News here
hirdetés

Megszűnik a Figyelő és a Világgazdaság nyomtatott változata

A két lap csütörtökön jelenik meg utoljára. A Mediaworks Hungary Zrt. a folyamatosan emelkedő papír- és energiaárakkal indokolta a döntést.

Link másolása

hirdetés

Csütörtökön jelenik meg utoljára a Figyelő című hetilap és a Világgazdaság napilap nyomtatott változata. A két lap megszüntetését szerdán délután jelentették be a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) irányító vállalata, a Mediaworks vezetői - írta meg a hvg.hu.

A lap úgy tudja, az újságírók többsége megtarthatja az állását, ők a jövőben az Origo és a Magyar Nemzet gazdasági tartalmainak előállításában vehetnek részt.

A Mediaworks Hungary Zrt. közleményt adott ki, amelyben azt írták, határozatlan időre felfüggesztik a Világgazdaság napilap és a Figyelő hetilap nyomtatott kiadásait június 30. után.

Közölték, hogy a két lap online megjelenése megmarad, és a kiadó jelentős szerkezeti átalakítást hajt végre, illetve új erőforrásokat csoportosít át az online gazdasági tartalomgyártás további fejlesztése érdekében.

A döntést a cég azzal indokolta, hogy a háborús infláció, a folyamatosan emelkedő papír- és energiaárak, valamint az ellátási láncok sokasodó problémái a Mediaworks Hungary Zrt.-t is nehéz gazdálkodási helyzetbe hozták.

A gazdasági kihívások hatására a Mediaworks tovább optimalizálja a működését.

"A Mediaworks megköszöni a Világgazdaság és a Figyelő olvasóinak éveken át tartó hűségüket és figyelmüket. Az előfizetőket a kiadó külön értesíti alternatív előfizetési lehetőségekről, illetve igény esetén a kompenzációról" - áll a közleményben.

hirdetés

A hvg.hu cikkében emlékeztetnek, hogy a KESMA alá tartozó, körülbelül 500 médiatermék közül néhány sorsa már az áprilisi parlamenti választások után megkérdőjeleződött. Közvetlenül az áprilisi parlamenti választás után megszűnt az ellenzéki települések lakóit célzó City7, majd április végén a FourFourTwo magazin is, a Pesti Srácokból kinőtt Pesti TV pedig hivatalosan július elején szűnik meg.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Akár 450 százalékkal is drágább lehet ősztől egy fontos gyógyszer
A piaci verseny hiánya miatt, valamint a támogatási rendszer átalakítása miatt jelentősen drágulhatnak hamarosan a vérhígítók.
Fotó: pixabay.com - szmo.hu
2022. augusztus 15.


Link másolása

hirdetés

Egy új, hatósági eljárás bevezetése lehet az oka, hogy a heparint tartalmazó készítményeknél akár 450 százalékos drágulás is bekövetkezhet októbertől. Ráadásul a jelentős drágulás miatt többen kiszorulhatnak az ellátásból - értesült a Napi.hu.

Az augusztus 1-jén elindított hatósági eljárás keretében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) úgy akarja átalakítani a támogatási rendszert, hogy a jövőben a támogatás mértéke egységes lesz készítményenként, így a különböző mennyiségű heparint tartalmazó termékek azonos támogatást kapnak.

A portál úgy értesül, hogy a megelőzésre használt vérhígítókért 4500 forint körüli összeget, a terápiás készítményekért pedig 15.600 forintot kell majd fizetni a gyógyszerszedőknek.

Ráadásul arról, hogy kinek milyen heparintartalmú készítményt kell használnia, arról nem a beteg, hanem az orvosa dönthet. Nagyban múlik például a páciens testsúlyától, ezért a későbbiekben egy 70 kg testsúlyú betegnek jelentősen többet kell majd fizetnie, mint például egy 50 kilós betegnek, ami által sérülnek a betegjogok is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Mészáros Lőrinc kanadalló- és tűzhelygyártó cége lehet a tűzifarendelet egyik nagy nyertese
A milliárdos cége korábban hatalmas összegű támogatást kapott a fejlesztésre, kapacitásbővítésre.
Nyitókép forrása: Echotv - szmo.hu
2022. augusztus 15.


Link másolása

hirdetés

Mészáros Lőrinc és az Opus Global tulajdonában van Magyarország egyik legnagyobb hazai kandalló- és fatüzelésűtűzhely-gyártó cége – írja a Magyar Narancs.

A rezsicsökkentés módosításának bejelentése után megnőtt az igény a kályhák iránt, amit a kormány is ösztönöz.

Többek között az iskoláknál is felvetették a fatüzelésre való átállás lehetőségét. A miniszterelnök is beszélt arról, hogy kályha- és kazánprogramot indít a kormány – emlékeztet a lap.

A Wamsler SE kazánokat, kandallókat és fatüzelésű tűzhelyeket is gyártó salgótarjáni címen bejegyzett cég a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár jogutódjaként jött létre. Több váltás után került a Phylaxia csoporthoz, majd az Opimus Group része lett és így vált 2017-ben Mészáros Lőrinc tulajdonává. Ekkor kapta az Opus Global nevet.

Abban az évben támogatási szerződést írt alá a Nemzetgazdasági Minisztériummal egy gyártó és innovációs központ létrehozására, több mint 1,7 milliárd forint értékben. A Magyar Narancs beszámolója szerint a várt profit eddig elmaradt, a nulla forint adófizetési kötelezettség mellett is 370 milliótól 1,9 milliárd forintig terjedő veszteséget termelt a cég.

De most a rezsirendelet nyomán megváltozhat a helyzet, hiszen máris sok megrendelést kaptak. A honlapjuk szerint a készleteik megcsappantak, és telefonos tájékozódást javasolnak mintaboltjaik felkeresése előtt.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A szokásos lehűlés jön, de lesz-e megint vihar augusztus 20-án?
A szakemberek szerint van rá esély, hogy a hidegfront bezavarhat az ünnepi események megrendezésébe.

Link másolása

hirdetés

Az előrejelzések szerint idén is bejön a régi megfigyelés: jön a lehűlés augusztus 20. körül. Bár komoly viharra nem számítanak a szakemberek, azért úgy látják, lehet olyan széllökés, ami veszélyeztetheti az ünnepi este tűzijátékát - írja az RTL.hu.

A szakemberek szerint idén augusztus 19-én csapadékkal és viharos széllel hidegfront érkezik és véget vet a hét közepi forró időnek. Az utána következő napokban mérsékelten meleg levegő áramlik fölénk.

Az időváltozást hozó front nagy eséllyel villámlással, intenzív csapadékkal jön. A zivatar után pedig 5-8, de akár több fokkal is lehűl a levegő. A hidegfront mögött azonban megerősödik a szél, és a mostani számítások szerint erős, egyes térségekben, főleg a Győr-Szeged szélcsatornában akár viharos szél is fújhat.

Így van rá esély, hogy a széllökések erőssége miatt lefújhatják a tűzijátékot.

A portál figyelmeztet rá, hogy az ilyen hosszútávú előrejelzés még nem tud pontos adatokat adni, akár napokkal is csúszhatnak az időjárási események.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Betiltották a miniszoknyát Lázár János közlekedési központjában, írja a Népszava
Külön rendelkeznek a férfiak és a nők elvárt öltözködéséről.

Link másolása

hirdetés

Bár tombol a nyár, a Lázár János által nemrég alapított Nemzeti Közlekedési Központba most szigorítanak az öltözködési szabályokon - írja a Népszava.

Az új dress code alapján a férfiaknak nem ajánlott a rövid- illetve térdnadrág, az ujjatlan trikó vagy póló viselése. A nőknek pedig a túl rövid szoknyát nem javasolják.

Az nem derül ki, hogy mi számít túl rövidnek.

A HR-osztály indoklása szerint az épület légkondicionált, így elvárható az irodai megjelenés.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: