HÍREK
A Rovatból

Nagy Márton: „A recessziótól jobban kell félni, mint az inflációtól”

Az árstopról azt mondta a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy „nem jó dolog, a fene sem akarja”, de szükséges.

Link másolása

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miniszteri előadás-sorozatában vendégeskedett, ahol „Új kihívások, új megoldások” címmel tartott előadást.

A miniszter a Telex összefoglalója szerint az előadásában a jelenlegi gazdasági helyzetről elmondta, megélhetési válság alakult ki a magas infláció miatt, és bár szerinte túl leszünk ezen, de a neheze még hátravan.

Hozzátette, az infláció 80 százalékban itthonról kezelhetetlen, mert globális eredetű, és mivel itthon is vannak ennek kifejezetten kitett szektorok, ezért továbbra is emelkedhet az infláció. Megjegyezte, kétszámjegyű az infláció az Egyesült Államokban és Németországban is.

„Nézzük meg az áram, vagy a gáz árát! Amióta Oroszország lecsavarta az Északi Áramlat I. vezetéken is a szállításait, Kína pedig visszajött a Covidból, újabb 40-50 százalékkal ugrottak az energiaárak, ne gondoljuk, hogy vége van az inflációnak”

– fogalmazott.

Hozzátette, a jegybank szerint 11-12,6 százalék is lehet az éves átlagos infláció 2022-ben. „Minden nap érkezik egy rossz hír, ma már semmire nem mondhatjuk, hogy pesszimista előrejelzés” – mondta erről.

Elmondta, hogy szerinte azonban

„ma jobban kell félni a recessziótól, mint az inflációtól”.

A miniszter szerint az üzleti bizalmi indexek is csökkennek, és közelítenek egy olyan határhoz, ami alatt biztosnak mondható a gazdasági visszaesés. Nagy szerint a pénzügyi piacokon ennél is riasztóbb kép alakult ki, az elmúlt időszakban elkezdett csökkenni a gabona, a vasérc és az alumínium ára is.

„Ez olyankor csökken, amikor recessziós félelem van. Ez pure recessziós félelem. Hiszen miért kezdene csökkenni a gabonaár, miközben nem történt semmi a gazdaságban? Nem nyitották meg a határokat, nem jött Ukrajnából több gabona. Ez azért van, mert mindenki masszív kereslet-visszaesésre számít” – fogalmazott Nagy.

A miniszter szerint kétféleképpen lehet véget vetni ennek a helyzetnek: ha lezárul a háború, vagy ha mesterséges recessziót generálnak a kormányok, vagyis tudatosan eredményeznek munkanélküliséget például, hogy stabilizálják az inflációt.

Arról is beszélt, hogy ebben a helyzetben az Európai Unióval meg kell egyezni a támogatási forrásokról.

Nagy hozzátette: a kormány úgy szeretne válságkezelni, hogy nem szeretne munkanélküliséget, recessziót, de közben megtartaná a rezsicsökkentést, a nyugdíjak értékét, a családtámogatást és a magyar munkahelyeket.

Az árstopról azt mondta, „nem jó dolog, a fene sem akarja őket, durva beavatkozás a piaci folyamatokba, de akkorák a sokkok, hogy szükséges ez a jövedelem-átcsoportosítás”.

Azt is elmondta, jelenleg nem tartja jó ötletnek az euró bevezetését: „Jelenleg ilyen fejlettségi fokon nem szabad az eurót bevezetni, mert a sokkokat nem tudjuk kezelni külön monetáris politika nélkül. Az euróövezetben viszont nem lehet kamatot emelni, mert akkor az olaszok, görögök finanszírozása elszállna, így az északiak, németek, hollandok, baltikumiak fizetnek azzal, hogy elinflálódnak a megtakarításaik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: