News here
hirdetés

HÍREK

Másodfokú riasztást is kiadtak a zivatarok miatt, felhőszakadásra is figyelmeztetnek több megyében

Az egész ország ázni fog, de főleg a déli, délnyugati megyékben kell számítani nagyobb zuhéra.

Link másolása

hirdetés

A keddi nyarat idéző melegnek máris búcsút inthetünk, szerdán ugyanis nemcsak hűvösebb, de szinte végig esős időnk lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a reggeli, kora délelőtti órákban a nyugati, délnyugati megyékben néhány zivatar kialakulhat.

A késő délelőtti, déli óráktól főként az ország délnyugati, déli felén várható a záporok mellett zivatarok kialakulása, melyek között heves zivatarok is lehetnek.

Az intenzív zivatarokat felhőszakadás (néhány pontban akár > 20-30 mm), viharos széllökés (60-80 km/h), valamint nagyobb méretű jég (> 1-2 cm) kísérheti. Az esti órákra egyre inkább az ország középső észak-déli sávjára helyeződne át a zivatartevékenység.

Animált felhőtérkép - forrás: Időkép

Felhőkép

hirdetés

Az északkeleti megyékben azonban még sok napsütés valószínű, és ott csapadék is csak késő délutántól, estétől fordulhat elő. A szél délnyugatira, az Északnyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul, megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a csapadékosabb nyugati tájakon 16, 21, máshol 22 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő, a hőmérséklet hajnalban 8 és 14 fok között alakul.

A meteorológiai szolgálat

az egész országra figyelmeztetést adott ki zivatarveszély miatt, Somogy és Zala megyére pedig másodfokú riasztást. Emellett felhőszakadásra is figyelmeztetnek Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyében.

Animált széltérkép - forrás: Időkép.hu

Széltérkép

Csütörtökön rövid napos időszakok mellett nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható. Többfelé lesz eső, zápor, zivatar, utóbbira legkisebb esély az északnyugati megyékben van. Legtöbb csapadék északkeleten valószínű. Az ország nagy részén a nyugati, délnyugati szelet kísérhetik élénk széllökések, az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél meg is erősödhet. Zivatar térségében a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Pénteken már hosszabb időre is kisüthet a nap, de inkább a felhős időszakok túlsúlya valószínű. Szórványosan valószínű eső, zápor, helyenként zivatar. A nyugati, délnyugati, majd a déli szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Egy magyar beszállító okozta a belgiumi csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzést
A vizsgálati eredmény fontos, mert ez is szerepet fog játszani annak meghatározásában, hogy ki fizeti majd ki a károkat.

Link másolása

hirdetés

A világ legnagyobb csokoládégyárában, a belga-svájci Barry Callebaut csokoládégyártó cégnél nemrégiben kitört szalmonellafertőzés eredetét egy magyarországi szójalecitin-szállítmányra vezették vissza a belga The Brussels Times hírportál szerdai beszámolója szerint.

A hírportalon a múlt hónap végén jelent meg jelentés arról, hogy a belgiumi csokoládégyárban is azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte.

Akkor a belga-svájci tulajdonú Barry Callebaut cég kelet-flandriai üzemében a június 25. után gyártott összes csokoládékészítményt kivonták a forgalomból az illetékes hatóságok.

A The Brussels Times hírportál jelentése szerint a belga élelmiszerbiztonsági hivatal (FAVV) szerda reggel megerősítette, hogy

a kelet-flandriai Wieze csokoládégyárában nemrégiben kitört szalmonellafertőzés oka egy magyarországi szójalecitin-szállítmány volt, amelyet a zsír és a víz megkötésére használnak alapanyagként.

A cég belső vizsgálatának eredményét külső vizsgálat is igazolta. "Tájékoztattuk a magyar kormányt az ügyről, és most várhatóan vizsgálatot indítanak saját országukban" - mondta Helene Bonte, a FAVV szóvivője a The Brussels Times hírportálnak.

hirdetés

A FAVV az élelmiszerek és takarmányok európai sürgősségi riasztórendszerén (RASFF) keresztül értesítette Magyarországot.

A Barry Callebaut szóvivője, Korneel Warlop kifejtette, hogy ez a vizsgálati eredmény fontos lépés a szennyeződés végső felelősségének meghatározásában, és szerepet fog játszani annak meghatározásában, hogy ki fedezi az incidens pénzügyi következményeit.

Bonte hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-ügynökséghez eddig beérkezett információk alapján a szennyezett szójalecitin-szállítmány a Barry Callebaut gyárára korlátozódik. "Nincs arra utaló jelünk, hogy más cégek is vásároltak volna belőle, vagy felhasználták volna a termékeikben" - mondta.

Hozzátette azt is, hogy továbbra sincs jele annak, hogy a szennyezett termékek bekerültek volna a belga élelmiszer-ellátásba, amit a vállalat a múlt héten meg is erősített. "A fogyasztóknak jelenleg nincs miért aggódniuk" - mondta Bonte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Szabadesésben zuhan a forint az euróval és a dollárral szemben
Szerda délutánra már 416 forint fölé emelkedett az euró ára, a dolláré pedig a 408 forintot is elérte.

Link másolása

hirdetés

Tovább zuhan a forint az euróval és a dollárral szemben. Szerdán röviddel 10.45 után az euró 410,68 forint, a frank 413,83 forint, a dollár pedig 401,19 forint rekordszintre emelkedett. 13 óra előtt az euró a 412 forintos határt is átlépte, a dollárt pedig 403 forint fölött jegyezték.

14 óra után pedig már 413 forint fölé emelkedett az euró ára, ezzel párhuzamosan pedig a forint a nemzetközi piacon jelentősen erősödő dollárral szemben is tovább gyengül - írja a hvg.hu.

A kedd reggeli 384-es szinthez képest szerda reggel már 398-ról indult a kereskedés, délután pedig már 406 forintot is adtak egy dollárért.

15.20-kor még tovább gyengül a forint: az euró ára 416, a dolláré pedig 408 forint lett.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A világ leggyengébb devizái közé került a forint, elérheti a 450-es szintet is
Bod Péter Ákos közgazdász szerint a befektetők elpártoltak a forinttól, mert nem világos a kormány gazdaságpolitikája.

Link másolása

hirdetés

A világ leggyengébb devizái közé került a forint, miután ismét történelmi mélypontra zuhant az euróval és a dollárral szemben. Napközben volt, hogy egy euró 417, egy dollár pedig 410 forintot ért.

Bod Péter Ákos közgazdász szerint

a befektetők elpártoltak a forinttól, mert nem világos a kormány gazdaságpolitikája.

Példaként mondta, hogy a benzinár problémája még mindig nincs megoldva. Az egész "rezsiügy" megoldatlan - tette hozzá. Szerinte ezt a költségvetés egy darabig még bírja finanszírozni, de mindenki aggódik a magyar költségvetésért.

A Portfolió elemzője szerint akár a 450-es szintet is elérheti az euró-forint árfolyam. Úgy látják, hogy ennek egyre nagyobb az esélye, de bármikor jöhet egy pozitív fordulat.

hirdetés

A kormány továbbra is úgy véli, hogy a gyenge forintról a háború tehet.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Pert nyert a Mol elnöke a horvát kormány ellen, százmilliárd forintos kártérítés jár a cégnek
Az ítélet kimondta, hogy nem volt korrupció, nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai.

Link másolása

hirdetés

Csaknem kilenc évig tartó eljárásban nyert pert Horvátországgal szemben a Mol, a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID).

Az ítélet kimondta: nem volt korrupció, nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai, ezért Hernádi Zsolt jelenlegi jogerős elítélése "szembemegy" a nemzetközi bíróság megállapításaival, a horvát igazságszolgáltatásnak így lépéseket kell tennie ennek a korrigálására

- mondta Kara Pál, a Mol csoport vezető jogi tanácsadója online háttérbeszélgetésen szerdán.

Felidézte: a horvátok 2002-ben hirdették meg a privatizációt, ahol a Mol megnyerte az INA 25 százalékos tulajdonrészét. A 2009 januárban aláírt megállapodásokban az INA feletti irányításban egyeztek meg, valamint aláírtak egy megállapodást a horvát gáz-üzletágról. Az ICSID ítélet egyértelműen kimondta: nem volt korrupció, "senki nem fizetett le senkit azért", hogy a Mol irányítást szerezzen az INA-ban - tette hozzá.

A Molt jelentős kár érte befektetőként, a bíróság szerint nagyjából 236 millió dollár, ezt kell megfizetnie a horvát félnek, reálisan néhány hónapon belül.

Kara Pál azt mondta, bíznak abban, hogy a horvát fél jogkövető lesz, és betartja a nemzetközi jog szabályait, amely elsőbbséget élvez a nemzeti jog felett.

Kérdésre elmondta: ennek az ítéletnek nincs hatása Hernádi Zsolt elnök nemzetközi mozgására, az uniós jogi mechanizmusban nincs olyan szervezet, amely visszavonhatná a horvát elfogatóparancsot, azt csak Horvátország teheti meg. Hozzátette, az ítélet tükrében lehet kezdeményezni az elfogatóparancs visszavonatását, ám a nemzetközi büntetőjogban erre nincsen precedens, vizsgálják a kérvényezés lehetőségét.

hirdetés

Elmondta, Horvátország befektetői érdeket sértett például azzal, hogy a 2009-ben aláírt gázmegállapodást szánt szándékkal nem teljesítette a horvát kormány. Emellett 2014-ben az országban az a döntés született, hogy nem az INA hanem a HEP (Hrvatska elektroprivreda) végezte a stratégiai tárolást. Ennek az intézkedéssorozatnak az volt a lényege, hogy az INA-nak nyomott piaci áron kellett átadnia a betárolt gázkészletet a HEP-nek, ésszerűtlenül rövid határidőn belül, ami szintén befektetői érdeket sértett, kárt okozott a Molnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: