News here

HÍREK

Megteltek a stockholmi kórházak, a svéd tisztifőorvos a kormány és a lakosság segítségét kéri

Az egész svéd fővárosban mindössze hét darab intenzíves ágy áll rendelkezésre.

Link másolása

A stockholmi kórházak intenzív osztályainak ágyai a koronavírus-járvány során most először érték el a 99%-os kapacitást - közölte az ország tisztifőorvosa.

Björn Eriksson, Stockholm egészségügyi igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón "nagyon súlyosnak" nevezte a helyzetet, mint mondta: a várost sokkal jobban sújtja a járvány, mint más nagyvárosi régiókat.

„Mindent mozgósítottunk, amit tudtunk, és minden megtettünk, amit lehetséges volt, hogy mindenki megkapja a szükséges ellátást. Most a társadalom minden szereplőjének egyként kell mindent elkövetnie, hogy a vírus és a járvány ne tudjon tovább terjedni” - mondta el Erikson.

A koronavírusos esetek szeptemberben kezdtek el megszaporodni, az ország az elmúlt hetekben elkezdett szigorúbb irányelveket követni. Erikson szerint azonban a számok emelkedése azt mutatja, hogy még mindig túl sok az érintkezés a város lakói között. Hozzátette, hogy nagyon nagy a nyomás, nincsenek tartalékok a rendszerben.

Björn Persson, a stockholmi Karolinska Egyetemi Kórház intenzív terápiájának operatív vezetője a Dagens Nyheter újságnak elmondta, hogy ha több beteg érkezik, mint amennyit az intenzív osztályok képesek ellátni, a munkatársaknak máshol kell helyet találniuk számukra. Ez azonban nem egyszerű, mert a régióban már alig akad szabad ágy.

Svédország közismerten lazább korlátozásokat alkalmazott a koronavírus ellen, és kezdetben a központi szigorúbb intézkedések helyett főként az egyéni felelősségre helyezte a hangsúlyt. November óta azonban kénytelenek voltak komolyabb korlátozásokat bevezetni: este 8 órától gyülekezési tilalom van érvényben, az iskolákban pedig december 7. és január 6. között távoktatást vezettek be. Az ország a régióban vezeti a halálozási statisztikát: 7296-an már meghaltak a járványban, az összes fertőzött száma pedig elérte a 300 ezret a tízmilliós országban.

Newsweek


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor
Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Link másolása

Sikeres hadműveletet bonyolított le a hétvégén Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök azonban a nem szomszédban hónapok óta dúló háború kapcsán számolt be erről az akcióról, hanem

az adventi koszorú megvásárlását jellemezte hadműveletként legutóbbi Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök délelőtt már egy videót is megosztott arról, ahogy betér egy virágüzletbe, hogy az irodájába vegyen egy adventi koszorút. A kormányfő végül egy fehér gyertyás verzió mellett döntött, mert az eladó szerint az a tisztaság jele.

A katonai kifejezésekhez láthatóan vonzódó kormányfő „Advent-hadművelete” így sikeresnek tekinthető, hiszen

elérte stratégiai célját: megszerezte a vágyott koszorút.

A bejegyzés alatti hozzászólások között azonban többen megjegyezték, hogy „a békés advent” jegyében feltöltött képsorozatnál talán a nem a legszerencsésebb kifejezés a hadművelet szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Egy kijevi luxusszálloda nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel Novák Katalin videójában
Egy ilyen szoba 120-150 ezer forintba kerül egy éjszakára két főnek.

Link másolása

A kijevi InterContinental egyik nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel abban a videóban, amit Novák Katalin köztársasági elnök töltött fel a Facebook-oldalára az ukrajnai látogatásáról - írja az rtl.hu.

A köztársasági elnök pénteken érkezett Kijevbe Volodimír Zelenszkij ukrán elnök meghívására.

Szombaton részt vett a „Gabonát Ukrajnából” elnevezésű nemzetközi rendezvényen, vasárnap pedig Kárpátaljára utazott.

Novák Katalin az utazásról több képet, illetve egy videót is megosztott a közösségi oldalán.

Az rtl.hu ez utóbbit elemezte ki.

A felvételen néhány pillanatra feltűnik egy szállodai szoba, ahol a köztársasági elnök az őt kísérő csapat tagjaival egyeztet. A videóban látható képeket a portál összevetette az expedia.com szállásfoglaló oldalon található képekkel, és

a bútorzat, az asztali lámpák, a falon látható a képek, a tapéta, illetve a sötétítő függönyök alapján arra jutottak, hogy ez a kijevi Hotel InterContinental ötcsillagos luxusszálloda egyik nagyköveti lakosztálya.

Ezek a szobatípusok ezekben a napokban két főre éjszakánként nagyjából 120-150 ezer forintba kerülnek.

Az rtl.hu az ügyben kérdéseket küldött a köztársasági elnök sajtóosztályának, hogy megtudják, tényleg az adott hotelben szállt-e meg Novák Katalin és kísérete, és ha igen, mennyibe került az ott tartózkodás.

Egyelőre nem érkezett válasz a megkeresésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Ki tudják-e fizetni a megnövekedett rezsiárakat? – kérdezte Orbán Viktor, amikor megvette az adventi koszorút
Hagyományos helyett egy fehéret választott az irodájába, miután felhívták a figyelmét, hogy az a tisztaság jele.

Link másolása

Advent első vasárnapja alkalmából Orbán Viktor egy koszorút vett.

A Facebookra feltöltött videóból kiderül, hogy a miniszterelnök az irodájába szánja a koszorút, az otthonit a felesége intézi. Végül egy hagyományos helyett egy fehéret választott, miután az eladó felhívta a figyelmét, hogy az a tisztaság jele.

Orbán Viktor arról is érdeklődött a virágboltban, hogy ki tudják-e fizetni a megnövekedett rezsiárakat. Az eladó azt válaszolta, hogy a számlát "majd elfelejtik", de ki tudják fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Olcsóbban lehet enni egy belvárosi hotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron – kiakadt a belvárosi ellenzéki képviselő
Kovács Alex Gábor bejegyzése szerint a Kempinski éttermében 3280 forintért lehet például gulyáslevest enni - a vásárban ugyanez 3500 forintba kerül.

Link másolása

Olcsóbban lehet enni egy belvárosi luxushotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron - ez derül ki Kovács Alex Gábor, belvárosi ellenzéki önkormányzati képviselő vasárnapi Facebook-bejegyzéséből. Kovács Alex Gábor - a posztban lévő képek alapján -

a Kempinski Hotel éttermének árait hasonlította össze a vásáron tapasztalt árakkal.

Ezek szerint például:

  • A vásárban a grillezett csirkemell 4500 forintba kerül, a köret további 2500 forint. A luxushotel éttermében azonban a rántott csirke sültburgonyával 4280 forintba kerül.
  • A libamájért 8000 forintot kérnek a Vörösmarty téren, a köret szintén további 2500 forint. A szállodai étteremben a grillezett libamáj lecsókrémmel, debreceni chips-szel, macaire burgonyával 6480 forintba kerül.
  • A marhapörkölt a vásárban 6000 forintért kínálják kenyérrel együtt, a hotel éttermében a tradicionális magyar paprikás 5480 forintos árral szerepel az étlapon.
  • A gulyásleves 3500 forintért kerül a tányérba a Vörösmarty téren - az árban a kenyér is benne van. Az étteremben a gulyáslevest csipetkével 3280 forintért lehet megrendelni.

    Így Kovács Alex Gábor szerint „nem csoda, ha az ételért-italért sorban állók között magyar szót ritkán hallani”, azonban a politikus annak is fültanúja volt a vásárban, hogy már a turisták is sokallták az árakat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: