HÍREK
A Rovatból

Meghalt Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas színművész

A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészét életének 73. évében hétfőn, váratlanul érte a halál. Hunyadkürti Györgyöt a Kaposvári Csíky Gergely Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Link másolása

A Kaposvári Csíky Gergely Színház közösségi oldalán osztotta meg a gyászhírt, hogy Hunyadkürti György, a társulat tagja ma váratlanul elhunyt.

A kaposvári polgármesteri hivatal azt közölte, hogy a művészt az önkormányzat is a saját halottjának tekinti.

A pályatársak és a közönség szeretett „Hunyája” mindenekelőtt szolgálatnak tekintette színészi hivatását, mind a színpadon, mind a filmekben –

hangsúlyozta a hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hunyadkürti György 1951. április 16-án született Csorváson. Pályafutását a békéscsabai Minerva Színpadon kezdte, 1972-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1975 óta a Csiky Gergely Színház társulatának volt a tagja.

Szívesen vállalt önálló irodalmi esteket, Ti kérditek?! - Gondolat-VERSeny című produkcióját a kaposvári színház stúdiószínpadán mutatták be, kiváló előadóként többször nyert díjakat szavalóversenyeken.

Neki ítélték 2006-ban a Versünnep Alapítvány, a Magyar Rádió és a Duna Televízió által megrendezett országos szavalóverseny első díját, és egy évvel később a Versünnep szavalóverseny szakmai fődíját.

Testvéréhez, Hunyadkürti Istvánhoz hasonlóan őt is felfedezte a filmes szakma: játszott a Sose halunk meg! (1993), a József és testvérei - Jelenetek egy parasztbibliából (2003) és egyebek mellett a Workshop (2003) című alkotásban.

Munkásságát, színészi teljesítményét többször is díjazták:

2004-ben megkapta a színházi epizódszereplők elismerésére alapított Aase-díjat, 2005-ben a Jászai Mari-díjat, 2006-ban a Kaposvárért aranygyűrűt, 2014-ben érdemes művész, 2022-ben kiváló művész lett

– áll az MTI megemlékezésében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után: Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják
A miniszterelnök videójában bejelentette, hogy kedden Brüsszelbe utazik, ahol az európai vezetőkkel áttekintik a kialakult háborús helyezetet.

Link másolása

Orbán Viktor vasárnap délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot, miután Iran drónokkal és rakétákkal lőtte Izraelt.

A miniszterelnök videón számolt be arról, hogy mit tárgyaltak.

"Tegnap éjjel bekövetkezett az, amitől tartottunk. Irán drónokkal és rakétákkal megtámadta Izraelt. A támadást elítéljük. A támadás azonban azzal fenyeget, hogy államközi háború dúlja fel az egész Közel-Keletet, ez pedig fenyegetést, súlyos fenyegetést jelent az egész világra, benne Magyarországra is.

A mai napon összehívtma a Védelmi Tanácsot, hogy számot vessünk a konfliktus Magyarországra gyakorolt nemzetbiztonsági és gazdasági következményeivel.

Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják.

Kedden pedig Brüsszelbe utazom, ahol az európai vezetőkkel áttekintjük a kialakult háborús helyezetet. Mindent meg kell tennünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát".

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A Rovatból
Szuperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó hatolt be a Földközi-tengerre
Az orosz külügyi tárca közleményében azt írta, hogy egy tervezett haditengerészeti gyakorlat részeként hajózott a területre.

Link másolása

Orosz hadihajó hatolt be a a Földközi tengerre a Szuezi-csatornán keresztül, a hajó szuperszonikus rakétákkal van felszerelve - írja a 24.hu.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a hajó egy tervezett haditengerészeti gyakorlat részeként hajózott a területre.

A Saposnyikov marsallról elnevezett fregatt folytatja az expedíciós terv szerint rá bízott feladatok végrehajtását - írták a közleményben, de az nem derült ki, hogy mi a feladata.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap - a múlt hét után újra - önmérsékletre szólította fel a közel-keleti konfliktusban részes feleket. Aggodalmát fejezte ki a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt.

"Kifejezzük rendkívüli aggodalmunkat a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt. Többször figyelmeztettünk arra, hogy a Közel-Keleten, elsősorban a palesztin-izraeli konfliktusövezetben kialakult számos válság megoldatlansága, amelyeket gyakran felelőtlen provokatív akciók szítanak, a feszültség fokozódásához vezet"

– írta az orosz külügyi tárca. Bíznak abban, hogy a régió államai politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg a fennálló problémákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az orosz-ukrán háborúról: A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója
A politikus szerint: „Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el”.

Link másolása

Vasárnap este Magyar Péter a közösségi oldalán írt arról, hogy mit gondol az orosz-ukrán háborúról és Magyarország lehetőségeiről a háborúval kapcsolatban.

A TISZA párt alelnöke tíz pontba foglalta össze gondolatait. Azt írja:

Még egyszer a háborúról

1. Oroszország az agresszor

2. Ukrajna területvédelme jogos

3. A magyar kisebbség helyzete számunkra kulcsfontosságú

4. A háborút Putyin indította, ő tudja befejezni.

5. A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója.

6. Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el.

7. Ukrajna függetlenségét 5 különböző biztonsági garancia védte (többek közt a nálunk aláírt 1994-es Budapesti memorandum), amelyeket Oroszország a támadással megszegett. Amennyiben elfogadjuk az ukrán területveszteséget, azzal újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, az államközi biztonsági garanciákat pedig érvénytelenítjük.

8. Tűzszünet és béke nem Facebook posztoktól és propagandától lesz, hanem a nagyhatalmak és Ukrajna tárgyalásának eredményeképpen.

9. Hazánknak minden humanitárius segítséget meg kell adnia Ukrajna számára-

- áll a bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter korrigálta, hogy hol kezdi országjáró körútját, majd elnézést kért
A TISZA párt alelnöke elkezdi kampányát, vidéken és a fővárosban is lehet majd találkozni vele és a stábjával.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Magyar Péter vasárnap a közösségi oldalán közölte, hogy országjáró körútra indulnak. Az első posztjában megadott helyek és időpontok azonban változtak.

Erről szintén a Facebookon írt. Eszerint várhatóan az alábbi helyeken lehet majd találkozni velük:

"Korrekció. A TISZA Párt és Talpra Magyarok Közössége országjáró túrája április 17-én kezdődik Békés megyében. Április 20-án délelőtt közös kerékpározásra hívjuk a budapestieket, délután pedig Pest megyei településekre látogatunk. Április 22-én pedig már Baranya megyébe érkezünk".

Majd hozzátette: "Részletek hamarosan. Elnézést a pontatlanságért".


Link másolása
KÖVESS MINKET: