Megvan, hogy kit jelöl legfőbb ügyésznek Sulyok Tamás
Polt Péter május 14-én hivatalosan is benyújtotta lemondását a legfőbb ügyészi tisztségről. Bár május 5-én még nem kívánta kommentálni a távozásával kapcsolatos kérdéseket, másnap már megjelent a hír, hogy az Alkotmánybíróság elnöki posztjára készül. A Fidesz május 8-án erősítette meg: valóban őt és Hende Csabát jelölik alkotmánybírónak. A parlament szakbizottsága azóta támogatásáról biztosította a jelölésüket, így mindketten 12 évre kaphatnak megbízatást.
Polt korábban, 2000 és 2006 között már betöltötte a legfőbb ügyészi tisztséget, majd 2010-től egészen mostanáig vezette az ügyészséget. Lemondását követően Sulyok Tamás köztársasági elnöknek kellett új jelöltet állítania.
A döntésről a köztársasági elnök a Facebook-oldalán adott tájékoztatást csütörtökön. Bejegyzésében ezt írta:
Hozzátette: „A jelölésről az Országgyűlést értesítettem.”
A mellékelt képen jól látszik, hogy a dokumentumot már jó előre kinyomtathatták, csak a pontos dátum volt kérdéses, a jelölt neve és a bejelentés hónapja azonban nem, mivel a 15-ét írta csak be kézzel a köztársasági elnök.
Dr. Nagy Gábor Bálint jogi pályafutását büntetőbíróként kezdte, majd hosszabb ideje ügyészként dolgozik, írja a 24.hu. Tapasztalatait az oktatásban is hasznosítja: egyetemi oktatóként is aktív. Ügyészi pályafutásának egyik legismertebb ügye az volt, hogy ő képviselte a vádhatóságot a lúgos orvos ügyében - írja a Telex.
A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy a jelölt „széles körű büntető jogalkalmazási tapasztalattal és az igazságszolgáltatás működésének többszempontú ismeretével rendelkezik”.
Az új legfőbb ügyészt az Országgyűlés választja meg, az államfő javaslata alapján. A megbízatás időtartama kilenc év.