HÍREK
A Rovatból

MVM: Áramszünet és gázleállás lehet 11 településen az árvíz miatt

A szolgáltató folyamatosan figyeli a helyzetet, és ha szükséges, megteszik a biztonsági lépéseket. Mutatjuk, melyik települések lehetnek érintettek.


Az MVM Csoport áram- és gázhálózati szolgáltatási területén megkezdte és megteszi a szükséges árvízvédelmi intézkedéseket.

A vízszinttől függően néhány helység árterében nem lesz gázszolgáltatás és Bács-Kiskun vármegye Duna-parti településeinek egyes részein az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áradás levonulásáig szüneteltetheti az áramszolgáltatást

– közölte a csoport szerdán az MTI-vel.

Az MVM szakemberei az árvízi védekezést irányító hatóságokkal, a helyi önkormányzatokkal és a katasztrófavédelemmel együttműködve kezelik a kialakult krízishelyzetet, folyamatos egyeztetések alapján határozzák meg azokat a helyszíneket, ahol szükséges a gáz- vagy áramhálózati beavatkozás, biztonsági kikapcsolás – írták.

Kiemelték: a Duna felső szakaszán a gázhálózatot üzemeltető MVM Égáz-Dégáz, illetve a fővárosban az MVM Főgáz gázmérőket és nyomásszabályozókat szerel le azokon a helyszíneken, ahol az árvíz elérné ezeket az eszközöket. Eddig Győrben, Esztergomban és Komáromban történtek ilyen intézkedések, a vízszint emelkedésétől függően hasonló beavatkozás várható még Neszmély, Nyergesújfalu és Baja területén.

Az MVM Démász Duna-menti szolgáltatási területén várhatóan 11 település árterében szünetelhet az áramellátás, a pontos helyszínekről weboldalukon folyamatos tájékoztatást adnak – tették hozzá.

Az érintett területeken az MVM egészen addig biztosítja az energiaellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, azonban azonnal kikapcsolja a szolgáltatást, ha a víz veszélyesen megközelíti az áramhálózati berendezéseket.

Amennyiben az elárasztott területen zárlat következtében egy áramkörön megszűnik a szolgáltatás, az áramellátást csak akkor tudják visszakapcsolni, amikor már az árvíz levonult, és a hiba okát biztonságosan elhárították. Szakembereik munkáját drónok is segítik majd az áramhálózat ellenőrzésében.

Mint írják: az MVM mindent megtesz a zavartalan energiaellátás mielőbbi visszaállítása érdekében. Az árhullám levonulása után az érintett területeken a hálózat rendkívüli ellenőrzése szükséges, az MVM a biztonságot szem előtt tartva a lehető leghamarabb újraindítja szolgáltatását.

Az árvízhelyzet változásáról és az aktuális intézkedéseikről folyamatosan tájékoztatják ügyfeleiket az mvmhalozat.hu oldalon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megsérült egy néző a Nemzeti Színházban csütörtök este, mentővel kellett kórházba szállítani
A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.


Csütörtök este baleset történt a Nemzeti Színházban, egy néző megsérült az „Egy, kettő, három – Az ibolya” című előadás előtt - írta meg a Telex.

A színház közleménye szerint a Gobbi Hilda Színpad közelében, a büfé szintjén esett el az illető, miután megbotlott a nézőtérhez vezető lépcsőn. A helyszínen tartózkodó színházi dolgozók azonnal mentőt hívtak, akik ellátták a sérültet, majd a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára szállították.

A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.

Azt ígérték, figyelemmel kísérik a sérült állapotát. Az Országos Mentőszolgálat szerint a néző könnyebb fejsérülést szenvedett, de kórházba kellett szállítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét Orbán Viktor
Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.
Fotó: RTL Híradó - szmo.hu
2024. október 11.



Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét a miniszterelnök.

Orbán Viktor pénteken az állami rádióban azt állította, hogy a Tisza és a DK közösen kapott megbízást az unió vezetésétől a kormány leváltására.

Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.

A politikus hozzátette: A Tisza Párt visszautasít minden külső befolyásolási kísérletet.

(via rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dömötör Csaba levelet írt az EP elnökének Magyar Pétert miatt
A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 11.



Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője levelet írt Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének, amelyben azt követeli, hogy Magyar Pétert fosszák meg az EP Alkotmányügyi Bizottságának alelnöki pozíciójától.

Dömötör a Facebook-oldalán számolt be a levélről, amelyet Magyar október 5-i, MTVA előtt tartott tüntetésen elhangzott beszéde miatt írt. A tüntetésen Magyar egy Hitler-idézettel utalt a Fidesz propagandájára:

„Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság.”

Dömötör szerint ez a kijelentés holokausztrelativizáló és sértő a magyar és európai polgárokra nézve.

Dömötör levelében azt írja, hogy elfogadhatatlan, hogy Magyar ilyen „hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot” vonjon. Ráadásul szerinte Magyar kijelentése több ponton is sérti az EP Eljárási Szabályzatát, és súlyos kötelességszegést követett el, ami miatt vissza kellene vonni tőle az alelnöki megbízatást.

A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.

Itt a teljes levél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás leforgatta a fideszes Ragyogást!
A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.


A Fidesz kommunikációs igazgatója leforgatta a fideszes Ragyogást.

A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.

Link másolása
KÖVESS MINKET: