Munkaszüneti nappá nyilvánította pénteket a tajgatüzek okozta szmog miatt az Oroszországi Föderációhoz tartozó Jakutföld 11 önkormányzati körzetében a köztársaság vezetője, Ajszen Nyikolajev.
Nyikolajev csütörtökön kiadott rendeletében kiemelte, hogy az erdőtüzek füstje negatívan befolyásolja az emberek közérzetét.
Arra kérte a lakosokat, hogy töltsék otthon a napot, mindenekelőtt a köztársaság székvárosában, Jakutszkban és Zsataj önkormányzati kerületben.
A politikus szerint az időjárás péntek délután kedvezőre fordul.
A lángok 14 jakut települést közelítettek meg, de Jakutszk biztonságban van, erdőtüzet csak tőle több mint 60 kilométerre észleltek. Szerda óta ugyanakkor sűrű a füst a városban, a levegőben a vegyi anyagok koncentrációja akár hússzorosan is meghaladhatja a megengedett értéket. A megromlott látási viszonyok miatt a helyi reptér nem fogad, és a kompjáratokat is korlátozták. A mentőszolgálatokat fokozott készültségbe helyezték.
Jakutföldön Jevgenyij Zinyicsev, a rendkívüli helyzetek minisztere személyes helyszíni irányítása alatt, a katasztrófavédelmi tárca, a hadsereg és a nemzeti gárda eszközeinek bevetése mellett folyik a védekezés. A köztársaságban jelenleg több mint ötezer ember és 700 egységnyi technika 63 erdőtűzzel küzd.
Munkaszüneti nappá nyilvánította pénteket a tajgatüzek okozta szmog miatt az Oroszországi Föderációhoz tartozó Jakutföld 11 önkormányzati körzetében a köztársaság vezetője, Ajszen Nyikolajev.
Nyikolajev csütörtökön kiadott rendeletében kiemelte, hogy az erdőtüzek füstje negatívan befolyásolja az emberek közérzetét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Válaszolt a Bajcsy-Zsilinszky kórház, miután arról írtak, hogy a VIP-részleget festették ki, nem a kardiológiai osztályt újították fel
A 444 arra jutott, hogy nyoma sincs annak a felújításnak, amiről a Fidesz-frakció hírt adott. Az intézmény határozottan visszautasította az értesülést.
A kardiológiai részleget felújították, minden pácienst kiszolgálnak és nincs VIP-osztály - lényegében ezt irta a Bajcsy-Zsilinszky kórház a Telexnek. Korábban a 444 arról írt, hogy az intézményben nyoma sincs annak a 3,5 milliárdos felújításnak, amelyről többek között az intézmény és a Fidesz-frakció is hírt adott.
A portál ugyanis egy olvasói jelzés után utánajárt az ügynek, és azt találta, hogy
valójában nem a kardiológiai osztályt újították fel, hanem a kórház három kórtermes VIP-részlegét festették ki.
A Telex megkeresésére azonban a kórház azt írta, hogy „határozottan visszautasítja” ezt az értesülést.
„A felújítás a Kardiológiai Osztály és az ahhoz tartozó mátrix területét érintette, amely mind a Kardiológiai, mind a Sebészeti Osztályt kiszolgálja. Az A épület földszintjén elhelyezkedő Kardiológiai Osztályon több mint 800 négyzetméternyi falfelületet újrafestettek, valamint 240 négyzetméternyi lépcsőfeljáró kőfelület tisztítása és csiszolása is megvalósult. Az említett részleg a két osztály betegei számára biztosít rugalmas elhelyezési lehetőséget, ez optimalizálja a betegellátást és a kapacitáskihasználást. A kórház által közzétett kisfilmben is ezek a felújított részek láthatók” - írták a válaszban.
Az intézmény azt is hangsúlyozta, hogy
a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nincs VIP-osztály.
Ahogy írták: a felújítás minden beteg számára elérhető, közfinanszírozott ellátást biztosító osztályokon történt.
„A mátrix részleg minden pácienst kiszolgál, akik a Kardiológiai vagy a Sebészeti Osztályra érkeznek. Az Önök által említett terület a normál betegellátás része, minden beteg számára elérhető.”
A kardiológiai részleget felújították, minden pácienst kiszolgálnak és nincs VIP-osztály - lényegében ezt irta a Bajcsy-Zsilinszky kórház a Telexnek. Korábban a 444 arról írt, hogy az intézményben nyoma sincs annak a 3,5 milliárdos felújításnak, amelyről többek között az intézmény és a Fidesz-frakció is hírt adott.
A portál ugyanis egy olvasói jelzés után utánajárt az ügynek, és azt találta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy félmeztelen aktivista zavarta meg Orbánék rendezvényét Madridban – kezénél-lábánál fogva vitték ki
Madridban tartották a szélsőjobboldali Patrióta pártcsalád csúcstalálkozóját, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A rendezvényt egy félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg, aki hangosan tiltakozott, de a biztonságiak gyorsan kivezették.
Szombaton Madrid adott otthont a Patrióták EP-frakció csúcstalálkozójának, amelyen több jobboldali politikus is részt vett. A meghívottak között volt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke, Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, valamint Matteo Salvini, az olasz Liga első embere. Orbán Viktor is felszólalt az eseményen.
A rendezvény egyik beszéde közben egy félmeztelen nő rontott be a terembe, és hangosan kiabálva tiltakozott. „Egy lépéssel sem tovább a fasizmus felé!” – kiáltotta, miközben a mellén a „Make Europe antifascist again” felirat volt látható. A szlogen Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánymondatára utalt.
A biztonságiak azonnal közbeléptek, és kezénél-lábánál fogva vitték ki a nőt. A Femen-aktivista próbált ellenállni, de végül az épületből is eltávolították.
Orbán Viktor beszédében Puskás Öcsit, a Real Madrid egykori magyar sztárját is megemlítette. A miniszterelnök a migrációról is beszélt, de nem hozta összefüggésbe a Spanyolországba disszidált futballistát ezzel a témával.
Itt megnézhetitek videón is a jelenetet:
Topless Femen activist interrupted the Patriots of Europe summit shouting "Not a step forward to fascism!"
A topless activist from Femen disrupted a meeting of the European Parliament’s "Patriots of Europe" faction in Madrid. The bare-chested woman stormed the event, protesting… pic.twitter.com/ckGi0jsLhl
Szombaton Madrid adott otthont a Patrióták EP-frakció csúcstalálkozójának, amelyen több jobboldali politikus is részt vett. A meghívottak között volt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke, Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, valamint Matteo Salvini, az olasz Liga első embere. Orbán Viktor is felszólalt az eseményen.
A rendezvény egyik beszéde közben egy félmeztelen nő rontott be a terembe, és hangosan kiabálva tiltakozott. „Egy lépéssel sem tovább a fasizmus felé!” – kiáltotta, miközben a mellén a „Make Europe antifascist again” felirat volt látható. A szlogen Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánymondatára utalt.
A biztonságiak azonnal közbeléptek, és kezénél-lábánál fogva vitték ki a nőt. A Femen-aktivista próbált ellenállni, de végül az épületből is eltávolították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombaton délután három órakor kezdődött a Patent Jogvédő Egyesület tüntetése az V. kerületi Stollár Béla utcában. A demonstráció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak rendszerszintű problémájára és a hatóságok felelősségére. A résztvevők a Szalay utcán keresztül vonultak a Kossuth térre.
Fél négyre már 300-400 ember gyűlt össze a Stollár Béla utcában, amelyet lezártak a megemlékezés miatt. A helyszínen Megumi Anderson korábbi ügyvédje a Telexnek azt mondta: „A rendszer diszfunkcionális, és ez nem a mi radikális feminista álláspontunk, ezt bármelyik bántalmazott nő ugyanígy gondolja.”
Kiderült, hogy az áldozat barátai gyűjtést szerveztek a gyermekeinek. A demonstráció során a Patent Egyesület aktivistái a rendőrség falára ragasztották ki azt a határozatot, amelyben a hatóság korábban megszüntette a meggyilkolt japán nő feljelentését.
A tüntetők negyed 5 körül érkeztek a Kossuth térre, ahol a Patent aktivistái bántalmazott nők történeteit olvasták fel. A jogvédő egyesület számos levelet kapott olyan nőktől, akiket a magyar hatóságok cserben hagytak, kiszolgáltatva őket bántalmazóiknak.
A Kossuth téren felszólalt a meggyilkolt japán nő orosz barátnője is, aki elmondta, hogy Megumi 2022-ben fordult hozzá segítségért, mert egyre jobban félt gyermekei apjától. A barátai soha nem becsülték alá a helyzet súlyosságát, és a hatóságokhoz fordultak, de szembesültek azzal, hogy a magyar törvények nem nyújtanak megfelelő védelmet. „Ha mi sem tudtuk megmenteni őt, akkor milyen esélye van azoknak, akik kevesebb információval rendelkeznek, és segíteni szeretnének a szeretteiknek?” – tette fel a kérdést a nő, aki egyúttal megköszönte azoknak a rendőröknek a munkáját, akik most az elkövető felelősségre vonásán dolgoznak.
Négy óra után már közel ezren gyűltek össze a Parlament előtt. A Patent aktivistái bántalmazott nők történeteit olvasták fel. A tüntetésen osztogatott szórólapokon az állt, hogy a szervezet petíciót indít, amelyben kötelező, átfogó képzést követelnek a rendőröknek a nők elleni erőszakról.
A petíció szerint a cél, hogy a hatóságok ne hagyják figyelmen kívül a veszélyben lévő nőket. „Azt akarjuk, hogy egy nő, aki veszélyben van, ne legyen láthatatlan a hatóságok számára. Hogy amikor valaki segítségért kiált, ne kelljen attól tartania, hogy a válasz egy vállvonás lesz. Hogy a rendőrség ne az utolsó utáni pillanatban lépjen – hanem akkor, amikor még van esély megakadályozni a tragédiát.” A cél tízezer aláírás összegyűjtése. Ha március 8-ig nem történik változás, nőnapon átadják a petíciót a rendőrségnek.
A Patent Egyesület a tüntetés végén bejelentette, hogy ha a rendőrség nem vezeti be a követelt képzéseket, akkor március 8-án újabb tüntetést tartanak a Kossuth téren.
A demonstráció fél hat előtt nem sokkal zárult. Az egyik aktivista arról beszélt, hogy nem bocsánatkérést vagy virágot akarnak, hanem változást. „Hány gyereknek kell még árván maradni, hogy a hatóságok komolyan vegyék, amit a nők mondanak?” – hangzott el a beszédben.
A tüntetés kiindulópontja az a januári eset volt, amikor egy japán nőt meggyilkoltak az V. kerületben. A rendőrség kezdetben kizárta az idegenkezűséget, bár az áldozat másfél éve kapcsolatban állt a Patent Egyesülettel, és több feljelentést tett volt férje ellen. A szervezet szerint a hatóságok nem léptek időben.
Később a rendőrség közölte, hogy mégis gyilkosságként kezelik az ügyet, és letartóztatták az áldozat volt férjét, akit előre kitervelt emberöléssel gyanúsítanak. Az eset után belső vizsgálat indult, amelyben három rendőr érintett. A vizsgálat eredményét a jövő hétre ígérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság elnézést kért az ügy kezelésével kapcsolatban. A Patent szerint azonban a bocsánatkérés nem elég. „Mi bocsánatkérés helyett valódi változást akarunk” – írta közleményében a szervezet.
Szombaton délután három órakor kezdődött a Patent Jogvédő Egyesület tüntetése az V. kerületi Stollár Béla utcában. A demonstráció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak rendszerszintű problémájára és a hatóságok felelősségére. A résztvevők a Szalay utcán keresztül vonultak a Kossuth térre.
Fél négyre már 300-400 ember gyűlt össze a Stollár Béla utcában, amelyet lezártak a megemlékezés miatt. A helyszínen Megumi Anderson korábbi ügyvédje a Telexnek azt mondta: „A rendszer diszfunkcionális, és ez nem a mi radikális feminista álláspontunk, ezt bármelyik bántalmazott nő ugyanígy gondolja.”
Kiderült, hogy az áldozat barátai gyűjtést szerveztek a gyermekeinek. A demonstráció során a Patent Egyesület aktivistái a rendőrség falára ragasztották ki azt a határozatot, amelyben a hatóság korábban megszüntette a meggyilkolt japán nő feljelentését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy héttel a japán nő halála után elindították a nyomozást tavaly novemberi feljelentése miatt, ami szerint a volt férje halálosan megfenyegette
A nő ötször járt az V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette. Nyomozás nem volt, csak most indítják meg, miután meghalt.
Hiába fordult a hatóságokhoz segítségért egy japán nő, volt férje mégis megölte. A rendőrség először nem indított nyomozást, csak a tragédia után kezdett vizsgálódni.
A kétgyermekes japán nő egy budapesti lakásban vesztette életét múlt hét szerdán. Ma délután barátai és ismerősei emlékeztek rá, akik elmondták, hogy nagylelkű és segítőkész ember volt. A megemlékezést követően a Patent Egyesület tüntetést szervezett.
A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vegyék komolyan az ilyen eseteket, és ne maradjanak el a szükséges intézkedések.
Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza így nyilatkozott az RTL híradójának: "Itt semmi nem működik, és szeretnénk, ha nem kéne végignéznünk újabb és újabb haláleseteket, miközben csak szép szólamokat hallunk, de valós intézkedések nem történnek."
A nő halála után a rendőrség közölte, hogy nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, és a tragédiát ágyban dohányzás miatt keletkezett tűznek minősítették. Később kiderült, hogy az áldozat soha nem dohányzott.
Tavaly novemberben feljelentést tett a volt férje ellen, aki egy levélben halálosan megfenyegette. Az V. kerületi rendőrség azonban nem indított nyomozást.
A tüntetők először az V. kerületi rendőrkapitánysághoz vonultak, ahol a rendőrség elutasító határozatát plakátok formájában kihelyezték. Juhász Bauer Ágoston Bálint így fogalmazott: "Két kisgyermek maradt árván, pedig az édesanyjuk segítséget kért, nem egyszer, nem kétszer. Ötször járt a mögöttem látható V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette."
A tüntetés végül a Parlament előtt ért véget.
A rendőrség kedden bejelentette, hogy fordulat történt az ügyben. Gál Sándor, a BRFK alezredese így nyilatkozott: "Elfogtuk a volt férjet, és előállítottuk a BRFK életvédelmi osztályára, ahol emberölés bűntett ügyében gyanúsítottként hallgattuk ki."
A 43 éves ír férfit azóta letartóztatták. A BRFK tájékoztatása szerint az elutasított feljelentés ügyében most "hivatalból nyomozást rendeltek el zaklatás bűncselekmény gyanúja miatt." Ezzel párhuzamosan belső vizsgálatot is indítottak, amelynek eredményét a jövő hétre ígérték.
A Blikk információi szerint több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult.
A Patent Egyesület tüntetésén petíciót is elindítottak, amelyben azt követelik, hogy minden rendőr kötelező áldozatvédelmi képzést kapjon.
A 24.hu információi szerint az ügyben már előre kitervelt emberölés gyanúja is felmerült. A Fővárosi Főügyészség eljárást indított a gyanúsított ellen. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: "Már előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják az ír férfit, és az ügyészség a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása érdekében indítványozta a letartóztatását."
Az áldozat két gyermeket hagyott hátra: egy hétéves kislányt és egy tízéves fiút. A hatóságok őket nevelőszülőknél helyezték el.