Menczer Tamás: Grönland nem fél Trumptól, szívesen tárgyalnának vele
Menczer Tamás az új amerikai elnök terveiről és Grönland megszerzésének lehetőségéről is beszélt az ATV-ben. Szerinte Trump az ukrajnai háborút is békés úton rendezhetné.
Menczer Tamás hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt többek között Donald Trumpról és az ukrajnai háborúról. A politikus úgy véli, hogy Trump jelentős szerepet játszhat a világpolitikai helyzet stabilizálásában, ha hivatalba lép.
A műsorvezető arról kérdezte a Fidesz kommunikációs igazgatóját, mit gondol arról, hogy Trump egyes hírek szerint katonai erővel is megpróbálná megszerezni Grönlandot az Egyesült Államok számára. Menczer válasza szerint Trumpnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hivatalba lépése után eldöntse, milyen lépéseket tesz.
Hozzátette, hogy a dánok és a grönlandiak nem érzik magukat fenyegetve Trump miatt, mivel „most mondták azt, hogy boldogan tárgyalnak” vele.
Menczer úgy látja, hogy az ukrajnai háború lezárásához egy erős külső szereplőre van szükség, és szerinte Donald Trump lehet az, aki képes lenne békét teremteni. Úgy véli, Trump a háború mellett más vitás kérdéseket is békésen rendezhetne.
A politikus szerint azonban Trump előtt komoly akadályok állnak. Menczer úgy látja, hogy a háborúpártiak, Brüsszel és Bidenék mindent elkövetnek, hogy visszafordíthatatlan helyzet elé állítsák a leendő amerikai elnököt, és megnehezítsék a béketeremtést.
Menczer szerint meg kell várni, hogy a január 20-án hivatalba lépő elnök milyen döntéseket hoz. A politikus úgy gondolja, hogy az embereknek bízniuk kell a leendő elnökben.
Menczer Tamás hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt többek között Donald Trumpról és az ukrajnai háborúról. A politikus úgy véli, hogy Trump jelentős szerepet játszhat a világpolitikai helyzet stabilizálásában, ha hivatalba lép.
A műsorvezető arról kérdezte a Fidesz kommunikációs igazgatóját, mit gondol arról, hogy Trump egyes hírek szerint katonai erővel is megpróbálná megszerezni Grönlandot az Egyesült Államok számára. Menczer válasza szerint Trumpnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hivatalba lépése után eldöntse, milyen lépéseket tesz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Europion kutatás: A poloskával tarolt Orbán Viktor, a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont a nyomába sem ért
Bojár Ábel szerint a miniszterelnök mondata verte ki legjobban a biztosítékot a hallgatóságnál. Azt is elárulta, hogy szerinte kinek az ötlete volt a poloskázás.
Egy friss kutatás szerint Orbán Viktor március 15-i beszédéből
a „poloska” szó ragadt meg a legtöbb ember emlékezetében.
Az Europion mérése alapján a válaszadók 19 százaléka említette ezt a kifejezést, míg más politikai üzenetek – például a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont – csak 1-2 százalékot kaptak.
A felmérést az Europion készítette, március 16-án reggel indították el, és még aznap este le is zárták. A kutatás készítői szerint így a válaszadók még nem találkozhattak a beszédekhez kapcsolódó sajtóvisszhangokkal vagy elemzésekkel.
A cég kutatási igazgatója, Bojár Ábel az ATV Start című műsorában azt mondta, a válaszadók több mint 80 százaléka legalább címszavak szintjén hallott Orbán Viktor vagy Magyar Péter beszédéről. Emellett 42 százalékuk konkrét tartalmi elemeket is fel tudott idézni, ami Bojár szerint figyelemre méltó arány.
Bojár szerint a „poloskák” kifejezés benne volt és most is benne van a leírt miniszterelnöki szövegben. Hozzátette, hogy Orbán Viktor ezt a mondatot halkabban mondta, mint a beszéd többi részét. Úgy fogalmazott: „valóban úgy tűnt a beszédben, mintha két nagyon szépen megírt gondolat közé spontán beszúrta volna, de én nem gondolom, hogy a miniszterelnökben ne lenne annyi rutin, politikai tapasztalat, vagy szándék, hogy ne gondolta volna át tudatosan, ő ezt el fogja mondani”.
Az interjúban szóba került az is, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már másnap igyekezett tompítani a poloskázást. Bojár szerint:
„valószínűleg érezték, vagy már meg is mérték, hogy túllőttek a célon”.
Arra a kérdésre, hogy kinek a döntése lehetett a mondat belefogalmazása a beszédbe, Bojár úgy reagált:
„Ennyire nem látok bele, de ha tippelnem kéne, azt gondolom, hogy a miniszterelnök habitusában, meg politikai stratégiai gondolkodásában az, hogy tovább ássa a szakadékot, hiszterizálja az ellenzéket – ez abszolút benne van, úgyhogy szerintem tőle származhatott”.
A beszélgetésben felidézték a 2019-es esetet is, amikor Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa azt mondta: azért nő a Fidesz támogatottsága, mert „sok a patkány”. Bojár ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Bangóné patkányozásának lett politikai következménye, ennek nem lett”. Az eset után Kocsis Máté lemondásra szólította fel a politikust, Gréczy Zsolt és Tordai Bence pedig elhatárolódtak a kijelentésétől. Bangóné később a Facebookon kért bocsánatot azoktól, akiket megbántott, de azt tagadta, hogy szavazókat nevezett volna patkánynak.
Egy friss kutatás szerint Orbán Viktor március 15-i beszédéből
a „poloska” szó ragadt meg a legtöbb ember emlékezetében.
Az Europion mérése alapján a válaszadók 19 százaléka említette ezt a kifejezést, míg más politikai üzenetek – például a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont – csak 1-2 százalékot kaptak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betiltotta a rendőrség a Kutyapárt demonstrációját, az Alaptörvény módosítására hivatkoztak
A párt ezért azt üzeni: „A fű zöld, a Pride szürke, az április 12-i Legyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenetet még nem tiltották be, szóval gyertek!”
Nem engedélyezte a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt egyik megmozdulását. A tiltáskor az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoztak - írja a MKKP a közösségi oldalán.
A párt a Million Marijuana March nevű nemzetközi, a fű legalizációját követelő demonstrációt már korábban is megrendezte Magyarországon. Idén erre nem kerülhet sor. Az írják bejegyzésükben:
"Még körbe se ért az új Alaptörvény-módosítás, máris stoppolja a 420-at a kormány. Hamuba tiporják hagyományainkat – de mi meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!"
Szerintük: "Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva. Mondhatni elvesztette realitásérzékét. Ezért újra kiállunk minden sebtiben elnyomott füves cigiért és a marihuána jogaiért. Itthon évek óta a Kutyapárt rendezi meg a Million Marijuana Marchot, ami egy nemzetközi, a fű legalizációját követelő, jellegéből adódóan, nos, meglehetősen békés demonstráció.
Idén is szerettünk volna – és fogunk is – az okos drogpolitikáról és a spártai törvényeknél pár fokkal felvilágosultabb szabályozásról beszélgetni, egyeztetni a társadalommal, ne adj isten hozzáértő szervezetekkel, istenbocsá a döntéshozókkal!"
Azt is hangsúlyozták, hogy ez is olyan gyülekezés lenne, mint a Pride, a Békemenet, vagy más tüntetés. Ezért a döntés ellen a Kúriához fordulnak, mert szeretnék megtartani az eseményt idén is.
Majd egy másik eseményre invitálnak:
"A fű zöld, a Pride szürke, az április 12-i Legyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenetet még nem tiltották be, szóval gyertek!"
"A mássággal csak a baj van. Külön ízlések, egyéniségek, nevek, sőt színek! Állandóan összezavarnak mindent és mindenkit. Orbán Viktor hibátlan helyzetértékeléssel felismerte, hogy ma Magyarországon nem a rossz közszolgáltatásokkal, az inflációval, a lakhatással vagy az orosz befolyással van baj. A legnagyobb veszélyt ma Hazánkra a sokszínűség jelenti, ezért a kormány mindent meg is tesz ennek eltiprásáért és megpróbálja ellehetetleníteni a Pride-ot, a bírákat, a civileket és mindenkit, aki egy kicsit is máshogy látja az ideális világot. Egyetértünk Miniszterelnök úr gondolataival és támogatjuk az egységesítést".
A Kutyapárt ezért meghirdette:
"Legyen mindenki egyforma, ezért most utcára szólítjuk az embereket!
Gyere velünk vonulni szürke pólóban, lobogtassunk szürke zászlót és legyünk büszkék arra, hogy lehetnénk akár egyformák is. A világ minden problémája a különbözőségből és az egyéniségből fakad. Mindenki önmegvalósítani akar, pedig a boldogságot igazából az egyformaság hozza el, ahol mindenki ugyanolyan közömbös és könnyen megvezethető.
Röviden: ha mindenki egyforma lenne és mindannyian ugyanúgy gondolkodnánk akkor nem lenne háború sem! Brüsszel mellett a sokszínűség is felelős a háborúért! Csak így lehet béke Magyarországon!" - áll a meghívóban.
Nem engedélyezte a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt egyik megmozdulását. A tiltáskor az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoztak - írja a MKKP a közösségi oldalán.
A párt a Million Marijuana March nevű nemzetközi, a fű legalizációját követelő demonstrációt már korábban is megrendezte Magyarországon. Idén erre nem kerülhet sor. Az írják bejegyzésükben:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megint begorombul az időjárás: fagy, sáros eső, viharos szél érkezik a hétvégén
Pár napos tavasz után megint visszaköszön egy kicsit a téli érzés. Ráadásul Európába megérkezett a szaharai por is, így jó pár napig nekünk is kijut belőle.
A hétvégén többfelé esernyőre lesz szükség: ismét csapadékosabbra fordul az időjárás. Egy ciklon megközelíti térségünket hidegfrontjával együtt, ennek előoldalán alakulhat ki egyre többfelé csapadék. Szombaton a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19, vasárnap pedig 14 és 21 fok között alakulhat.
Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel még északkeleten, délután pedig a Dunántúlon kisüthet a nap, napközben azonban egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél, nyugaton néhol viharos széllökések előfordulhatnak. Hajnalban, reggel a Dunától keletre még többfelé fagyni fog. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul.
Vasárnap is sok felhő lesz az égen. Eleinte nagy területen várható csapadék, majd a nap folyamán északkelet felé vonul. A mögötte érkező felhőzet felszakadozik, a Dunántúlon gomolyfelhők képződnek, és elszórtan záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban már sehol sem várható fagy. A legmelegebb órákban 14-21 fokra van kilátás.
Hétfőn és kedden is folytatódik a záporos idő. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar is, és egyes térségekben jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat. Hétfőn 13 és 22, kedden 15 és 20 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
A délies áramlással érkező nedves légtömeg mellett szaharai por is érkezik térségünkbe. Ez belekeveredhet az esőfelhőkbe, így több helyen sáros esőre is lehet számítani. A por Nyugat-Európába már megérkezett, és szombaton Magyarország fölé is kisebb mennyiség juthat belőle. Nagyobb koncentrációban vasárnaptól érkezik, és a jövő hét nagy részében felettünk is maradhat. A légkör a jelenlegi előrejelzések szerint csütörtöktől kezdhet kitisztulni, amikor a magasban a szél déliről északnyugatira fordul.
A hétvégén többfelé esernyőre lesz szükség: ismét csapadékosabbra fordul az időjárás. Egy ciklon megközelíti térségünket hidegfrontjával együtt, ennek előoldalán alakulhat ki egyre többfelé csapadék. Szombaton a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19, vasárnap pedig 14 és 21 fok között alakulhat.
Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel még északkeleten, délután pedig a Dunántúlon kisüthet a nap, napközben azonban egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél, nyugaton néhol viharos széllökések előfordulhatnak. Hajnalban, reggel a Dunától keletre még többfelé fagyni fog. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbános-szivárványos pólóban tűnt fel az M1 élő adásában egy férfi
Az Országos Vérellátó Szolgálat élő kapcsolása hirtelen ért véget az M1-en, amikor egy férfi egy orbános-pride-os pólóban beállt a kamera elé. A közmédia azonnal lekeverte az adást.
Az Országos Vérellátó Szolgálat élő adásban kapcsolt munkatársát keverték le a közmédiában, miután egy férfi egy orbános-pride-os pólóban jelent meg a kamera előtt – írta a 444.hu.
A cikk szerint Deme Orsolya koordinátor egy véradó helyiségből jelentkezett be, ahol a koordinált transzplantációról beszélt volna részletesen.
Az adás azonban hamar megszakadt, amikor egy férfi felállt a véradószékről, és beállt a kamera elé.
Deme Orsolya ezt követően még körülbelül 30 másodpercig folytathatta a beszámolóját, és éppen ott tartott, hogy „Diána képét mutatjuk meg önöknek, aki 2024-ben kapott…”, amikor az élő kapcsolást megszakították.
A stúdióban ülő műsorvezető ezután a „Deme Orsolyának köszönjük szépen” mondattal zárta le az adásrészletet.