Megállapították, hengeres férgek kerültek a pilisi ivóvízbe, az is kiderült, hogyan jutottak be a hálózatba
Nem ihatnak a csapból a Pilisen élők a múlt héten az ivóvízben talált férgek miatt - így döntött elővigyázatosságból tegnap a Fővárosi Kormányhivatal. A lakóknak fejenként legalább napi 3 liter ivóvizet kell biztosítania a szolgáltatónak - ebből ihatnak, és főzniük is csak ebből szabad.
Kiderült az is, hogy úgynevezett hengeres férgek kerültek a vízbe.
A szolgáltató DAKÖV először azt közölte, hogy a férgek egy fúrt kútból kerülhettek a rendszerbe. Később elismerték: két víztározójuk is fertőződött. A polgármester szerint ezt a városvezetés vette észre. László Attila az RTL Híradónak azt mondta, hogy az érintett tározók teteje nem az előírásoknak megfelelően rozsdamentes acélből készült, hanem egy sima vasból.
- tette hozzá a polgármester.
A teljes vízhálózat átmosását és fertőtlenítését már vasárnap elkezdték, a mintákat pedig a hatóságok vizsgálták. Miután laboratóriumban sikerült azonosítani, hogy a vízben lévő kukacok úgynevezett Nematodák, vagyis hengeres férgek, a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya elrendelte az ivóvíz fogyasztásának tilalmát a városban.
A Híradónak nyilatkozó biológus szerint azonban ezek a férgek inkább esztétikailag zavaróak, mint veszélyesek.
„Nincs semmi probléma velük, mert igen nagy valószínűleg nem humán kórokozók, de azért senki ne használja főzésre, evésre” - mondta Boldogkői Zsolt.
László Attila polgármester abban bízik, hogy holnap, vagy legkésőbb pénteken újra iható lesz a víz a városban.