Minden negyedik fát kivághatnak a Római Camping területén egy építkezés miatt
A volt kemping a III. kerületben van, nem messze a Római parttól, a területet tavaly kapta meg a modellváltó Óbudai Egyetem alapítványa. Az ellenzéki országgyűlési képviselő, Szabó Tímea szerint a Szentendrei út mögötti, Római Strand melletti parkban a legfrissebb felmérések szerint 567 darab fa van, ebből vágnának ki 155-öt.
Minden negyedik fát kivágnának az egykori Római Camping területén - írta meg a Népszava.
Az ellenzéki országgyűlési képviselő, Szabó Tímea szerint a Szentendrei út mögötti, Római Strand melletti parkban a legfrissebb felmérések szerint 567 darab fa van, ebből vágnának ki 155-öt.
Szabó Tímea szerint a területet tavaly kapta meg az Óbudai Egyetem alapítványa.
„Hat részre osztották az egykori Római Camping 8,5 hektáros területét és részenként bejelölték, hogy mennyi fát vágnának ki. A Szentendrei út mögötti, Római Strand melletti parkban a frissen elkészült fakataszter szerint 567 darab fa található, ebből összesen 155 darabot vágnának ki, vagyis minden negyediket. Ráadásul nem valamiféle komoly betegség, gombásodás, odvasodás miatt, hanem többségében egy meglehetősen szubjektívnak számító indokra, lombkorona sérülésre hivatkozva. Ez jelenthet néhány száraz ágat is. Csakhogy ezen a címen Budapest fáinak zömét kivághatnák”
– állítja Szabó Tímea, a kerület ellenzéki országgyűlési képviselője. A volt kemping a III. kerületben van, nem messze a Római parttól, a területet tavaly kapta meg a modellváltó Óbudai Egyetem alapítványa.
A Népszava kérdésére válaszolva most elmondta, hogy akkor szólalt meg benne a vészcsengő, amikor a területen különféle építési tevékenységekbe kezdtek, amelyről az önkormányzatot és a helyieket sem tájékoztatták.
Az is komoly beruházási tervekre utal,
hogy a területre régészeti feltárás, hidrológiai hatástanulmány is készült, amelyet mélygarázsépítés, jelentős alapozási munkát igénylő építkezések előtt szokás készíteni.
Szabó Tímea több körben megkérdezte az illetékeseket, így megkereste Varga Mihály pénzügyminisztert, aki a terület tulajdonjogát 2023-ban elnyerő Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány első kuratóriumi elnöke volt, de nem kapott választ. Ezt követően az új elnököt, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestert és az egyetem rektorát Kovács Leventét is felkereste, akik mintha maguk sem tudták volna mi is történik a kemping területén.
Azt azonban mindketten állították, hogy az új campus nem ott épül. Bár azt, hogy hol lesz majd, szintén nem tudták.
Minden negyedik fát kivágnának az egykori Római Camping területén - írta meg a Népszava.
Az ellenzéki országgyűlési képviselő, Szabó Tímea szerint a Szentendrei út mögötti, Római Strand melletti parkban a legfrissebb felmérések szerint 567 darab fa van, ebből vágnának ki 155-öt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
54 éves korában meghalt Schmuck Andor – írja a Blikk.
Az egykori politikus hónapok óta küzdött súlyos betegséggel.
A lap információi szerint Schmuck Andor múlt csütörtökön még megjelent egy idősek számára rendezett eseményen, ahol mosolygós volt és tette a dolgát.
A Blikk úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.
Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe.
Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.
A BBC Orbánról: „Visszanyalt a fagyi!” – a hatalma inog, a lába alól pont akkor kezd kicsúszni a talaj, amikor külföldön minden eddiginél híresebb
Az elemzés szerint hiába a sokéves rutin és a nemzetközi hírnév, Orbán Viktoron egyre nagyobb a nyomás. Riválisa, Magyar Péter felforgatta a belpolitikai erőviszonyokat, és kezd csődöt mondani Orbán eddigi módszere.
A brit közszolgálati médium budapesti tudósítója, Nick Thorpe részletes elemzést közölt a BBC oldalán arról, hogy a magyar kormányfő hatalma szétporlik. A közép-európai tudósító úgy látja, a helyzet jellemzésére tökéletesen illik a közkeletű magyar mondás, mely szerint „a fagyi visszanyal”.
Orbán Viktor továbbra is ugyanazt teszi, mint lassan húsz éve: támadja a liberális világnézetet és átalakítja az államát. Hol illiberális demokráciának, hol a keresztény szabadság nemzetének nevezi Magyarországot, és emiatt már világszerte vannak követői, köztük Donald Trump amerikai elnök.
Thorpe a cikkben kiemeli: a választások előtt az LMBTQ-közösség került a miniszterelnök célkeresztjébe, mégis, a Pride-on (avagy a Budapesti Büszkeség napján) legalább 100-200 ezren vettek részt. Az újságíró helyzetelemzése szerint a fenyegetés valójában középjobbról jön.
Magyar Péter megjelenése óta kezd csődöt mondani Orbán eddigi módszere, és a kormányfő most minden eddiginél közelebb áll ahhoz, hogy 15 év irányítás után leváltsák.
Orbán Viktor egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy pontosan megérezte, mitől félnek a hívei. A választási rendszert úgy alakította át, hogy a győztes mindent visz. Egyszerű, pontokba szedett üzeneteket használ, amiket bizalmas közvélemény-kutatások alapján határoz meg. Ezeket a kormányközeli média, a közösségi hálózatok és rengeteg óriásplakát erősít fel - foglalja össze Thorpe.
A szerző azt írja, Orbán lába alól pont akkor kezd kicsúszni a talaj, amikor külföldön minden eddiginél híresebb, eközben a fideszes publicisták üres messiásként és árulóként emlegetik Magyar Pétert, miközben ő egy alternatív jövőképet kínál.
A BBC cikke szerint Orbán most már hibákat is kezd elkövetni. Ezek közé tartozik például az, hogy a román elnökválasztáson egy magyarellenes nacionalista jelölt mellé állt, míg a Büszkeség menetének betiltási kísérlete szintén arra utalhat, hogy a hatalom gyengül. Erre erősíthet rá az, hogy a gazdaság érezhetően stagnál, és talán túl erősen függ a német autógyártástól.
A kormány már nem tud javítani az életszínvonalon, és ha Orbán jövőre kikap a választáson, az „monumentális” esemény lenne - fogalmaz Thorpe.
A BBC-s írás Kiszelly Zoltán politológusra hivatkozva hangsúlyozza: a választás kimenetele nagyjából félmillió-egymillió szavazón múlik, hiszen a Fidesz és a Tisza Párt is körülbelül 2-2 millió támogatóval rendelkezik.
A fő kampánytéma pedig a kormánynál jelenleg Ukrajna. Ha véget ér a háború, Orbán politikai realistaként hivatkozhat magára, aki előre szólt, hogy Kijev nem győzhet, de ha folytatódnak a harcok, akkor meg előveheti Manfred Webert, amiért a lerohant ország katonai támogatása mellett áll. Nick Thorpe hozzáteszi: Orbán márciusban azt mondta, hogy „a harc a Nyugat lelkéért folyik”, de egyesek már úgy vélik, a jövő évi választás tétje inkább „a magyarok lelke lesz”.
A brit közszolgálati médium budapesti tudósítója, Nick Thorpe részletes elemzést közölt a BBC oldalán arról, hogy a magyar kormányfő hatalma szétporlik. A közép-európai tudósító úgy látja, a helyzet jellemzésére tökéletesen illik a közkeletű magyar mondás, mely szerint „a fagyi visszanyal”.
Orbán Viktor továbbra is ugyanazt teszi, mint lassan húsz éve: támadja a liberális világnézetet és átalakítja az államát. Hol illiberális demokráciának, hol a keresztény szabadság nemzetének nevezi Magyarországot, és emiatt már világszerte vannak követői, köztük Donald Trump amerikai elnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Dragon űrhajó várhatóan július 14-én, hétfőn, magyar idő szerint 13:05-kor válik le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az Ax-4 küldetés űrhajósai – Peggy Whitson, Shubhandshu Shukla, Sławosz Uznański-Wiśniewski és Kapu Tibor – ezzel megkezdik a visszatérést a Földre. A négy űrhajós június 25-én, szerdán indult útnak a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról. A Falcon 9 rakéta közép-európai idő szerint 8:31-kor emelkedett a magasba, fedélzetén a Dragon űrhajóval, amely az Ax-4 küldetés tagjait vitte az űrállomásra.
A SpaceX közölte: a Dragon űrhajó az ISS-től való eltávolodás után több pályamódosítást hajt végre, ledobja a törzsegységét, majd belép a Föld légkörébe. A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után. A hazatérést élőben közvetíti az Axiom Space:
Aki magyar nyelvű közvetítést szeretne figyelni, annak a hazai Spacejunkie csatornát ajánljuk:
Magyar idő szerint július 14-én 13:07-kor zöld utat kapott a Crew Dragon legénysége, így hamarosan megindulhat a leválás a Nemzetközi Űrállomásról.
Nem sokkal később jött a hír, hogy Kapu Tiborék hajója megerősítette: leváltak az ISS-ről és elindultak haza. A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az állomáshoz - ezeket közép-európai idő szerint 13:15-kor kioldódtak. A Crew Dragon fizikailag is levált, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, Kapu Tibor és társai kb. 22,5 óra alatt térnek haza, és kedden délelőtt landolnak Kalifornia partjainál.
A Dragon űrhajó várhatóan július 14-én, hétfőn, magyar idő szerint 13:05-kor válik le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az Ax-4 küldetés űrhajósai – Peggy Whitson, Shubhandshu Shukla, Sławosz Uznański-Wiśniewski és Kapu Tibor – ezzel megkezdik a visszatérést a Földre. A négy űrhajós június 25-én, szerdán indult útnak a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról. A Falcon 9 rakéta közép-európai idő szerint 8:31-kor emelkedett a magasba, fedélzetén a Dragon űrhajóval, amely az Ax-4 küldetés tagjait vitte az űrállomásra.
A SpaceX közölte: a Dragon űrhajó az ISS-től való eltávolodás után több pályamódosítást hajt végre, ledobja a törzsegységét, majd belép a Föld légkörébe. A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után. A hazatérést élőben közvetíti az Axiom Space:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kommunikációs okok miatt az Axiom Space élő közvetítésében nem lehetett látni a start pillanatait, de a földi irányítás szerint minden a tervek szerint zajlott. Később Peggy Whitson parancsnok is bejelentkezett, megerősítve, hogy minden rendben van.
A Crew Dragon űrhajó jelenleg manőverezik, és fokozatosan távolodik a Nemzetközi Űrállomástól.
A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az ISS-hez, ezek közép-európai idő szerint 13:15-kor oldódtak ki. A Crew Dragon fizikailag is levált az űrállomásról, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.
A leválási folyamat a nyomászáró elemek lezárásával indult. Ezután megszüntették az energiaellátást és az információs kapcsolatokat, majd kioldották azokat a kampókat és horgokat, amelyek az ISS-hez kapcsolták az űrhajót. A Crew Dragon így néhány centiméterre eltávolodott az állomástól.
Ha minden a tervek szerint halad, a hajtóművek először 40–50, majd 400–500 méteres távolságra repítik az űrhajót. A Crew Dragon csak azután térhet vissza a Földre, hogy legalább 2 kilométeres távolságba került a Nemzetközi Űrállomástól.
A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után.