HÍREK

Még erősödött is Trump támogatottsága, miután kiderült, hogy vádat emelhetnek ellene

A volt elnök maga jelentette be, hogy le fogják tartóztatni, és tiltakozásra szólította fel híveit.

Link másolása

Erősödött Donald Trump támogatottsága a republikánus párti szavazók körében legnagyobb vetélytársa, Ron DeSantis floridai kormányzó előtt, a demokrata szavazók megosztottak Joe Biden újraindulását tekintve - a FoxNews szerdán publikált közvélemény-kutatása szerint.

Az országos hírtelevízió reprezentatív felmérésében azt írja, hogy a republikánus párt előválasztásán részvételüket ígérők körében

Donald Trump népszerűsége 54 százalék a februári 43 százalék után, miközben Ron DeSantis támogatottsága országos szinten 28-ról 24 százalékra mérséklődött. A harmadik helyen 6 százalékkal Mike Pence volt alelnök áll.

A közvéleménykutatás republikánus szakértője, Daron Shaw szerint Donald Trump erősödésében szerepe van annak a másfél hete lábra kelt híresztelésnek, hogy a volt elnök ellen egy New York-i ügyész vádat emelhet.

Ahogy mi is beszámoltunk róla,

Trump a saját közösségi hálózatán jelentette be még március 18-án, hogy várhatóan a rákövetkező hét kedden letartóztatják

egy pornósztárnak fizetett hallgatási pénz miatt indult büntetőügy miatt. Trump tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, szerinte egyszerűen politikai boszorkányüldözés áldozata, és tiltakozásra szólította fel követőit.

A volt elnököt végül nem tartoztatták múlt héten. Alvin Bragg ügyész március 23-án arról beszélt, hogy Trump „hamis várakozásokat” keltett a küszöbön álló letartóztatásáról szóló bejelentésével. Ügyészségi források akkor arról számoltak be, hogy a vádesküdtszék aznap más ügyet tárgyalt, pénteken nem ülésezett, így Trumpról legkorábban ezen a héten születhet döntés.   

A Fox felmérésben kitér Biden újraindulásának esélyeire is. Szerintük a demokrata választók megosztottak: 52 százalék szeretne mást látni a demokraták jelöltjeként a 2024-es elnökválasztáson.

42 százalékuk azonban támogatja, hogy Biden ismét megméresse magát - a februári 37 százalék után.

A felmérésben közreműködő demokrata szakértő, Chris Anderson úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt év során nem volt érdemi elmozdulás Joe Biden megítélésében, ugyanakkor az látszik, hogy tartja a lépést.

A FoxNews országos közvéleménykutatása március 24. és 27. között készült, a hírcsatorna havi rendszerességgel készít hasonló felméréseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Annyian haltak éhen Észak-Koreában, hogy már az elitet is a rizsföldekre küldi dolgozni Kim Dzsongun
Nemcsak az észak-koreaiak, hanem az orosz nagykövetség munkatársai is beálltak az „önkéntesek” közé.

Link másolása

A rizsföldekre küldte dolgozni az észak-koreai elitet Kim Dzsongun, miután egy év alatt háromszorosára emelkedett az éhezés miatt elhunytak száma az országban írja a Daily Star. A brutálisan elhízott diktátor kormánytisztviselőket és diákokat vezényelt Dél-Hvanghe tartományba, ami az ország egyik legfontosabb élelmiszer-előállító régiója.

A KCNA állami hírügynökség szerint az átcsoportosított munkaerőt „segítőknek” nevezte, akik „minisztériumokból, állami intézményekből és más egységekből” érkeztek a környékre.

„A tartományban minden gazdaságban szálláshelyeket alakítottak ki a fővárosból leutazó önkéntesek számára” – mondta a Daily NK-nak egy helybéli. „Azok a területek, ahol a gyorsan növő gabonát öntözik és trágyázzák, valamint a rizs palántákat ültetik át, zsúfolásig vannak önkéntesekkel” – tette hozzá.

A Rodong Sinmun észak-koreai pártlap szerint orosz diplomaták is beálltak az „önkéntesek” közé: a konzulátus dolgozóit egy Nampo város melletti zöldségfarmon fotózták le. A propagandakiadvány beszámolója alapján segítettek a föld gyomlálásában a phenjani orosz nagykövetségtől 12 kilométerre eső gazdaságban. A nagykövetség saját közösségi oldalán is megerősítette a hírt, és közölték: dolgozóik a farmról származó zöldségeket fogyasztották vacsorára.

Dél-koreai jelentések alapján a szomszédos országban a kukorica ára 60 százalékkal, míg a rizsé 30 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Egyik sem volt még ilyen drága, mióta Kim Dzsongun hatalomra került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát egy öltöző miatt
A 430 millió forint uniós támogatásból épülő tornateremhez készül öltöző Tiszakeszin. A polgármester szerint csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.

Link másolása

Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát Tiszakeszin, az iskola udvarán, mert nem fért el tőle az uniós pénzből épülő tornaterem öltözője - írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független országgyűlési képviselő elmondása szerint ez vagy nem tűnt fel a tervezéskor, vagy nem gondolták fontosnak, mivel a helyiek elmondása szerint nyugodtan lehetett volna a tornatermet az iskolaudvar másik részére építeni.

"Legyünk pozitívak és örüljünk legalább annak, hogy a fát nem vágták ki. Sok EU-s pénzből fizetett “zöld város programnak” (térkőlerakó versenynek) esett már áldozatul sok-sok fa. A tornaterem amúgy 430 millió forintos EU-s támogatásból épül"

- írta Hadházy a beruházásról.

A tiszakeszi polgármester egy videóban arról beszélt korábban, hogy csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nagyon kiakadt Orbán Viktorra a boltláncok szövetsége
Az árstopok és az extraprofit-különadók azonnali eltörlését követelik.

Link másolása

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalkozásai felháborodással értesültek arról, hogy a kiskereskedelmi adót a 100 milliárdos árbevétel feletti sávban 4,1 százalékról 4,5 százalékra emelték 2024-re – írja az Mfor.

Ez az intézkedés súlyosan veszélyezteti a családokat is, mivel a kiskereskedelmi vállalkozások képtelenek folytatni árletörő tevékenységüket – írta az OKSZ a péntek délutáni közleményében.

A kiskereskedelmi adót 2020-ban vezették be a járványhelyzetre tekintettel. 2022-ben az extraprofit adók körében megemelték a kiskereskedelmi adót, a legfelső sávban már 4,1 százalékra.

A kiskereskedelmi extraprofit adó kivezetésének elmaradása, sőt megemelése azt jelenti, hogy a kiskereskedelem veszteségei tovább növekednek. Ez erőforrásokat von el az áruházláncoktól az infláció letörésére irányuló tevékenységétől. Tartalékaik nincsenek a kiskereskedelmi vállalkozásoknak. A kiskereskedelmi vállalkozások többsége veszteséges, nem hogy extraprofit, profit sincs – veti a szövetség a kormány szemére.

Hozzáteszik azt is: érthetetlen a döntés azért is, mivel Európai Tanácsi határozatba foglalt vállalás a kiskereskedelmi extraprofitadó kivezetése 2024-től az Európai Uniónál annak érdekében, hogy az EU Helyreállítási Alap forrásaihoz hozzáférjen Magyarország. Ez egyik feltétele lenne az uniós források folyósításának, de az adó kivezetése helyett azt drasztikusan emelték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több mint egymilliárdot fizetett ki Rogánnak a találmányáért egy cég 2017 óta
2021-ben a Mobilsign Kft. teljes bevételének 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.

Link másolása

Jó évet zárt tavaly a Mobilsign Kft., azonban a Rogán Antalnak kifizetett „találmány hasznosítási díj” elvitte a cég teljes bevételének az egyharmadát - írja a 444.

A cég nettó árbevétele tavaly 118 millió forinttal, 839 millióra nőtt. Emellett nagyobb hasznot is hozott a vállalkozás, a 2021-es 65 millió helyett tavaly már 118 milliós pluszban zárt a cég.

Rogán egy elektronikus aláírási eljárás harmadfeltalálójaként összesen 1,1 milliárd forintot kapott a cégtől 2017 óta, ami messze meghaladja a cég adózott eredményét.

Rogán akkora összegeket vágott zsebre évről-évre, hogy az nagyon komoly nyomot hagyott a cég mérlegében is: 2021-ben például a teljes bevétel 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk