HÍREK

Megszólalt a melegparti egyik résztvevője: Bese Gergő tudta, hogy hova megy

A fideszes plébános végig képben volt a meleg orgia egy másik résztvevője szerint. Állítja, Bese pontosan tudta, hogy milyen eseményen vesz részt.
FM. Kép: RTL - szmo.hu
2024. szeptember 17.



Az RTL Híradónak sikerült szóra bírnia azoknak a meleg partiknak az egyik résztvevőjét, amelyeken Bese Gergő volt plébános is részt vett. A névtelenül nyilatkozó illető azt mondta:

Bese végig magánál volt, és pontosan tudta, hogy milyen eseményen vesz részt.

Állítása szerint csak egyetlen alkalommal találkozott a fideszes ex-pappal, akiről nem is tudott semmit a mostani botrányig.

Bese Gergőről nemrég derült ki, hogy bár nyíltan hangoztatott homofób nézeteket, eközben meleg orgiákra járt és tartós intim kapcsolatai is voltak férfiakkal. Korábban azzal védekezett, hogy rászedték, és elveszítette a józanságát. Egy olyan videó is segített lebuktatni, amit maga készített az egyik általa látogatott eseményen.

Néhány napja pedig testvére, Gábor is úgy nyilatkozott: Gergő atyának korábban (mielőtt pappá szentelték volna) nőkkel volt kapcsolata. Testvérét szerinte is rászedték, a család egy közeli barátja pedig megerősítette, hogy a volt NER-közeli pap az ominózus éjszakából semmire nem emlékezik, és azután egy padon ébredt fel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Vitézy Dávid nyilvánosságra hozta a levelet, amit Lázár János „tagadni próbál”
A levél alapján október 3-án kész voltak a tervek a HÉV tervezett járatritkítására, amit a hónap közepéig kellett volna felterjeszteni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 10.



Csütörtökön este sem csitult az egy nappal korábban kirobbant posztháború Lázár János és Vitézy Dávid között. Az üzengetés előzménye, hogy néhány napja kiderült: a HÉV-ek járatritkításait tervezik. Szerdán Lázár indulatos posztban közölte, hogy „az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban”. A bejegyzésben Vitézy Dávidról azt írta, hogy „a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja”.

Nem sokkal később Vitézy egy válaszposztban úgy fogalmazott, hogy „a magyar történelemben Széchenyit beleértve egyetlen közlekedési miniszter sem engedett meg magának ilyen becsmérlő, trágár, útszéli stílust nyilvánosságnak szánt közleményben, mint ma Lázár János.”

Csütörtökön kora este kiderült, hogy elbocsátották Nagy Gábort, a MÁV-HÉV vezérigazgatóját. A HVG értesülései szerint a döntés hátterében a járatritkítási botrány áll. Vitézy Dávid szinte azonnal jelezte egy újabb posztban, hogy ez a döntés Lázár részéről „felér egy beismerő vallomással”. Egyben közölte, hogy a Budapest Portálon már elérhető a MÁV-HÉV eredeti levele a járatritkítás terveiről, „amit a miniszter tagadni próbál”.

„Kedves András,

A HÉV közszolgáltatási szerződés 4. melléklet I.4. pontja alapján október közepéig aktuálissá válik a 2024/25. évi HÉV közszolgáltatási menetrend második körös felterjesztése a Megrendelő részére. Az új menetrendi évben a rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonat egységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé az iskolaidőszaki hétköznapokon. A forgalomba adható napi járműkiadási darabszám változása, viszont az iskolaidőszakban alkalmazott hétköznapi menetrendek módosítását teszi szükségessé, melyekre az alábbi alternatívákat dolgoztuk ki”

– olvasható az október 3-án küldött e-mail elején. Ezután két verziót vázolnak fel a tervezett változásokra.

A tervek részletezése után a levélíró megjegyzi, hogy az egyes változatokban körülírt menetrendi beavatkozások által nem érintett vonalakon, valamint iskolaszüneti hétköznapokon és hétvégén a teljes hálózatot érintően továbbra is a 2024 augusztusában bevezetett menetrend maradna érvényben.

„A leírt lehetőségek közül a szakmai szempontoknak leginkább megfelelő megoldás kiválasztásában ezúton szeretnénk kérni szíves közreműködéseteket, melyhez következő lépcsőben személyes egyeztetést javaslunk annak érdekében, hogy a fennálló körülmények között a BKK számára is elfogadható megoldást válaszunk ki.

Az egyeztetés nyomán kialakuló közös álláspontra 2024. október 10-ig szeretnénk majd kérni az Agglomerációs megállapodás 1.2. pontja szerinti nyilatkozat kiadását, annak érdekében, hogy a felterjesztés határidejét tartani tudjuk.

A személyes egyeztetés időpontjára a 2024. október 8-án reggel 9:00-ra teszünk javaslatot, a BKK székházába szívesen átmegyünk. Ezzel kapcsolatban várjuk szíves visszajelzéseteket, illetve a meghívót” – áll a Vitézy Dávid által nyilvánosságra hozott levél végén.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hihetetlen felvételen, ahogy autók menekülnek egy tornádó elől Amerikában
A képsorok mintha egy katasztrófafilmből lennének kivágva. Floridának nemcsak a Milton hurrikánnal, de komoly tornádókkal is szembe kellett néznie.


Ahogy arról már korábban is írtunk, a félelmetes erejű Milton hurrikán érkezésére készülő floridaiaknak már meg kellett küzdeniük több tornádóval is, amik több helyen károkat is okoztak a floridai félszigeten, lakóépületek is megsemmisültek.

Az Illinois-i WSIL News 3 tévé beszámolója szerint többen úgy menekültek az otthonaikból, hogy szinte méterekre haladtak csak a lecsapó tornádó előtt és mellett. A hírcsatornai felvételei (amit egy menekülő család készített) egészen úgy néznek ki, mint egy jól megrendezett, látványos katasztrófafilm részletei.

A hírek szerint a Milton érkezése miatt jelenleg is ezrek igyekeznek elhagyni otthonaikat, jellemzően magasabb területek felé vonulva. A legnépszerűbb megoldás pedig egy tampai férfié volt, aki nemes egyszerűséggel leszíjazta otthonát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
HVG: Kirúgták a MÁV-HÉV vezérigazgatóját a HÉV járatritkítási tervének botránya után
Nagy Gábor 2021 decemberében vette át a MÁV-HÉV irányítását, de 2019 óta dolgozott a cégnél.


Menesztették Nagy Gábort, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatóját, értesült a hvg.hu. A váratlan lépésről a MÁV-Volán csoport tulajdonosi jogait gyakorló közlekedési minisztérium döntött, amelynek élén Lázár János áll.

Nagy Gábor 2021 decemberében vette át a MÁV-HÉV irányítását, korábban pedig 2019 óta dolgozott a cégnél, ahol gépészmérnökként és HÉV járművezetői engedéllyel is rendelkezett.

A lap forrásai szerint Nagy leváltása összefüggésben áll a HÉV-ek napokban kiderült járatcsökkentési javaslataival, amely komoly visszhangot keltett szakmai és politikai körökben egyaránt.

Karácsony Gergely főpolgármester például bírálta a kormányt, míg Vitézy Dávid a helyzetért többek között Lázárt, Tarlós István, korábbi főpolgármestert és Karácsonyt is felelőssé tette.

Lázár egy indulatos Facebook-posztban reagált a kritikákra, amire Vitézy ironikusan válaszolt, míg a Mazsihisz alelnöke éles bírálatot fogalmazott meg a miniszterrel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Balog Zoltán püspöksége a kegyelmi ügy óta 6 milliárd forint értékben kapott ingatlanokat a kormánytól
Az egyházak február óta 24 ingatlant kaptak ingyen az államtól, összesen 25,5 milliárd forint értékben.


Az egyházak február vége óta összesen huszonnégy ingatlant vagy telket kaptak meg ingyen az államtól, különböző helyeken. Ezek összértéke több mint 25,5 milliárd forint, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő adatai szerint.

Az egyik legértékesebb, 5,6 milliárd forint értékű ingatlan a Dunamelléki Református Egyházkerületé lett, amelyet Balog Zoltán vezet. Ez az egyházkerület korábban, januárban is kapott egy másik, a Parlamenthez közeli ingatlant, amelynek értéke 1,4 milliárd forint, tudta meg a hvg360.

A folyamat a kegyelmi ügy ellenére sem állt le, miután júliusban az egykori Rendőrtiszti Főiskola Farkasvölgyi úti épületeit is megkapta az egyház. Ezek értéke 2,8 milliárd forint volt.

Már korábban felmerült, hogy a kormány az ingatlant egy felekezetnek adja át, hogy ott egy olyan keresztény egyetemi kollégiumot hozzanak létre, amely a Budapesten tanuló hallgatókat szolgálja. A református egyház elmondása szerint az összes hozzájuk került ingatlant hitéleti célokra és közfeladatok ellátására fogják használni.

Ezen kívül az egyház két szomszédos ingatlant is megkapott a Farkasvölgyi úton, ezek összesen 340 millió forintot érnek. Így az egyház idén összesen 5,9 milliárd forint értékű ingatlanhoz jutott.

Link másolása
KÖVESS MINKET: