A Mazsihisz tiltakozik Takaró Mihály és Döbrentei Kornél kitüntetése ellen
A Mazsihisz szerint elfogadhatatlan, hogy két, szerintük antiszemita nézeteket valló alkotó kapott Széchenyi-díjat. A közleményüket az MTI nem hozta le, mert az sértheti mások méltóságát.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozását fejezte ki Takaró Mihály és Döbrentei Kornél Széchenyi-díjával kapcsolatban. A szervezet szerint a két kitüntetés ellentétes az Orbán-kormány által meghirdetett zéró tolerancia elvével az antiszemitizmussal szemben.
A Mazsihisz közleményében úgy fogalmazott:
„Nem találunk magyarázatot arra, hogy ezt a két antiszemita embert miért kellett 2025-ben is kitüntetni. Azt ugyanis nem fogadjuk el, hogy a munkásságuk alapján megérdemlik.
Nem, nem érdemlik meg. Miképpen a magyar kultúra sem ezt érdemli.”
A szervezet a közleményét eljuttatta a Magyar Távirati Irodához (MTI), de a hírügynökség nem közölte azt. A 24.hu információi szerint
az MTI arra hivatkozva utasította el a közlemény publikálását, hogy az sértheti mások emberi méltóságát és becsületét.
Takaró Mihályt 2020-ban érte az a vád, hogy egyetemi előadásain antiszemita kijelentéseket tett. Akkor a 444 arról is beszámolt, hogy Takaró a Nyugat című folyóiratot „zsidó szennylapnak” nevezte, és azt állította, hogy Kertész Imre nem volt magyar.
Döbrentei Kornél neve 2004-ben került a figyelem középpontjába, amikor egy tüntetésen antiszemita kijelentéseket tett beszédében.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozását fejezte ki Takaró Mihály és Döbrentei Kornél Széchenyi-díjával kapcsolatban. A szervezet szerint a két kitüntetés ellentétes az Orbán-kormány által meghirdetett zéró tolerancia elvével az antiszemitizmussal szemben.
A Mazsihisz közleményében úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Múzeumkertben tartották a március 15-i állami ünnepséget, amelynek részeként Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. Az esemény helyszínén sok szimpatizáns gyűlt össze, kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeztek az egyébként esős, borongós időben.
A helyszínen megjelent Puzsér Róbert, illetve több ellentüntető is. A Szeretlek Magyarország riporterének a publicista elmondta, miért tartotta fontosnak, hogy ott legyen az eseményen, és mire szeretné felhívni a figyelmet.
Emellett a Fidesz szimpatizánsaival is beszélgettünk, többek között arról, mit gondolnak az Orbán-család meggazdagodásáról.
A Múzeumkertben tartották a március 15-i állami ünnepséget, amelynek részeként Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. Az esemény helyszínén sok szimpatizáns gyűlt össze, kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeztek az egyébként esős, borongós időben.
A helyszínen megjelent Puzsér Róbert, illetve több ellentüntető is. A Szeretlek Magyarország riporterének a publicista elmondta, miért tartotta fontosnak, hogy ott legyen az eseményen, és mire szeretné felhívni a figyelmet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Andrássy útra hirdette meg március 15-i rendezvényét a Tisza Párt. Az eseményre rengetegen látogattak ki, a tömeg a Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt. A rendezvényen beszédet mondott Nagy Ervin, Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta és a párt elnöke, Magyar Péter is.
A Szeretlek Magyarország riportere többek között arról kérdezte a Tisza Párt szimpatizánsait, tartanak-e attól, hogy Orbán Viktor bejelentései (áfavisszatérítés, anyák szja-mentessége, árrésstop) miatt megtörik a Tisza lendülete, de reagáltak a miniszterelnök poloskázására is, és a Ruszin-Szendi Romolusz ról szóló hírekre is.
Videónkban Magyar Péter is megszólalt. A Tisza Párt elnöke elárulta, mit értett beszédében azalatt, hogy a Magyarországnak szüksége van a külhoni magyarok segítségére, és reagált arra is, hogy egy elemző szerint hiba volt belerakni a népszavazásukba az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló kérdést.
Az Andrássy útra hirdette meg március 15-i rendezvényét a Tisza Párt. Az eseményre rengetegen látogattak ki, a tömeg a Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt. A rendezvényen beszédet mondott Nagy Ervin, Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta és a párt elnöke, Magyar Péter is.
A Szeretlek Magyarország riportere többek között arról kérdezte a Tisza Párt szimpatizánsait, tartanak-e attól, hogy Orbán Viktor bejelentései (áfavisszatérítés, anyák szja-mentessége, árrésstop) miatt megtörik a Tisza lendülete, de reagáltak a miniszterelnök poloskázására is, és a Ruszin-Szendi Romolusz ról szóló hírekre is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Magyarországnak függetlenítenie kell magát” - ezt hangsúlyozta március 15-e alkalmából Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter szombat délelőtt arról írt a Facebook-oldalán, hogy ennek három feltétele van: „most és a jövőben is ki kell maradnunk minden háborúból”,
„vissza kell állítanunk Magyarország önrendelkezési jogát, azokat is, amelyeket 2004-ben, az Uniós csatlakozáskor elveszített – semmit rólunk nélkülünk!”,
illetve, hogy „a régióban legyenek gazdasági értelemben a magyarok a legerősebbek”.
A miniszter később egy videót is kiposztolt, amiben a makói március 15-i megemlékezésen elmondott beszédéből emelt ki egy részletet. Ebben szintén a fenti három pontról beszélt, és úgy fogalmazott:
„Nem kevesebbet hirdetek és mondok, mint hogy a 2004-ben átadott és 2004-ben feladott önrendelkezési jogainkat vissza kell szerezni”.
Mint azt a Telex is megjegyzi: nem teljesen egyértelmű, mire utal ezekkel a mondatokkal Lázár, szavai ugyanakkor részben egybecsengenek az Orbán Viktor által meghirdetett 12 ponttal.
A miniszterelnök 12 pontjának első négy eleme ugyanis így hangzott:
„• Kívánjuk a nemzetek Európáját.
• Kívánjuk a törvény előtti egyenlőséget minden tagállamnak.
• Adják vissza a nemzetek törvénytelenül elvont hatásköreit.
• Nemzeti szuverenitást, erős vétót a nemzeti kormányoknak.”
„Magyarországnak függetlenítenie kell magát” - ezt hangsúlyozta március 15-e alkalmából Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter szombat délelőtt arról írt a Facebook-oldalán, hogy ennek három feltétele van: „most és a jövőben is ki kell maradnunk minden háborúból”,
„vissza kell állítanunk Magyarország önrendelkezési jogát, azokat is, amelyeket 2004-ben, az Uniós csatlakozáskor elveszített – semmit rólunk nélkülünk!”,
illetve, hogy „a régióban legyenek gazdasági értelemben a magyarok a legerősebbek”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatvanpuszta mindig fejlődik – kezdte vasárnap reggeli Facebook-bejegyzését Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő helyszíni tapasztalatait osztotta meg követőivel.
„Mostanra kerítéssel zárta le a kastély körüli szántóföldjét is a Dinasztia. Lesz itt még szögesdrót is, fő az éberség
… Viszont a Puszraverszáj előtt közterületen vezető utat (még) nem védi sorompó, így azt is megmutathattam egy forgatócsoportnak, milyen szorgosan műveli a Család a kastélyparkot. Persze nem sajátkezűleg, hanem cselédek dolgoztak a kertben az ottjártamkor is”
Ahogy korábban írtunk róla, a 2011-ben megvásárolt területen akkor csak néhány omladozó ház állt, de több mint 10 év alatt számos luxusépületet húztak fel rá. Orbán Viktor miniszterelnök állítása szerint a terület továbbra is az, ami volt: egy majorság.