kötötték meg a szerződéseket, és ezek 2023 elejére jutottak el a megvalósítás fázisába.

„Tehát márciusig kifutottak a korábbi napelemes megrendelések, új szerződéseket 2022 vége óta nem kötöttek – vagy legalábbis a korábbiakhoz képest rettentően keveset. Az új nagy napelemerőművek szintén hiányoznak a piacról,

mindez pedig tömeges elbocsátásokhoz vezetett a napelem-telepítéssel foglalkozó cégeknél,

sőt, néhány vállalkozás kénytelen volt profilt váltani. Az egyetlen szegmens, ahol a napelemes kivitelezőknek maradt érdemi munkájuk, az a kis- és középvállalkozások, intézmények számára telepített rendszerek piaca” – mondja Szilágyi.

A bizonytalanságot tovább fokozta, hogy Lantos Csaba energiaügyi miniszter előző szombaton bejelentette, hogy 2024 januárjától az éves szaldóelszámolás mindenki esetében havi elszámolásra változik.

„Ez egy újabb meghökkentő bejelentés volt, hiszen eddig azt mondták, csak az új belépők számára lesz havi elszámolás. Ez nem igazságos azokkal szemben, akik korábban az aktuális jogszabályok szerint kiszámolták a napelemes rendszer telepítésének megtérülését, ezek alapján döntöttek a beruházás mellett, majd aztán a kormány váratlanul átírja a játékszabályokat. Ugyanis azt tudni kell, hogy a napelemes rendszerek egész éves termelésének mintegy 70 százaléka nyáron keletkezik, míg mivel télen kevesebb a napsütéses órák száma, nyilvánvalóan az áramtermelés is kisebb. Éves viszonylatban az áramtermelésben erősebb hónapok kiegyenlítik a kevésbé napsütéses időszakok okozta „hiányt”, de havi elszámolásnál ez már egyáltalán nincs így.

A havi elszámolás legnagyobb vesztesei azok, akik elektromos fűtést használnak, hiszen télen a legnagyobb a villamosenergia-igényük, amikor a legkevesebb a napsütéses órák száma.

Az ő esetükben akár a háromszorosára is nőhet a beruházás előzetesen kalkulált megtérülési ideje” – állítja Szilágyi.

Hozzátette, Lantos csupán egy rövid videóban beszélt az éves szaldóelszámolás megszüntetéséről, még nem született róla jogszabály, így a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség jogilag nem tud fellépni ellene. Ugyanakkor semmiképpen sem hagyják annyiban a dolgot, és a napelemet használókat is arra biztatják, hogy minden lehetséges fórumon tegyék szóvá az őket ért igazságtalanságot.

„Ez teljesen pártpolitika-mentes téma, hiszen a nap mindenkire ugyanúgy süt. Én nem látom reménytelennek a helyzetet, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség folytat szakmai kommunikációt a kormánnyal, hamarosan tárgyalunk az Energiaügyi Minisztériummal, és elmondjuk az érveinket, javaslatainkat. Persze ha nem veszik figyelembe a kéréseinket, akkor nem lesz előrelépés. Már az is nagy segítség lenne, ha a kormány meghatározná a napelemesek számára, mennyiért lehet majd áramot venni és eladni.

A havi elszámolást is lehet úgy alakítani, hogy ne legyen gazdaságtalan, például úgy, hogy a nyári túltermeléskor magasabb összegért vennék át az áramot a szolgáltatók. A bizonytalanság senkinek sem jó, tervezhetőség hiányában az emberek nem mernek belefogni egy több millió forintos beruházásba, ennek pedig a napelemes piac és a napelemfelhasználók pénztárcája látja a kárát.

Ha mégis eltörlik az éves szaldóelszámolást visszamenőleg is, szakszövetségünk még akkor is lát több lehetőséget a napelem-tulajdonosok védelmére, de ennek a keretrendszerét azonnal ki kell dolgozni és be kell jelenteni, mert a legrosszabb a bizonytalanság” – mondja Szilágyi László.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Presbiterré választhatta K. Endrét a Bicskei Református Egyházközség a szabadulása után
A presbiterválasztás előtt az egyik jelölt rákérdezett, hogy igaz-e a szóbeszéd az elítélt K. Endréről. A tiszteletes azt válaszolta, hogy igen.

Link másolása

A szabadulása után tavaly év végén a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották K. Endrét. A pedofíliában bűnsegédlet miatt elítélt gyermekotthoni igazgatóhelyettes a napokban azonban lemondott tisztségéről - írta meg a 444.

A lap Viczián Miklós, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke Újszövetségből idézett soraira hivatkozva felsorolta, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy presbiternek: többek között feddhetetlennek, tisztességesnek, a viszálykodást kerülőnek kell lennie.

A Telex emlékeztet rá, hogy a református egyházközségek hat évre választják meg a döntéshozó testületet, a presbitériumot, melynek tagjai az egyházközséget érintő ügyekben rendelkeznek szavazati joggal például a költségvetés és az alkalmazottak felvételének ügyében.

A gyülekezetek presbitereinek listáját gyakran az interneten is közzéteszik, a 2023-as lista azonban nem elérhető.

A lap több egyházkerületi vezetőtől is próbált információkat szerezni K. Endre presbiterré választásáról, de senki nem akart nyilatkozni, végül egy vasárnapi istentisztelet hirdetésére bukkantak, amely K. Endre presbiteri tisztről való lemondásának bejelentéséről is szólt.

A 444 úgy tudja, a presbiterválasztás előtt az egyik jelölt rákérdezett, hogy igaz-e a szóbeszéd az elítélt K. Endréről, a tiszteletes erre azt válaszolta, hogy igen, de kegyelmet kapott, és különben is ártatlanul vádolták meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: „Itt az idő, hogy létrehozzunk egy új erőt, amit nem lehet megkerülni, megvásárolni, megfélemlíteni”
Sejtelmes bejegyzéssel jelentkezett a Facebook-oldalán Varga Judit exférje. Szerinte itt az idő megszüntetni a magyarok közötti mesterséges megosztottságot.

Link másolása

Az elmúlt hetekben a Fidesz rendszerét és vezetőit élesen bíráló ügyvéd, a volt igazságügyi miniszter exférje új poszttal jelentkezett a Facebook-oldalán.

Magyar Péter ezúttal a márciusi ifjak tematikájára fordult rá, ugyanis a Nemzeti dalból vett idézettel kezdte és zárta sorait.

„Talpra magyar! Itt az idő, hogy elkezdjünk dolgozni közösen a hazánkért, a gyermekeinkért, az unokáinkért és a jövőnkért.

Itt az idő, hogy mindenféle ideológiától, kompromittálódott kormányzati és ellenzéki politikustól mentesen létrehozzunk egy új erőt, amit nem lehet megkerülni, megvásárolni, megfélemlíteni.

Itt az idő megalkotni egy nemzeti minimumot, megszüntetni a magyarok közötti mesterséges megosztottságot.”

- írta Magyar Péter a bejegyzésében, majd így folytatta:

„Nincs hova hátrálnunk. Építsünk együtt a semmiből egy új, más világot. Építsük újra Magyarországot!

Ha így teszünk, a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!

Itt az idő, most vagy soha!”

- zárta sorait Magyar Péter, de konkrétumokat nem árult el.

Korábban a 444 írt arról, hogy Magyar Péter már pártalapításon dolgozik, de erről a pártról azonban még semmilyen konkrét információt nem lehet tudni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Szörényi Levente megszólalt a kegyelmi ügyről: „Katalin komoly minőséget képviselt”
A Kossuth-díjas művész a mai napig büszke arra, hogy tagja lehetett a volt köztársasági elnök tanácsadó testületének, és megnyugvással vette tudomásul a korábbi államfő döntését.

Link másolása

Szörényi Levente egyike volt annak a 16 közéleti szereplőnek, akik tanácsadóként segítették Novák Katalin munkáját. A Kossuth-díjas művész a kegyelmi ügy miatt távozott a testületből.

„Nemrég szedtem le a csoportképet a falról, ami tavaly májusban készült. Bekeretezve kapta mindenki a Várban a tanácsadói testület első összejövetele után. A mai napig büszke vagyok rá, hogy ott lehettem, nem tehetek róla, hogy sajnos okafogyottá vált. Amíg tudtam, segítettem.

Hogy a választásra készülő ellenfeleim hogyan értékelik a történteket, nem érdekel, de megnyugvással vettem tudomásul az államfő példamutató döntését, ahogy a miniszterelnök úr évértékelő beszédét is,

amelyben kimondta: a pedofíliával kapcsolatosan nincs kegyelem. Miközben kicsit elszorult a torkom, hiszen Katalin komoly minőséget képviselt. Most viszont tovább kell lépni, az ország sorsán túl a sajátom is foglalkoztat” – nyilatkozta Szörényi a Mandínernek.

A művész hozzátette: jövőre betölti a nyolcvanat, az Illés zenekar pedig hatvanéves lesz és mindkét jeles jubileumot szeretné egészségben megünnepelni.

Ahogy írtunk róla, Szörényi Levente február 9-én döntött úgy, hogy távozik Novák Katalin tanácsadói testületéből. A művész a közösségi oldalán tett közzé markáns üzenetet a kialakult helyzettel kapcsolatban.

„Tisztelt Elnök Asszony, Kedves Katalin! A pályafutásom során eddig nem tapasztalt, most azonban felém irányuló gyűlölet-cunami és »feszítsd meg« szavalókórus hatására felmondom a Tanácsadói Testületben betöltött szerepemet, amit pedig éppen azért fogadtam el tavaly, hogy a kultúra területén szerzett tapasztalataimmal támogassam a széles társadalmi egyetértés ügyét. Sajnálom, hogy rajtam kívülálló okok miatt ez ellehetetlenült, egyúttal kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót" – olvasható a bejegyzésben.

A köztársasági elnök egy nappal később jelentette be a lemondását. Novák Katalin áprilisban Ferenc pápa látogatásának apropóján adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, K. Endrének. A férfit korábban azért ítélték 3 év 4 hónap börtönre, mert a gyerekeket molesztáló igazgató, V. János bűntársaként hallgatásra kényszerítette az áldozatokat. Novák kegyelmi döntését az akkori igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak is alá kellett írnia, hogy érvényre léphessen. Végül Varga is távozott a közéletből.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Leszedetik Balog Zoltán nevét és idézetét a Reformátorok teréről
A Momentum politikusa, Hollai Gábor terjesztette be az ügyet a képviselő-testület elé. Az ülésen egyhangú döntés született.

Link másolása

Leszedetik Balog Zoltán nevét és idézetét a Reformátorok teréről - írta meg az Index.

A XVI. kerületi önkormányzat testületi ülésen egyhangú döntés született arról, hogy Balog Zoltán nevét és a tőle származó idézetet távolítsák el a térről.

„A Momentum kerületi szervezete már 2018-ban is tiltakozott az ellen, hogy egy regnáló miniszter szavait kőbe véssék. Az idő (sajnos) minket igazolt. Ezért Tompos Mártonnal, a Momentum alelnökével közösen leragasztottuk a szoborcsoport közepén lévő Balog-idézetet, majd nyílt levélben szólítottuk fel a polgármestert, hogy szedesse le ezt a szégyenfoltot a térről”

– írta Hollai Gábor, aki a képviselő-testület elé is beterjesztette az ügyet.

A Momentum politikusa egy munkacsoport létrehozását is javasolta, amiben a polgármester, a képviselő-testület frakcióinak képviselői, valamint a kerületi lelkészek foglalnának helyet. Hollai szerint ennek az idézet eltávolításán kívül az lenne a célja, hogy a téren lévő emlékműre a bizottság javasoljon egy konszenzusos idézetet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: