Meghalt az iráni hadsereg főparancsnoka, több tábornok és atomtudós is az izraeli támadásokban
Izrael péntek reggel légicsapás-sorozatot indított Teherán ellen, súlyos csapást mérve Irán parancsnoki láncára azzal, hogy megölte annak három legfőbb tábornokát.
Bagheri Irán második legmagasabb rangú parancsnoka volt Ali Khamenei ajatollah után. Rajta kívül nem élte túl az izraeli támadásokat Hossein Salami tábornok, az Iszlám Forradalmi Gárda főparancsnoka és Gholamali Rashid tábornok, az iráni fegyveres erők főparancsnok-helyettese sem.
Az iráni állami média jelentése szerint pénteken két tudóst is meggyilkoltak, akik vezető szerepet játszottak Irán nukleáris fejlesztésében. Közöttük van Fereydoun Abbasi, az Iráni Atomenergia-szervezet korábbi vezetője és Mohammad Mehdi Tehranchi elméleti fizikus, a teheráni Iszlám Azad Egyetem elnöke.
Mint azt mi is megírtuk: Izrael légicsapást mért Iránra péntek hajnalban. Az első felvételek hajnali 2 körül érkeztek a támadásról. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben azt mondta, a támadás az iráni atom- és ballisztikusrakéta-program ellen irányult.
Iráni jelentések szerint a támadás első hullámának célpontjai között teheráni lakóépületek is szerepeltek, köztük olyan helyek, ahol a katonai vezetés magas rangú tagjai élnek.
(via Guardian)