KÉK HÍREK
A Rovatból

Mérgeskígyó tetemére bukkantak Mosonmagyaróváron egy kukatároló mellett

Az állatot valószínűleg engedély nélkül tartották, rejtély, hogy került oda.
L.D. - szmo.hu
2020. augusztus 12.


Link másolása

Both Zoltán vadállatbefogó napi szinten szembesül olyan hajmeresztő esetekkel munkája során, amelyeket az emberi felelőtlenség okoz.

Legutóbb arról számoltunk be, hogy egy sisakos kaméleon mászott egy telefonkábelen Óbudán, amit egy ott lakó család vett észre. Ők értesítették a szakembert, akinek végül sikerült épségben befognia az állatot.

Pár héttel korábban pedig egy utcán talált madárpókhoz hívták Újlipótvárosba, azt azonban már nem tudta megmenteni.

"Valószínűleg aki ezt tette vele, undorodott a testét beborító szőrtől és mind a 8 lábától... Sajnos a segítség későn érkezett. Az emberi felelőtlenség áldozata" – írta akkor Zoli.

Nemrég Mosonmagyaróvárról kapott egy fotót, amelyen egy szarvasvipera teteme látható egy kukatároló mellett. Zoli a posztjában azt írja, az állatot biztosan engedély nélkül tartották, mivel a törvény szerint

az emberéletre veszélyes állatok tartását nem csak bejelenteni köteles a szakirányú végzettséggel rendelkező állattartó, de az elhullását is jelezni kell az illetékes hatóságnak.

Ráadásul a legális tartáshoz kötelező rendelkezni érvényes szavatosságú ellenszérummal is – ez akár milliós tétel is lehet, és 1-2 év után lejár, tehát akkor is újat kell rendelni belőle, ha nem használták fel.

Talán ez a legjellemzőbb oka annak, miért döntenek sokan az illegális tartás mellett, ugyanakkor így szó szerint időzített bombának számít egy ilyen állat, akár a gazdáját marja meg, akár megszökve bárki mást.

"Nos, a képen tisztán látszik, hogy az vipera elhullása nem lett bejelentve, ugyanis ha úgy lett volna, akkor nem végezhette volna a közterületen egy kukatároló sötét árnyékában" – írja Zoli.

Hozzáteszi: csak reménykedni tud abban, hogy a felelőtlen állattartó nem tart több, még élő, emberéletre veszélyes egzotikus fajt a lakásában mindenféle biztonsági előírást megszegve, ezzel veszélyeztetve a saját és mások testi épségét.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Zolit időközben megkereste az eredeti poszt tulajdonosa, aki egy helyi Facebook-csoportban tette közzé a képet. Az illető állítása szerint, miután a poszt kikerült, ráírtak, hogy törölje le, mert ez az állat csak egy preparált kígyó volt.

"Ezt rátok bízom, hogy elhiszitek vagy nem. Én csak megosztottam" – reagált erre a vadállatbefogó.

Annak viszont utánanézett, hogy pár órányi kocsikázásra Magyarországról, mindössze 150 euróért gond nélkül megvásárolható ez a faj. Ugyanott hasonló árfekvésben fekete vagy zöld mamba, csörgőkígyó, illetve kobra is kapható.

A határon ellenőrzés híján gond nélkül át lehet vinni, így nem sokkal később már egy panellakás sokadik emeletén, terráriumban piheni ki az utazás fáradalmait a pár ezer forintért vásárolt "biztos halál"

– fogalmaz Both Zoltán.

A szarvasvipera (Cerastes cerastes) mérge mytotoxinokat és cardiotoxinokat is tartalmaz, emellett vérzékenységet is okozhat.

Előfordulási területe Észak-Afrikában és a Közel-Keleten van. Afrikában Marokkótól, Mauritániától és Malitól keletre, Algérián, Tunézián, Nigeren, Líbián és Csádon keresztül, egészen Egyiptomig, Szudánig, Etiópiáig és Szomáliáig lelhető fel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.

Link másolása

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: