HÍREK

Megalakult a Korrupcióellenes Munkacsoport, benne vannak a Transparency International és a K-Monitor képviselői is

December 13-án lesz az első ülésük.

Link másolása

Létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport, miután mind a tíz civil helyet betöltötték – közölte a hatóság csütörtökön. A testület december 13-án ülésezik először.

Az IH mellett működő, konzultatív szerepet betöltő testület 21 tagból áll.

Tíz tagot az állami szervek delegáltak, tízet pedig pályázati úton választottak ki a nem kormányzati szereplők közül. A pályázatra 24-en jelentkeztek, 6 civil szervezet és 18 magánszemély.

A pályázók közül az összes civil szervezet megfelelt a feltételeknek, így a munkacsoport nem-kormányzati összetétele az alábbiak szerint alakul:

  • Bodoky Tamás Richárd (atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.),
  • Essősy Zsombor (Magyar Közgazdasági Társaság),
  • Fázsi László, Fonyódi Krisztián, Gyulai-Schmidt Andrea (Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége),
  • Ligeti Miklós Zoltán (Transparency International Magyarország),
  • Reszkető Petra (Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet),
  • Sándor Tamás, Várady Szilvia, Vincze Orsolya Júlia (K-Monitor Közhasznú Egyesület).

    A testületet az Integritás Hatóság elnöke, Bíró Ferenc vezeti, az első ülésük december 13-án lesz. A tagok hamarosan megkapják az alakuló ülés napirendjét és a működésre tett ügyrendi javaslatot, amit véleményezhetnek.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    Fele annyiba kerül a magyar szalámi Németországban, mint itthon
    Bár más országokban is drágultak az élelmiszerek, a külföldön élő magyaroknak korántsem kell annyit spórolniuk, mint az itthon élőknek.

    Link másolása

    „Arra megy el a nyugdíjam: élelmiszerre és rezsire” - nyilatkozta a Fókusznak egy magyar nyugdíjas asszony. A stáb külföldön élő magyarokat kérdezett meg arról, hogy más országokban mennyire érzik az energia- és élelmiszerárak emelkedését.

    Mándity László 7 éve él Németországban, egy wellness-szállodában masszőrként és szaunamesterként dolgozik. Havi körülbelül 2000 euróból gazdálkodik, albérletet fizet, autót tart fent. Azt mondja, még mindig nem kell különösebben odafigyelnie arra, hogy mit vásárol. Nagyon régen spórolt.

    „Nem volt olyan döbbenetes különbség, amire azt mondtam volna, hogy úristen, mi történt itt” - nyilatkozta. Nyáron ledöbbent a magyarországi árakon. Bár ott is magas, 20,7 százalékos lett decemberre az élelmiszer-infláció a januári 4,9-ről, ez még mindig csak a fele a magyarénak.

    A tej átszámítva 280-350 forint, a toastkenyérért 581, a tejfölért 269 forintnyi összegért juthatunk hozzá. A tehéntúró mindössze 292 forint. A 10 darabos tojás sem drága, 386 forint, amennyi nálunk tavaly januárban volt.

    A legnagyobb meglepetést mégis a magyar Pick szalámi okozza: 2254 forint, míg nálunk 5000 forint közelében van ugyanakkora kiszerelésben.

    Bene Kati férjével és kislányával lakik az olaszországi Ravennában. Ott is nőttek az élelmiszer-, az áram- és energiaárak, most már tudatosabban vásárol. Igyekszik 50 eurón belül költeni egy bevásárlás alatt.

    A legolcsóbb tészta 500 grammos kiszerelésben átszámítva 277 forintba került, fele annyiba, mint nálunk. Míg tavaly januárban 3,6 százalék volt az élelmiszer-infláció Olaszországban, addig decemberre a 13,3 százalékra nőtt.

    Zsuzsi 3 gyerekével és férjével 11 éve él Skóciában, a férje pizzafutárként dolgozik, ő pedig asszisztens. Azt mondja, nem nagyon nézi az árakat, még nem kell spórolniuk, nem is jönnének haza.

    „Itt is minden megváltozott, minden sokkal nehezebb, de még mindig sokkal élhetőbb, mint otthon. A szociális háló nagyon erős, gyakorlatilag mindenféle támogatást megkaphatsz, ha fiatal vagy, ha idős, ha van gyereked, ha nincs. Arról nem is beszélve, hogy még több munkalehetőség van, mint eddig”

    - mondta.

    Az Egyesült Királyságban az élelmiszer-infláció a múlt januári 4,4 százalékról 17 százalékra nőtt.

    1 kiló fehér kenyér átszámítva 550 forint, a tojás darabja 84 forint. Az étolaj Skóciában 1210 forintba kerül, nálunk hatósági áras.

    Mariann Las Vegasban él amerikai férjével, saját wellnessakadémiáján pilatesoktatókat képez. Elmondása szerint a drágulás leginkább a tojás árán érzékelhető, ami 49 százalékkal kerül többe, mivel ott épp madárinfluenza tizedeli a csirkeállományokat. Darabja egyébként átszámítva 270 forint. A legolcsóbb tej litere 550 forint, a fehér toastkenyér kilója 770 forint. Az Egyesült Államokban tavaly januárban 6,7 százalékos volt az élelmiszer-infláció, és decemberre csekély mértékben, 10,4 százalékra nőtt.

    „Amíg a korábbi években 80-120 dollárért elvégeztem a heti nagybevásárlást, ma már ezt egy olyan 180 dollár körüli összegért tehetem meg, és nem luxustermékekről beszélek, hanem sima alapélelmiszerekről”

    - nyilatkozta.

    Az élelmiszer-infláció Mexikóban a januári 12 százalékról decemberre mindössze a 12,7 százalékot érte el.

    A tej, kenyér, vaj, sajt, üdítő ára hasonló, mint nálunk. Az olajárak, az éttermi árak megdöbbentően alacsonyak. Idén biztos nem lesznek olcsóbbak az élelmiszerek, de Sándorfi Balázs gazdasági elemző most optimista.

    „Az amerikai inflációban nagy beszakadás, 3 százalékos csökkenés van, szintén hajtűkanyar van a német inflációban, a 10 százalék visszalépett 8-ra” - mondta a Fókuszban.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    Képeken a jeges mesevilággá változott Balaton
    Ma is hideg éjszakára kell készülni, akár -15 fokra is lehűlhet a levegő.

    Link másolása

    Ahogy azt mi is megírtuk, a tegnapi szélvihar a levegő lehűlését is magával hozta. Az éjszakai fagynak köszönhetően pedig a Balaton felszíne is bejegesedett.

    Vasárnap

    a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet zömmel -10, -5 fok között alakul, de a szélcsendes, derült tájakon a -15 fok sem kizárt.

    A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -3, +2 fok között valószínű. Hétfőn már csak a keleti és nyugati megyékben élénkül meg a szél, kevésbé lesz felhős az ég, sok napsütés várható.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Gyurcsány szerint Orbán elvesztette az önállóságát, csak kiszolgálója az orosz hatalomnak
    Évet értékelt vasárnap a DK elnöke. Szerinte ha a miniszterelnök nem szuverén, az ország sem szuverén.

    Link másolása

    Orbán Viktor elvesztette önállóságát az orosz elnökkel szemben, csak kiszolgálója az orosz hatalomnak - mondta Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében vasárnap a DK XIII. kongresszusán. A pártelnök szerint „ha a miniszterelnök nem szuverén, az ország sem szuverén”.

    Gyurcsány többek között arról beszélt: van egy dilemma, hogy egy országnak időnként döntenie kell, hogy bizonyos értékekhez ragaszkodik, és akkor fel kell adnia valamit stratégiai érdekeiből, vagy csak a stratégiai érdekeket tartja szem előtt. A DK-elnök szerint ez legitim dilemma, és külpolitikában nem lehet ettől elvonatkoztatni.

    „Ha törékeny a gondolat, a lélek, az élet, akkor sok mindenre rá lehet venni az embert. Úgy látom, hogy törékennyé tették a magyart. Sok mindenre rávették az elmúlt években”

    - fejtette ki az egykori miniszterelnök. Szerinte „sok fájdalmas történet van”, de a legfájdalmasabb, hogy „Bucsa után mindig nem értjük, hogy nem lehet támogatást nyújtani ahhoz a szemérmetlen, hazug, gyilkos magatartáshoz, amit a magyar kormány tanúsít”.

    Gyurcsány szerint Vlagyimir Putyin Bucsa óta „háborús bűnös”.

    „Ettől a helytől nincs helye mérlegelésnek. Hovatovább ráadásul még csak gazdasági, stratégiai előnyünk sincs” - fejtette ki a DK-elnöke.

    Gyurcsány szerint így Magyarország egy bűnössel működik együtt.

    „Orbán Viktor elvesztette önállóságát az orosz elnökkel szemben, csak kiszolgálója az orosz hatalomnak, csak ezt nem tudjuk, miért. Ha a miniszterelnök nem szuverén, az ország sem szuverén, ezért szembe kell mennünk a vezetőjével”

    - mondta Gyurcsány Ferenc.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Így lehet mesterdiplomát szerezni akár egy év alatt, könnyítenek a már munkába állt hallgatók követelményein
    Mivel kevesen jelentkeznek a drágább - főleg gazdasági - mesterképzésekre, most több helyen a vállalati kurzusokat, tanfolyamokat, a munkahelyi tapasztalatot vagy a korábbi kutatásaikat is kreditekre válthatják.

    Link másolása

    Akár egy év alatt is diplomát szerezhetnek a hallgatók több gazdasági mesterképzésen, melyek 2023 szeptemberétől indulnak – írta a Hvg.hu.

    Tavaly ősszel

    elsőként a Budapesti Corvinus Egyetem hirdette meg, hogy a szokásos két év helyett négy mesterszakjukat gyorsított tempóban, egy év alatt is elvégezheti a diákok.

    Aztán a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara, majd a Soproni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem is hasonló képzési lehetőségeket kínált fel.

    Egyébként ezt lehetővé teszi a felsőoktatási törvény, mert ismereteket, készségeket, képességeket követelnek meg a képzéseken, amelyeket a hallgatóknak az abszolutóriumig meg kell szerezniük.

    Az egyetemek pedig a korábban elvégzett tantárgyakat, vállalati kurzusokat, tanfolyamokat, a munkahelyi tapasztalatot vagy a korábbi kutatásaikat is kreditekre válthatják, így rövidülhet le a képzés ideje.

    Az, hogy melyik egyetem mit fogad el, és mik a részletei a szabályozásaiknak, eltérő, de a kreditek elfogadásához általában részletes munkaköri leírást kérnek a hallgatók munkahelyétől, a képzésekről pedig oklevelet, bizonyítványt vagy kreditigazolást.

    A lap szerint az elmúlt években 19–20 ezer diák jelentkezik MA (Master of Arts) és az MSc (Master of Sciences) szakokra, a felvételi követelményeket 11–13 ezren teljesítik, de az intézmények több hallgatót is várnának.

    Akiknek már megvan az alapszakja, és munkába állt könnyen a BSc diplomájával, már nem biztos, hogy még két évet akar járni mester szakra.

    Különösen így van ez a vezető gazdasági egyetemeken, ahol szemeszterenként borsos, akár 350–950 ezer forintos tandíjat kell kifizetniük. Így nagyjából minden negyedik frissdiplomás tanul tovább mesterszakon, még úgy is, hogy havonta átlagosan bruttó 100 ezer forinttal keresnének többet a mesterdiplomával.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: