HÍREK
A Rovatból

„Ez a Mol Csernobilja” – több száz köbméter üzemanyag ömlött a földbe Gárdony mellett

A Mol tudott a problémáról, de csak napokkal később zárta el a vezetéket. A civilek és a Greenpeace is súlyos kérdéseket vetettek fel.


A Mol tavaly szeptember 10-én észlelte, hogy jelentős mennyiségű üzemanyag hiányzik a Pécs és Százhalombatta közötti vezetékrendszerből, Gárdony közelében. A vállalat akkor még úgy gondolta, hogy a hiányt esetleg lopás okozhatja, mivel korábban már előfordult hasonló eset, főleg a kilencvenes években. A Mol közlése szerint azért nem találták meg azonnal a problémát, mert az ilyen típusú hiba, amely a gárdonyi szennyezést okozta, eddig még nem fordult elő, és a jelenlegi diagnosztikai eszközeikkel nem is lehetett kimutatni, írta a Telex.

A hibát végül egy GPS jeladóval ellátott csőgörénnyel sikerült megtalálni. Ezt követően a Mol leállította az érintett szakaszt, eltávolította a sérült 30 méteres vezetékrészt, és megkezdte a helyreállítást.

A cég szerint 487 köbméter üzemanyag – benzin és gázolaj – szivárgott ki a földbe.

A szennyezés felszámolása során 4 tonna szénhidrogént gyűjtöttek össze, és 1600 tonna szennyezett talajt szállítottak el a helyszínről.

A történtek miatt az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága meghallgatást tartott, amelyen a Mol és az Energiaügyi Minisztérium képviselői mellett civil szervezetek és a Greenpeace szakértője is felszólalt. Simon Gergely,

a Greenpeace vegyianyag-szakértője úgy fogalmazott, hogy a szennyezés nagy része, körülbelül 200 köbméter, az után került a talajba, hogy a Mol már tudott a problémáról.

Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője azt vetette fel, hogy vagy nincsenek megfelelő biztonsági rendszerek a Molnál, vagy ha vannak, akkor valaki felülírta őket. Úgy fogalmazott: „Ez a Mol Csernobilja”.

A Mol álláspontja szerint a vezeték szakaszosan lett lezárva, és a nyomást is jelentősen csökkentették. A csőgörényt viszont csak úgy tudták végigküldeni a vezetéken, ha volt benne valamilyen folyadék, amely áramlást biztosít. A műszaki megoldás miatt háromszor kellett végigküldeni a berendezést, mire megtalálták a repedést.

A gárdonyi szennyezés után a Mol egy új, ultrahangos vizsgálati módszer bevezetését tervezi, amellyel az elöregedett csövek állapotát pontosabban tudják felmérni. A cég ezzel először a most érintett vezetékszakaszt vizsgálja át.

A Mol szakértői elmondták, hogy a kifolyt üzemanyag a löszös talajban lefelé szivárgott, és egy agyagréteg – az úgynevezett fekü – állította meg. Ez 15-16 méteres mélységben található. A szennyezés terjedésének megakadályozására egy 27 méter mély izolációs falat is építenek.

A jelenlegi információk szerint a szennyezés nem jutott el a talajvízig, amely 20 méteres mélységben található.

Pontos adatokat ugyanakkor nem tudnak közölni, mivel az agyagos réteget nem fúrták meg, hogy ne veszélyeztessék annak épségét.

A Greenpeace viszont aggályosnak tartja, hogy a februárban közzétett kármentési célértékeket a jelenlegi szennyezettségi szinthez igazították, amely jóval meghaladja a jogszabályban megengedett határértékeket. A Mol azt közölte, hogy hosszú távon a talajélet feltételei javulni fognak, mert a mikrobák képesek lehetnek a szennyező anyagokat lebontani. A vállalat a biológiai bontás lehetőségét vizsgálni fogja.

A meghallgatáson elhangzott, hogy

a Mol vállalta a felelősséget és a kármentesítési munkálatokat is folytatja.

A civil szervezetek viszont élesen bírálták a kormányhivatalt, amiért az nem adott ki elegendő információt a lakosságnak, sőt, megnehezítette a tájékoztatást is. Horányi László, gárdonyi önkormányzati képviselő és az Alba Natura Civil Alapítvány elnöke elmondta, hogy a kormányhivatal még arra sem adott választ, milyen alapon kérdezhet egy helyi képviselő.

A civil szereplők és az oknyomozó sajtó munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nyilvánosság pontosabb képet kaphasson az eseményekről. Az Átlátszó például részletesen feltárta, hogy mekkora volt a szennyezés mértéke, és hogy a szivárgás még napokig tartott, miután a Mol már észlelte a problémát. Az Átlátszót időközben a Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgálat alá vonta, amire válaszul a szerkesztőség pert indított.

A bizottsági ülésen elhangzott: ha elfogadják a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslata alapján készülő törvényt, akkor a civil szervezetek és a sajtó működését is jelentősen megnehezíthetik a jövőben. Ez pedig hatással lehet arra is, hogy mennyire lehet majd átláthatóan követni a hasonló ügyeket.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A fő neppernek küldök néhány fotót „böhöm nagy, drága autókkal és nem túl bizalomgerjesztő alakokkal”
A Tisza Párt vezetője rövid névsorolvasást tartott Facebook-oldalán, akik szerinte „böhöm nagy, drága autókkal” jelentek meg. Bejegyzésével Magyar minden bizonnyal Orbán Viktor péntek délelőtti posztjára reagált.


Magyar Péter pénteken délelőtt igen aktívan jelentkezik be a közösségi médiában. Reggel először Orbán Viktor miniszterelnöknek vágott vissza egy rövid posztban a rádióinterjúban elhangzottakra, majd nem sokkal később néhány fotót is posztolt az alábbi megjegyzéssel:

„A fő neppernek küldök néhány fotót »böhöm nagy, drága autókkal és nem túl bizalomgerjesztő alakokkal«. A szereplők név szerint: O. Viktor Mihály, Tiborcz István, Orbán Ráhel, Mészáros Lőrinc, Várkonyi Andrea, Rákay Kálmán, Balásy Gyula, Matolcsy Ádám”

– írta a Tisza Párt vezetője.

„Nem lennék most az ukrán kémek ( és Rogán Antal feltaláló és szövegíró) helyében”

– jegyezte meg posztja végén Magyar.

A magyar miniszterelnök a rádiós beszélgetés alapján az alábbi posztot tette közzé péntek délelőtt közösségi média oldalán: „Böhöm nagy autók, nem túl bizalomgerjesztő alakok. Ha Ukrajna az EU tagja lenne, az ukrán bűnbandák akadálytalanul beszivárognának Magyarországra. Ezt meg kell akadályozni! Aki még nem tette, töltse ki a VOKS2025-öt.”

Erre reagált a Tisza Párt vezetője kétszer is a délelőtt folyamán. A két politikus autós posztjairól Török Gábor is írt egy rövid bejegyzést:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Parajdi sóbánya: kisebb beomlások lehetnek, közben a turisták tömegesen mondják le a foglalásokat
A parajdi sóbányát elárasztotta a víz, a helyiek rettegnek az összeomlástól. A turisták sorra mondják le a szállásokat, miközben mindenki a csodában bízik.


Péntek reggel még mindig esett az eső Parajdon, a sóbánya vízzel telítődött, és a terület továbbra sem alkalmas a kárfelmérésre – írja a Maszol. Korábban abban bíztak, hogy legalább a Telegdy-részleget sikerül megmenteni, de a víz végül oda is eljutott.

A helyiek elkeseredettek, ugyanakkor reménnyel is telve figyelik az eseményeket. Jánosi Róbert vállalkozó a lapnak úgy fogalmazott:

„Parajd szíve, motorja a sóbánya – hatalmas az elkeseredettség, de szalmaszálként kapaszkodnak a reménybe.”

A portál bányászati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a sóbányában jelenleg nem fenyeget akkora mértékű beomlás, amely veszélybe sodorhatná a lakott területeket vagy az ott található épületeket. Ugyanakkor

kisebb beszakadások előfordulhatnak bizonyos kitermelési helyszíneken, mivel az édesvíz oldja a sót, így gyengítheti a bánya egyes tartóelemeit.

Ezek a pontok azonban nem lakott környezetben helyezkednek el. A szakemberek szerint az édesvíz idővel telítődik sóval, ami hosszabb távon hozzájárulhat a falak és az üregek stabilizálásához.

A sóbánya nem csupán a helyi gazdaság szempontjából fontos, hanem szorosan kapcsolódik a település múltjához és identitásához is. „A sóbánya a parajdiak számára a gazdasági élet letéteményese, de az jelenti a történelmüket, presztízst, és hatalmas lelki kötődést” – mondta Jánosi Róbert.

A vállalkozó elmondta,

jelenleg nincsenek szállóvendégeik. Szombatra van ugyan még egy-két foglalás a katasztrófa előttről, de amióta bekövetkezett a baj, tömegesen, nagy százalékban mondják vissza a turisták a foglalásokat.

Évente mintegy 600 ezer turista kereste fel a sóbányát, ami érezhető hatással volt a négyezer fős település életére. „Több mindent mellérendeltek az évek során, wellness-központot, lepke-házat, de a turizmus motorja mégis a bánya volt, ha egy turista 3-5 napra megszállt Parajdon, naponta lement a bányába” – emelte ki a vállalkozó.

Sokan kérdéseket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy miért nem sikerült megelőzni a kialakult helyzetet. A sóvállalat képviselői elismerték: már 1995 óta tudtak a problémáról.

„Harminc éve tudják, hogy gondok vannak. Mi nem a bűnbakot keressük, nem ujjal mutogatunk, de emiatt hatalmas bizalmatlanság alakult ki. Nem valakik ellen foglalunk állást, hanem a sóbánya mellett: mentsük meg, mert az mindannyiunk közös értéke. Nem csak az itt lakóknak, a bányászoknak. Tudjuk, értjük, az okok mellékesek, a katasztrófa megtörtént, de ezek feltárása a megoldáshoz is elvezethet”

– fogalmazott Jánosi.

A vállalkozó szerint mindenki reménykedik, még akkor is, ha csak egyetlen százalék esély van arra, hogy megmentsék a bányát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Lehet hogy Matolcsy György is ukrán kém?
A Tisza Párt vezetője a miniszterelnök reggeli rádióinterjújára reagált. Ebben Orbán Viktor külön blokkot szentelt az ukrán maffia működésének.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 30.



Rövid posztban reagált Magyar Péter a szokásos péntek reggeli miniszterelnöki rádióinterjú során elhangzottakra. Ebben Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy „Ukrajna egy veszélyes ország”. A kormányfő szerint az ukrán maffia „böhöm nagy autókkal”, „gyanús kinézetű, nem túl bizalomgerjesztő emberekkel” működik. Szóba került az is, hogy az internetes csalók 80 százaléka ukrán.

„Hallom, Orbán Viktor ma azt mesélte a reggeli szeánszon, hogy böhöm nagy, drága autós ukrán csalók becsapják a magyar embereket és kifosztják a bankjainkat” - kezdte bejegyzését Magyar Péter.

„Lehet, hogy Matolcsy György is ukrán kém? Mekkora csalódás lehet ez Orbán Viktornak, hogy kiderül az egyik legjobb barátjáról, hogy ukrán kém és 650 milliárdot pakolt ki a többi haverjával a Nemzeti Bankból!”

- tette hozzá a Tisza Párt elnöke.

„A böhöm nagy, drága autóknál vajon Tiborcz, Mészáros, Balásy Gyula, vagy a saját kocsijára gondolt? Ezek az ukránok már mindenhol ott vannak... Csak nehogy kitúrják a ruszkikat a hatvanpusztai spájzból” - zárta gondolatait Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor már valós fenyegetésként tekint az uniós szavazati jog megvonására a VSquare szerint
A miniszterelnök attól tart, hogy a 2026-os választást az uniós tagságról szóló népszavazássá változtatja az ellenzék. Eközben nincs biztos vétópartnere az uniós szankciók ellen.


Orbán Viktor egyre komolyabban veszi az uniós szavazati jog megvonásának lehetőségét – derül ki a VSquare friss cikkéből. A magyar kormányfő eddig inkább politikai színjátékként tekintett a 7. cikkely szerinti eljárásra, mostanra viszont „immár valós fenyegetésként” kezeli az ügyet – írta Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi médiában.

A portál több, a kormányhoz közel álló forrásra hivatkozva azt írja,

Orbán attól tart, hogy az ellenzék a 2026-os választásokat lényegében az Európai Unióból való kilépésről szóló népszavazássá formálhatja, ha addig az EU felfüggeszti Magyarország szavazati jogát.

Ez a forgatókönyv komoly belpolitikai kockázatot jelentene.

A miniszterelnök ezért egy olyan szövetségest keres, aki megvétózhatja az esetleges szankciókat az Európai Unió Tanácsában. A végleges döntéshez ugyanis egyhangúságra van szükség.

A VSquare szerint Orbán 2023 végén egy informális „blokkoló koalícióban” bízott, amely Ausztriát, Ciprust, Olaszországot és Szlovákiát foglalta magában. Azonban a lap úgy tudja: egyikük képviselője beismerte, hogy országuk csak színleli a támogatást, és valójában nem zárkóznak el a 7. cikkely megszavazásától.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bár Robert Fico eddig Orbán legmegbízhatóbb szövetségesének számított, a szlovák miniszterelnök politikai jövője mostanra bizonytalanná vált.

A cikk arra is kitér, hogy Orbán a romániai elnökválasztás előtt támogatta George Simion szélsőjobboldali jelöltet, aki többször is magyarellenes megnyilvánulásokat tett. A magyar kormányfő abban bízott, hogy Simion később szövetségesként segíthet blokkolni a szankciókat – ám a román politikus végül elbukta a választást.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: