Hajléktalan lett a korábbi NER közeli milliárdos – Vitézy Dávid nagybátyja a piacra ugrott le, amíg az új tulajdonosok lecserélték a zárját
Vitézy Tamás elmondása szerint Jellinek Dániel neres kulcsfigurával való konfliktusa miatt jutott el idáig. Minden értéke a házban maradt, jelenleg nem tud hozzájuk jutni.
Az Orbán Viktor távoli rokonságához tartozó Vitézy Tamás (Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt nagybátyja), hétfőn egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy hajléktalanná vált. A bejegyzést a 24.hu vette észre. Vitézy azt írta: „Ugyan már több mint egy hónapja történtek az események, de szégyellem megírni, hogy hajléktalan lettem. A szégyen az megöli az embert, a szégyen arról szól, hogy ki vagyok vagy mi vagyok én. A szégyen lényemet támadja meg.”
Az üzletember hosszú időn át a leggazdagabb magyarok között szerepelt, volt ukrajnai gázimportja, horvátországi turisztikai érdekeltségei, és egy Fidesz-közeli bulvárújságot is terjesztett. Mostani helyzetét saját elmondása szerint az évek óta zajló jogi viták eredményezték közte és Jellinek Dániel, a NER egyik kulcsfigurája között. Vitézy állítása szerint épp csak elment bevásárolni, amikor az ingatlanát elfoglalták.
„A házba azonban nem tudtam visszamenni, mert a távollétemben betörtek, a kertkaput lánccal biztosítva lezárták, a garázskaput egy kocsi elállta és minden zár cseréje éppen folyamatban volt. Sem a kertbe, sem a garázsba, sem a házba bejutni nem tudtam”
– írta Vitézy.
Rendőrségi beavatkozásra is szükség volt, de hiába hívta ki a hatóságokat, a helyzet nem az ő javára dőlt el. A házban tartózkodók ugyanis azt állították, hogy ők a tulajdonosok, és ezt lakcímkártyákkal igazolták. Vitézyt azzal szembesítették, hogy az ő lakcímkártyája „lejárt”, így hivatalosan nem lakhat az ingatlanban.
Az üzletember kénytelen volt kint maradni, személyes holmijaihoz, ruháihoz, gyógyszereihez pedig csak később fért hozzá. „Minden ruhám, személyes holmim, útlevelem, pénzem, irataim, laptopom a házban vannak – remélem még – ma is, nálam csak az van, amit egy szokásos vásárlásnál bárki magával visz.”
Vitézy szerint az új tulajdonos törvénytelen módszereket alkalmazott, de amikor erre figyelmeztette őket, annyit mondtak neki:
„JELENTSEM FEL ŐKET. Megtörtént!”
A posztban arról is beszámolt, hogy tavaly karácsonykor Fanni lánya is hasonló helyzetbe került balatonalmádi ingatlanuk kapcsán.
„Egyelőre nem tudom, mitévő legyek, látva, ahogy a korábbi feljelentéseim nem működnek, tehetetlennek érzem magam. Valóban hajléktalan vagyok, és ha ez így mehet tovább, rövidesen hontalan is” – zárta bejegyzését Vitézy, éles kritikát megfogalmazva Jellinek Dániel irányába.
Jellinek egyébként már korábban is beperelte Vitézyt, amiért „bűnöző” és „maffia” kifejezésekkel illette őt, de a Kúria kimondta, hogy Jellinek, mint közszereplő, az átlagosnál jobban kell tűrnie a kritikát.