HÍREK
A Rovatból

Megszólalt Rónai Egon a botrányos Magyar Péter-interjúról: Kezdhettem volna gratulációval

Rónai Egon vendége volt az ATV stúdiójában Magyar Péter, de a beszélgetés nem tartott túl sokáig. A csatorna azt írta, hogy ennek ellenére ezentúl is várják a stúdióba.


Az ATV műsorvezetője, Rónai Egon elismerte, hogy hibázott, de nem gondolná, hogy miatta mérgesedett volna el a vita közte és Magyar Péter között.

Korábban mi is megírtuk, hogy élő adásban viharzott ki Magyar Péter az ATV stúdiójából, miután Rónai Egon arról kezdte faggatni, miért állítja, hogy nem engedik be a csatornához. A TISZA Párt alelnöke később arról írt a Facebook-oldalán, hogy a műsorvezető valótlanságokat állított, többek között arról, hogy hányszor hívták meg az ATV-be.

Magyar később arról is írt, hogy Bohár Dániel két perccel azután, hogy kijött a stúdióból, „már összevágott videót és posztot tett ki az oldalára”.

Rónai Egon közösségi oldalán továbbra is kiemelt téma az ATV műsorában történt esemény. A műsorvezető még szerdán tett közzé egy posztot az aznap esti programról, és a kommentelők ott is felhánytorgatták a témát. Az egyik hozzászóló például azt írta:

„Kedves Egon! Kérem, hallgasson a nézőkre – sok értelmes hozzászólás is van az oldalán, és sokan kedvelik önt az eddigi teljesítménye miatt. Fontolja meg, hogy ebből a helyzetből valahogy elegánsan, diplomatikusan kilép, mert az ATV tulajdonosa maximum annyit érez majd a következőkben, hogy a nézőszám csökkenése miatt kevesebb lóvé lesz a zsebében, de az ön szakmai hitelessége súlyos csorbát szenvedhet – ez már most látszik… Ráadásul

arra még nem válaszolt senki, hogy miért a megafonos Bohár Dániel kapta meg elsőként a hétfői interjú videóját – szinte azonnal, amint Magyar Péter kilépett a stúdióból,

és a videó még nem volt fenn sem a honlapon vagy YouTube-csatornán – így vélhetően a szerkesztőségből küldték neki direktben.”

Rónai Egon péntek délután reagált egy kommentben, ahol azt írta:

„Tudomásom szerint nem tőlünk kapta Bohár a felvételt – bárki rögzítheti, szokták is, vágják is, nem is minden esetben jogszerűen [...]. A nézői kritikákról: azt elfogadom, hogy kezdhettem volna gratulációval. Ám ha figyelmesen megnézné (valaki) a felvételt, én azon a ponton lezártam a vitát, amikor azt mondja Magyar Péter, hogy el fogja olvasni: köszönöm, ennyit szerettem volna – ezt mondom. És nem én folytatom.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, ki lett rajta kívül a Tisza Párt másik alelnöke
Kiderült az igazság. Ő lesz a párt másik alelnöke. A Tildát alakító színésznő élettársa.


Radnai Márk. Vele fotózkodott egy hajón, a parlamenttel szemben Budapesten.

Radnai Márkról itt lehet bővebben olvasni.

Az életrajzából kiderül, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt, ahol 2012-ben végzett Máté Gábor osztályában színművész szakon.

2016-ban megfenyegette Koltai Tamás kritikust, ami akkor nagy sajtóvisszhangot kapott. 2018-ban a Korhatáros szerelem második évadát rendezte, majd a Drága örökösök főrendezője lett, amit naponta több mint egymillió ember nézett a televízióban.

A Barátok közt sorozat Tildáját alakító Erdélyi Tímea élettársa.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Pócs János a kisfiút felrúgó karateedzőről: Volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek
A politikus szerint az edző múltjában „soha semmilyen probléma nem volt”, és kiemelte, hogy az edző nem véletlenül kapott megyei, városi és állami kitüntetéseket.


A fideszes Pócs János, Jászberény országgyűlési képviselője az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a szolnoki kalandparkban kisfiút felrúgó karateedző tette „védhetetlen”, de szerinte „egy gyenge pillanat” volt csupán, ami bárkivel megeshet.

Pócs szerint az edző múltjában „soha semmilyen probléma nem volt”, és kiemelte, hogy az edző nem véletlenül kapott megyei, városi és állami kitüntetéseket.

Pócs az ATV videójában 1:43-tól hallható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A felrúgott kisfiú édesanyja reagált a bántalmazó karateedző állításaira
Szeretné, ha A. Tibor valóban személyesen kérne bocsánatot kisfiától, ugyanakkor ezután már nem szeretné ilyen ember közelébe engedni a gyerekét, akiben mély nyomott hagyott az eset – inkább pszichológus segítségét kérik.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. július 20.



Tóthné Nagy Judit, a szolnoki kalandparkban bántalmazott kisfiú édesanyja az RTL Híradónak reagált a gyerekét felrúgó karateedző szombati nyilatkozatára.

Mint arról korábban írtunk, az edző az ATV-nek nyilatkozott az esetről, és azt mondta, hogy mindenkitől szeretne bocsánatot kérni.

Az anya szeretné, ha A. Tibor személyesen kérne bocsánatot a kisfiútól, ahogy arra az edző ígéretet is tett.

„Engedni fogom, mert szeretném, hogy Rolinak mondja meg, hogy ő semmi rosszat nem csinált, és ezt nem érdemelte”

– mondta az édesanya.

Itt az interjú az édesanyával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nem kapott elég szavazatot, ezért a leváltott fideszes polgármester szerint Lázár János nem ad majd pénzt a régóta várt útfelújításra
Kreisz László 18 év után távozik Taksony polgármesteri székéből, a település havilapjában pedig elmondta, szerinte ez milyen következményekkel jár majd.


A fideszes Kreisz László 18 évig volt Taksony polgármestere, de a független Zsolnai Pál 66 százalékos szavazati arányban megnyerte az idei választást. A leköszönő Kreisz szerint az 510-es főút régóta húzódó felújítása meghiúsul, mert nem kormánypárti polgármestert választott a település - írja a Telex.

Kreisz a Taksonyi hírharang című havilapban gratulált az új polgármesternek, egyúttal pedig sajnálkozott, amiért nem volt elég szavazó, aki rá és „a 18 esztendeje megkezdett lokálpatrióta alkotó szolgálatára” voksolt volna. Utalt rá, hogy szerinte ennek negatív következményei lesznek az 510-es főút felújítására nézve:

„Lázár János építési és közlekedési miniszter [korábbi] látogatása során világossá tette, hogy csak akkor tudja támogatni Taksonyt ebben a beruházásban, ha a falu egésze is fontosnak tartja azt.

Taksony lakossága azonban úgy döntött, hogy nem kívánja ezt a beruházást olyan áron, hogy cserébe kormánypárti polgármestert kelljen választania.

(...) A választás eredménye a főútberuházás célegyenesében arra enged következtetni, hogy a választópolgárok a »fürdővízzel együtt mindent kiöntöttek«” - fogalmazott a leköszönő polgármester a település havilapjában.

Hozzátette, az elmúlt években komoly kihívást jelentett az 510-es út taksonyi szakaszának rekonstrukciója, amely „a mai áron számolva csaknem 3 milliárd forintos beruházás”, és Kreisz szerint erre nem lesz pénze egyedül a helyi önkormányzatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk