hirdetés

Meghalt egy ikrekkel várandós, egészségesen élő nő koronavírus-fertőzésben

A babákat sikerült megmenteni az orvosoknak, de a második trimeszterben lévő anya szervezete feladta a harcot a kórral szemben.

Link másolása

hirdetés

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe egy ikrekkel terhes magyar nő a hétvégén – írja a Blikk.

A lap beszámol arról, hogy az édesanyának – akinek volt már egy lánya – nem volt alapbetegsége, sőt egészséges, sportos életet élt. Éppen ezért nem is estek pánikba párjával, amikor állapotosan megfertőződött a koronavírussal.

A helyzet azonban rosszabbra fordult, és a második trimeszterben lévő nőt kórházba kellett szállítani.

A válságos állapotba került anya életét végül nem tudták megmenteni, de ikreit sikerült életben tartani. Ugyanakkor a kisbabákat szigorú megfigyelés alatt tartják.

A lap emlékeztetett arra is, hogy Magyarországon a koronavírus következtében árván maradt gyerekek száma csaknem eléri az ezret: csak a gyerekeket támogató Regőczi István Alapítvány 930 árvával vette fel a kapcsolatot, hogy segítsen nekik. Áder János köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita 2021-ben hozta létre az alapítványt, hogy hosszú távon is gondoskodjanak a gyermekekről.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
„Inkább a McDonald's-ban kellene dolgoznom, mert ott sokkal jobban keresnék” – újabb pedagógus nyílt levele került elő
Medveczki Krisztina két évvel ezelőtt üzent a kormánynak és az EMMI-nek, most a PDSZ posztolta újra szavait.

Link másolása

hirdetés

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) megosztotta Medveczki Krisztina óvodapedagógus nyílt levelét, amit két évvel ezelőtt írt. Ebben leírta, hogy 2012-ben diplomázott 22 évesen, ami után nettó 82 ezer forintot keresett. Később 26 évesen úgy döntött, hogy munkát vállal a McDonalds-ban, ugyanis akkor még mindig csak 128 ezer forintot keresett.

"Mindig volt valami plusz, ami miatt ott kellett maradni az óvodában, tehát a délelőttös héten 16 órától, a délutános héten 18 órától tudtam biztosra munkát vállalni, így a Szolnoki Mc’Donalds munkatársa lettem. Ami azt jelentette, hogy este 22 vagy 24 óráig, hétvégente volt, hogy hajnal 2 vagy hajnal 4 óráig."

"Így lett annyi a fizetésem a két munkahelyről összesen, mint az öcsémnek, aki szakmunkásképzőt végzett"

- áll a posztban. Két évvel ezelőttre 157 ezer forintra emelkedett a fizetése, ami mellett még mindig szüksége volt kiegészítésre. Medveczki Krisztina most ismét posztolt, a PDSZ közzé is tette a szavait: "a helyzet két év óta semmit sem javult. Csupán megkaptam a második diplomám, ami önmagában semmit nem ér, ugyanúgy szeretem a munkám, csupán az életben nem tudok haladni előre. Hurrá, 9 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött ki kellett egészíteni a fizetésem, mert nem érte el a garantált bérminimumot!"

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Sokkoló videókon a tongai víz alatti vulkánkitörés és szökőár
A vulkánkitörést Új-Zélandon és Ausztráliában, sőt még a 800 kilométerre lévő Fidzsi-szigeteken is hallani lehetett.

Link másolása

hirdetés

Szombaton kitört a vízalatti Hunga Tonga Hunga Ha’apai vulkán, aminek következtében szökőár árasztotta el a csendes-óceáni Tongát. A víz alatti vulkánból 20 kilométer magasra csapott fel a feltörő gáz, füst és hamu.

A vulkánkitörésről és a Tongát elérő szökőárról több felvétel is megjelent a közösségi oldalakon.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
700 forintig is felszaladhat egy liter benzin ára idén, ha nem marad az ársapka
Egyetlen hét alatt 6 százalékkal drágult az olaj a világpiacon, már a hordónként 150 dolláros rekordárat sem zárják ki az új évben.

Link másolása

hirdetés

A GKI szerint akár 700 forintba is kerülhet egy liter benzin idén, ha kivezetik az árbefagyasztást. Egyetlen hét alatt 6 százalékkal drágult az olaj a világpiacon, már a hordónként 150 dolláros rekordárat sem zárják ki az új évben.

A holtankoljak.hu úgy számol, hamarosan sehol sem tankolhatunk majd 480 forint alatt

- hangzott el az RTL híradójában. A kormány egyelőre február közepéig maximálta az üzemanyagárakat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Feloszlott a Jobbik egri alapszervezete
A párt volt elnöke szerint a Jobbik felszámolta az országos lefedettségét azzal, hogy beálltak az egységes ellenzékbe.
Címkép: Jobbik/Facebook - szmo.hu
2022. január 17.


Link másolása

hirdetés

Vasárnap rendkívüli taggyűlésen feloszlatta magát a Jobbik egri alapszervezete – értesült az Egerinfo. Több, névtelenséget kérő jobbikos is megerősítette nekik az információt, és úgy tudják, hogy hétfőn az országos elnökséget is értesítik.

Azért döntöttek így, mert nem asszisztálnak tovább „biodíszletként” az ellenzék közös jelöltjének, Berecz Mátyásnak a kampányához, amelyet szerintük a szocialista Mirkóczki Zita irányít.

Megszólalt az ügyben Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke is, aki jelenleg a Polgári Válaszban politizál. Szerinte a párt gyakorlatilag felszámolta az országos lefedettségét azzal, hogy beálltak a közös ellenzékbe és leamortizálták a Jobbikot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: