HÍREK
A Rovatból

Mindkét amerikai pártban aggódnak az Orbán-kormány miatt – ezt állítja a leköszönő nagykövet

David Pressman egy interjúban bírálta az Orbán-kormány politikáját. Szerinte a magyar vezetés aláássa a demokráciát, és a személyeskedés sem ritka eszköz a kritikák elfojtására.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. január 16.



David Pressman, az Egyesült Államok leköszönő nagykövete a New York Times-nak adott interjújában több témát érintett Magyarországgal kapcsolatban. Véleménye szerint a két ország közötti szövetség nemzetek közötti kapcsolat kellene, hogy legyen, nem pedig két vezető személyes viszonya. Kiemelte, hogy az Orbán-kormány próbálja az Egyesült Államok politikáját pártpolitikai kérdésként beállítani, ami szerinte téves, hiszen ezek a problémák – például a korrupció vagy a jogállamiság helyzete – nem pártkérdések, hanem az amerikai kormány egészének aggályai.

„Azt remélem, hogy a Magyarország és az Egyesült Államok közötti szövetség egy nemzetek közötti szövetség. És azt kell mondanom, hogy a magyar miniszterelnök és kormánya retorikájával szemben az aggodalmak a magyar helyzettel kapcsolatban mindkét amerikai pártban jelen vannak”

– fogalmazott az interjúban.

Pressman szerint a magyar kormány személyeskedő kampányokat is folytatott ellene, amelyek már Magyarországra érkezése előtt elkezdődtek. Példaként említette, hogy nevét koponyával és keresztbe tett csontokkal ábrázolták hajókon a Dunán, és a kormánymédia támadásai folyamatosak voltak.

Az interjúban Pressman elmondta: bár eleinte abban bízott, hogy az amerikai diplomácia hagyományos eszközeivel eredményeket érhet el, tapasztalatai szerint az Orbán-kormánnyal szemben ezek nem működnek. A kormány például kritikákra liberális aktivistákat emlegetett válaszul, még akkor is, ha a felvetések nem kapcsolódtak az LMBTQ-kérdésekhez.

„Emlékszem a legelső találkozásomra egy magas rangú magyar tisztviselővel, aki nagyon kedves fickó volt, de azzal indított a találkozón, hogy nagykövet úr, tudom, hogy ön az LMBTQ kérdésekről és a genderideológiáról akar velünk beszélni. Nekem pedig félbe kellett szakítanom, és azt mondani, hogy nem, valójában a Vlagyimir Putyinnal való kapcsolatáról szeretnék beszélni önnel”

– mondta a lapnak David Pressman.

A volt nagykövet az Orbán-kormány politikai működéséről is beszélt, amely szerinte erősen kontrollálja a médiát és a pénzügyi erőforrásokat, ezeket pedig kritikusai ellen használja. Úgy látja, a kormány az orosz és kínai kapcsolatokra épít, miközben populista üzeneteivel – például a „no migration, no gender, no war” szlogennel – nemzetközi szinten is követőkre talál. Pressman szerint azonban ezek az üzenetek elfedik a valódi problémákat, például a demokratikus intézmények gyengítését.

Az interjúban kitért arra is, hogy a magyar felsőoktatásban és igazságszolgáltatásban dolgozók tisztában vannak azzal, hogy politikai nézeteik kifejezése kockázatos lehet. Példaként említette, hogy tanárok és bírák hirtelen áthelyezése hatékony eszköz lehet a véleménynyilvánítás elfojtására.

Végezetül Pressman hangsúlyozta, hogy

szerinte Magyarország „az illiberalizmus petri-csészéje,” és ha ezt más országok példaként követik, az komoly veszélyt jelenthet a demokratikus értékekre.

Ezért szükségesnek tartja, hogy az Orbán-kormány működésével kapcsolatban őszintén beszéljenek, és támogassák a demokratikus intézményeket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks 2 gödör fala
A politikus egy hete számolt be arról, hogy tömegesen bocsátotta el a dolgozókat az orosz fővállalkozó cég. A munkások arról panaszkodtak, hogy gyakran nem kapták meg időben a bérüket.


Hadházy Ákos egy hete írt arról, hogy „néhány napja tömeges elbocsátásba kezdett Paks2 egyik orosz fővállalkozó cége az Orgenergosztroj Intézet RT, a negatív gazdasági hatások miatt kialakult helyzetre” hivatkozva. A független képviselő beszámolójában azt írta: „az engem informáló munkások szerint már nemcsak a német mélyépítő cég, hanem az oroszok is levonulnak és sok száz embert (nem csak magyarokat, hanem orosz, kazah és török munkavállalókat) is kirúgnak”. Azt is kiderítette, hogy az Orgenergosztroj Intézet RT. tavaly 1 milliárd hiányt produkált. A munkások pedig azt állították, hogy rendszeresen késve kapták meg a fizetésüket, és a munkakörülményeik sem voltak megfelelőek.

Most pedig újabb hírt kapott a független képviselő, azt írta:

„Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks 2 gödör fala”.

A posztjában megosztott képen még a beomlás előtti állapot látható. A politikus az Atomenergia Hivatal határozatát is posztolta, majd hozzátette: „Nyilván pont ennyire igaz, hogy eleve úgy tervezték, hogy leáll az építkezés és a német és az orosz cég is elbocsátja a munkásait”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: „Újabb siker! No Fidesz, no mutyi.”
A TISZA Párt vezetője a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újabb területen sikerült eredményeket elérniük. Úgy véli, hogy ezzel a budapestiek akaratát tudták érvényesíteni.


Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy sikerült újabb sikert elérnie a TISZA Pártnak. Ezúttal a budapesti közgyűlésen érték el, amit már korábban is javasoltak.

A pártvezető azt írta:

„Újabb siker! A TISZA fővárosi frakciója a korrupt Maxi-Dubaj projekt tegnapi megakadályozása után, hosszas vitát követően

végre elérte, hogy nyílt és objektív pályázatok kerüljenek kiírásra a nagy budapesti cégek vezetői pozícióira.

A korábbi hatalmi elit képviselői minden trükköt bevetettek a valódi változás ellen, és az eddigi mutyik fenntartásáért, de végül győzött a budapestiek akarata. Ugyan a fideszes képviselők még az üléstermet is elhagyták, de nem tudták megakadályozni a változást. Szentkirályi Alexandrának maradt a Tik-Tok videók gyártása és a kaszinó.

No Fidesz, no mutyi”

– áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: „Nem törtem el senkinek a lábát, igazságtalanságként is éltem meg a dolgot" – exkluzív interjút adott a külügyminiszter
Nyolc év után újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter a Honvéd öregfiúk csapatában kergeti a labdát, amikor ideje engedi.
F. P. - szmo.hu
2025. február 07.



Újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Novemberben mutatkozott be a Honvéd old boys futballcsapatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ráadásul rögtön bevette az ellenfél kapuját. A korábban Dunakeszin futsalozó 46 esztendős politikus a Blikknek adott exkluzív interjújában elmondta: nyolc év után kezdett el újra focizni, mert már annyiszor mondták neki a barátok és a kollégák, hogy néha-néha szálljak be, hogy végül beadta a derekát.

„A munkám mellett nagyon nehéz megtalálni azokat a szabad péntek vagy hétfő délutánokat, estéket, amikor a mérkőzések vannak és nyilván nem helyes, ha az ember így önmaga válogatja ki az időpontokat, mikor megy el meccsre. De nem tudtam ellenállni a Honvéd nevének

és Bárányos Zsolték hívásának. De azt is meg kellett várni, hogy old boy vagy mi a fene legyek, mert ugye 44 év fölött lehet ebben a kategóriában játszani. Fájdalom, most már nagyon könnyen beférek ide” – mondta.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Szijjártónak már két alkalommal is felmutatták a piros lapot. „Mindkettőt kezezésért kaptam a gólvonalon, nem törtem el senkinek a lábát, nem szóltam be a játékvezetőnek. Mindkétszer a gólvonalon kezeztem, véletlenül, ezért igazságtalanságként is éltem meg a dolgot” – fogalmazott a sportbarát politikus, aki minden nap fut és kondizik, és saját bevallása szerint 18-20 kilométereket simán szokott futni.

A külügyminiszter gyermekei is egyre jobban belerázódnak a futball világába, Szijjártó jó barátja, Dzsudzsák Balázs ad nekik gyakran jó tanácsokat.

„Egy-egy tanács tőle sokkal hitelesebb tud lenni, mint bárki mástól. Úgyhogy trükkök és tanácsok terén is meghagyom őt a fiúknak – mondta a politikus a Blikknek. – Egyébként játszanak mind a ketten, az egyikük most lett 11 éves, a másikuk hamarosan 14. Kiváló edzőik vannak a Honvédban, jó kezekben tudhatjuk őket. Nem egyszerű a családi élet megszervezése, a versenynaptáruk kezd az enyémmel vetekedni, úgyhogy a feleségemnek otthon különböző bűvésztrükköket kell bevetnie, hogy néha együtt legyen a család mind a négy tagja”.

Szijjártó elmondta: néha, egy-egy hosszabb repülőút során, miután minden szakmai kérdést, meg munkaügyet áttárgyaltak, a labdarúgásról is szoktak beszélgetni Orbán Viktor miniszterelnökkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ilyen emberek normál esetben egy szülői munkaközösséget sem vezethetnének
A TISZA Párt vezetője a Mini-Dubaj kapcsán készített videót osztott meg, melyben megmutatja, kik, mikor, mit mondtak a beruházással kapcsolatban.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztott meg egy videót, melyben összeszedték, hogy a ki, mikor, mit mondott a Mini-Dubaj beruházás kapcsán.

A vágott felvételhez azt írta:

"Ilyen emberek normál esetben egy szülői munkaközösséget sem vezethetnének… A Nemzeti Együttbűnözés Rendszerében viszont még miniszterek is lehetnek.

Hogy is mondták?

1.) A főváros nem tud élni az elővásárlási jogával.

2.) A nemzetközi szerződés felülírja a főváros elővásárlási jogát.

3.) Vitatjuk a főváros elővásárlási jogát.

Majd egy hét múltán megokosodtak: “Elfogadjuk a főváros elővásárlási jogát.”

Na valahogy így irányítják ők a gazdaságot, így írnak Alaptörvényt és így vezetik a MÁV-ot…

Pénz, pénz, pénzecske…"


Link másolása
KÖVESS MINKET: