HÍREK
A Rovatból

„Minket nem lehet megfélemlíteni” - üzente Dobrev Klára a Fidesznek, miután Kocsis Máté álhírterjesztés miatt akarta feljelenteni őket

A kormánypárt válaszában azt írta, hogy szerintük „Dollár Klára” megrendelésre támadja a forintot.


Mi is megírtuk, hogy a Fidesz frakcióvezetője szerint a „dollárbaloldal” veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban, ezzel segédkezve a forint elleni támadáshoz.

Kocsis Máté frakcióvezető a Facebook-oldalán azt írta: az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a „dollárbaloldal” a közösségi médiában, továbbá SMS-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket.

A DK-s Varju László azt kérte a kormánytól, hogy nyugtassák meg az embereket, hogy nem akarnak a bankbetétekhez nyúlni. Az erről szóló sajtótájékoztatója előtt Kocsis Máté azonban bejelentette, hogy haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez Varju László - és a kijelentésit közlő médiafelületek - ellen, ha az ellenzéki politikus megtartja a témában péntekre tervezett sajtótájékoztatóját. Ezen kívül kezdeményezi Varju valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, mert szerinte a DK képviselője egy „vörös vonalat” lép át.

A sajtótájékoztató után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is közölte, hogy büntetőfeljelentést tesz Varju László kijelentései miatt. Szerintük a párt képviselője Matolcsy György jegybankelnök gazdasági bizottság előtt tartott beszédének szavait szándékosan félreértelmezve olyan hamis állításokat fogalmazott meg, amelyek veszélyeztetik a pénzügyi stabilitásba vetett bizalmat. Az MNB ezért a Varju László képviselő által elmondottak miatt jogi lépéseket tesz és határozottan felszólítja a pártot, hogy az egyértelmű politikai haszonszerzés érdekében tett felelőtlen nyilatkozatot vonja vissza és a továbbiakban tartózkodjon a rémhírek terjesztésétől - írja az MTI.

A Fidesz és az MNB bejelentései után Dobrev Klára, DK-s árnyék-miniszterelnök a közösségi oldalán közvetített sajtótájékoztatón arról beszélt:

„A Fidesz ahelyett, hogy tisztázná, hogy hozzá fog-e nyúlni az emberek banki megtakarításaihoz, inkább fenyegetések sorát küldi Varju Lászlóra! Minket nem lehet megfélemlíteni vagy elhallgattatni! Innen is üzenjük a Fidesznek: sokat fogunk még erről az ügyről beszélni, ha a kormány magyarázat és tisztázás helyett továbbra is a fenyegetőzést választja!”

VIDEÓ: Dobrev Klára sajtótájékozatója

Az ellenzéki politikus üzenetére később a Fidesz is reagált. Szerintük „Dollár Klára” és az árnyékemberei megrendelést kaptak azoktól, akik a forintot támadják. Ezt szolgálják azzal, hogy egy határt átlépve pánikkeltő üzeneteket, hamis híreket terjesztenek.

„A Soros-féle spekulánsok a forint elleni támadással pénzt keresnek. Dollár Klára azért terjeszt rémhíreket, mert ez a megrendelőinek az érdeke” - írják a közleményben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Vitézy Dávid gratulált Karácsony Gergelynek, aki 41 szavazattal győzött, de még mindig nincs vége
Hozzátette: a szoros eredmény akár a még nem újraszámolt érvényes szavazatok újbóli megszámlálását is indokolhatja. A jogerős választási eredményhez pedig még két jogorvoslati eljárásnak kell lezárulnia - elmondta, hogy mik ezek.


Vitézy Dávid a NVB bejelentése után a közösségi oldalán reagált az eredeményre. Az érvénytelen szavazatok újraszámolása után azt közölték, hogy 41 vokssal nyert Karácsony Gergely.

Az LMP támogatásával indult Vitézy azt írta:

"Köszönöm a Nemzeti Választási Iroda munkáját a mai újraszámlálás során.

Az újraszámlálás eredményéhez gratulálok Karácsony Gergely főpolgármesternek. Az eredmény végül gyakorlatilag döntetlen lett, a különbség 0,005%, 41 szavazat teljes Budapesten. De ahogy hét eleje óta mondom, egy szavazat előny is döntő, és így az újraszámlálás után végül a 41 szavazatnyi előny a hivatalban lévő főpolgármesternél van.

Az általam kezdeményezett újraszámlálás alapos és indokolt volt, ezt a mai eredmények igazolják. Sok száz, összesen több érvényes szavazat keveredett az érvénytelenek közé, mint amennyi az első és második helyezett közötti különbség volt. Ez egy igencsak súlyos szavazatszámlálási problémát mutat. Ez akár a még nem újraszámolt érvényes szavazatok újbóli megszámlálását is indokolhatja, hisz a köztünk lévő különbség immár csak 41 szavazat.

A jogerős választási eredményhez még két jogorvoslati eljárásnak kell még lezárulnia.

Egyrészről Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy akkor is, ha az újraszámlálást ő nyeri, teljes Budapesten új választást szeretne. Természetesen ennek magam részéről állok elébe, ha erről az illetékes szervek döntést hoznak. Az NVB döntésének fényében azért azt fontos leszögezni, hogy teljesen felelőtlen és erkölcstelen volt az a hergelés és hisztéria, amit Karácsony Gergely az elmúlt két napban művelt. Mocskolódott és hazudott, köztisztviselőket vádolt bűncselekményekkel, a szavazóimat sértegette, csak azért, mert azt hitte veszíteni fog. Ebben nem csatlakoztam hozzá, és most sem fogok. Karácsony ezt a kétségbe esett vagdalkozást egyetlen cél érdekében tette: saját politikai túlélése miatt. Mert úgy látszik, ha már ugródeszkának nem tudta használni a Városházát, most megpróbálja a DK és az MSZP mentőcsónakjaként.

A másik jogorvoslati eljárás két DK-s vezetésű kerületet, Újpestet és Erzsébetvárost érinti. Ezekben a kerületekben szinte láthatatlan vékonysággal húzták ki a visszalépett jelölt nevét, sorban jönnek a hírek arról, hogy külön ebből a célból vettek 0,3 és 0,5 mm tűvastagságú tollakat, hogy megtévesszék a választókat. Ennek kapcsán már a hét eleje óta folyamatban van egy jogorvoslati eljárás részemről. Ahogy a keddi sajtótájékoztatómon is elmondtam, nehéz nem szándékosságot látni amögött, ahogy ez a két kerület kezelte a szavazólapokról a visszalépett jelölt kihúzását, és ennek eredményeként itt kétszer annyi érvénytelen szavazat született, mint Budapest többi kerületében. Ez a jogorvoslat hét eleje óta tart, fellebbezési szakaszban van, ma tárgyalja a Nemzeti Választási Bizottság, és lehet, hogy később a Kúria is fogja. Érdemes rögzíteni: ha ez a DK-s akció, ami a trükközés, a joggal való visszaélés és a csalás határmezsgyéjén mozog, nem történik meg, sok ezer érvénytelen szavazat elkerülhető lett volna ebben a két kerületben, és az eredmény valószínűleg messze nem az lenne, amit most ismerünk. Gyurcsány Ferenc pártjának ezügyben illene a politikai felelősséget világosan vállalnia, Karácsony Gergelynek pedig világossá tennie, tudott-e erről az érdekében lezajlott visszaélésekről.

A választási folyamatnak ugyanakkor minden ilyen visszásság ellenére vége kell legyen. A budapestieknek a felfokozott választási kampány után nyugalomra van szüksége. Ahogy az eddigi hónapokban, úgy most is arra fogok törekedni, hogy Budapest egy élhetőbb és zöldebb város lehessen. A magam részéről mindent meg fogok ezért tenni.

Bármi is lesz a folyamatban lévő jogorvoslatok eredménye, ahogy eddig is elmondtam, a választás jogerős eredményét elfogadom. Ha Karácsony Gergely tegnap bejelentett fellebbezése ellenére sem lesz új választás és végül a tegnap megtett ígérete ellenére végül a lemondásával sem állítja elő ezt a választási helyzetet októberben, akkor a Fővárosi Közgyűlésben a programom mentén Budapest fejlesztése érdekében maximális konstruktivitással fogom az együttműködés lehetőségét keresni mindenkivel, aki partner lesz ebben" - írta .


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hivatalos: Karácsony Gergely a főpolgármester, 41 vokssal győzött a szavazatok újraszámolása után
A jelenlegi főpolgármester megtarthatja pozícióját, bár a vasárnap kihirdetett eredménynél szorosabb küzdelemben nyert Vitézy Dáviddal szemben.


Eldőlt:

a szavazatok újraszámolása után is Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere.

A vasárnapi eredmények után Vitézy Dávid kérte az érvénytelen szavazatok újraszámlálását, mert információi szerint több helyen is hibák történhettek.

Ugyanakkor a Vitézyék indítványának mellékleteiben szereplő űrlapok gyakran hiányosak voltak, néhol a tanúk neve is lemaradt, és az sem derült ki mindig, hogy melyik párt delegáltja nyilatkozott, de ahol igen, ott a Fideszt említették. Az NVB mégis bizonyítékként fogadta el ezeket. A Nemzeti Választási Bizottság különösebb vizsgálat nélkül rendelte el az újraszámlálást.

A számolást péntek reggel kezdték meg, és a kiszivárgott hírek szerint Karácsony maradt a győztes, bár a különbség a két jelölt között lecsökkent.

Vitézy Dávid az újraszámlálási eredmények közlése előtt már azt nyilatkozta: "Karácsony Gergelynek is elmondtam: akármelyikünk is lesz a jogerős választási eredmény szerint a főpolgármester, azt természetesen elfogadom és tiszteletben fogom tartani.

Ha ő lesz az, minden nyilvános fórumon ki fogok állni amellett, hogy ő a megválasztott főpolgármester,

ezt most közvetlenül is elmondtam neki".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elutasította az NVB Vitézy Dávid kérelmét: nem lesz a IV. és VII. kerületben új választás
A bizottság 15 igen és az LMP 1 nem szavazatával fogadta el, hogy Vitézy beadványát utasítsák el. Meg is indokolták.


A Nemzeti Választási Bizottság péntek este bejelentette, hogy a főpolgármester-jelöltekre érkezett voksok újraszámolása után is Karácsony Gergely maradhat a pozícióban.

Vitézy Dávid kérésre számolták újra a előzőleg érvénytelennek minősített szavazatokat. Az LMP által támogatott jelölt azt is kérte, hogy emmisítsék meg és írjanak ki új választást a IV. és VII. kerületben.

A bizottság azzal az indokkal utasította el ezt a kérést, mert úgy vélték, hogy Vitézy nem tudta megfelelően alátámasztani az erre vonatkozó előterjesztését.

A szavazáson 15 bizottsági tag értett egyet az elutasítással, míg az LMP-s Csonka Krisztián nemmel szavazott.

Lehel Zoltán a hozzászólásában azt mondta, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően húzták ki a szavazólapokról Szentkirályi Alexandra nevét. Arra ugyanis nincs rendelkezés, hogy milyen vastagsággal húzzák ki egy jelölt nevét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely megfellebbezi a saját győzelmét
A főpolgármester 41 szavazattal előzte meg Vitézy Dávidot az érvénytelen szavazatok újraszámolása után. Ő ennek ellenére kérni fogja egy új választás kiírását. Ezt az eredmény bejelentése előtt már közölte.


Karácsony Gergely az NVB bejelentése előtt - miszerint ő lett Budapest főpolgármestere az érvénytelen szavazatok újraszámolása után - bejelentette, hogy mindenképpen kérni fogja a választás újra kiírását, mert szerinte csak így lehet "tiszta vizet önteni a ppohárba".

Péntek este az NVB azt közölte, hogy 41 szavazattal, de ő nyert. Ennek ellenére mindenképpen megfellebbezi az NVB döntését

- erősítette meg az Telex kérdésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET: