HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter azt kérte a lakcímmel nem rendelkező magyaroktól, hogy jelentkezzenek be „billegő körzetekbe”

Az angliai diaszpóra lehet a mérleg nyelve az idei választáson - mondta a politikus Londonban.

Link másolása

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Londonban járt, ahol többek között az Angliában élő magyarokkal is találkozott.

A találkozón elmondta, hogy milyen sokat számít a kint élő magyarok szavazata az áprilisi országgyűlési választáson. Arra kérte a külföldön élőket, hogy szavazzanak. Többször is megerősítették - a találkozón részt vevő Csillag Tamás képviselőjelölttel, a Momentum londoni alapszervezetének elnökével -, hogy az angliai diaszpóra lehet az idei választáson a mérleg nyelve.

Márki-Zay azt kérte a lakcímmel nem rendelkező magyaroktól, hogy ha tudnak, jelentkezzenek be "billegő körzetekbe", mert az előző választáson is kiderült, hogy akár három mandátum is múlhat a kint élők szavazatán.

Végül megígérte, hogy ha nyernek, akkor támogatni fogja a külföldön élők levélszavazási lehetőségének kiterjesztését.

A politikus közben közösségi oldalán is több bejegyzésben foglalkozott a külföldön élő magyarokkal, a távozásuk okaival, a megoldási lehetőségekkel. Arra is kérte őket, hogy támogassák az áprilisi választáson az ellenzéket.

Mint írja:

"Az, hogy a Nyugat-Európában élő magyarok nem szavazhatnak levélben: jogtalanság, aljasság, választási csalás. Azért vagyok Londonban, hogy arra kérjem a külföldön élő honfitársainkat, szavazzanak a nagykövetségeken, vagy szervezzék úgy az életüket, hogy az első áprilisi hétvégén itthon legyenek. Mert minden szavazatra szükség van, hogy elzavarjuk a magyar történelem legkorruptabb kormányát".

Következő posztja szerint:

"A londoni magyarok között elképesztő fölényben vannak azok, akik kormányváltást akarnak. Ahol megvan a tájékozódás szabadsága, ahol van személyes tapasztalat a Fidesz által démonizált Nyugatról, ahol nem ömlik napi huszonnégy órában a hazug propaganda, ott tudják, hogy a magyar történelem legkorruptabb kormányának mennie kell. Mert ha maradnak, az gazdasági összeomlást, az ország teljes kifosztását, és nemzetközi elszigetelődését jelenti majd. Nem hagyhatjuk!

Végül hosszú bejegyzésben ír arról, hogy szerinte miért mentek sokan külföldre, és mivel lehetne őket hazacsábítani:

"Magyarországról két okból indulnak el nyugatra az emberek. Az egyik, hogy elegük van a polgárháborús légkörből, a mindennapos gyűlöletből, a jogbiztonság hiányából. Nem akarnak ebben a mérgező légkörben élni, és főleg nem akarják, hogy a gyermekeik ebben nőjenek fel.

A másik legfontosabb ok, ami miatt százezrek hagyták el az országot, hogy tisztes munkával nem boldogulnak, nem jutnak előre. Miközben egy vékony kiváltságos réteg gazdagodik a munkánkból, a nekünk járó uniós támogatásokból, az állami vagyon széthordásából, addig az átlag magyar nemcsak nyugati társainál keres kevesebbet, hanem ma már a lengyel, szlovák, és román munkavállalóknál is.

Ha győzünk, teljes gazdaságpolitikai fordulatot hirdetünk! Eurót akarunk és versenyképes béreket! Olyan béreket, amelyek megfordítják az elvándorlást, és amelyek járulékaiból tisztességes nyugdíj, egészségügy és szociális rendszer finanszírozható.

Ha győzünk, be kell gyógyítanunk a sebeket, figyelnünk kell egymásra, toleráns, élhető világot kell építenünk a jövő nemzedékének. Olyan világot, ahova érdemes hazajönni, olyan otthont, ami törődést és biztonságot ad.

Ha áprilisban mi győzünk, akkor sokaknak érdemes lesz hazajönni, mert mi nem a kiváltságosok, hanem mindannyiunk Magyarországát építjük fel"

- írja.

VIDEÓ: Márki-Zay Péter Londonban

A külföldön élő magyarok csütörtöktől regisztrálhatnak a külképviseleti voksolásra. Április 3-án három helyen, Londonban, Manchesterben és Edinburgh-ban szavazhatnak - mondták el a fórumon. A voksolás menete szerint - a jelenlegi szabályok alapján - a külföldi urnákat a helyszínen lezárják, és csak Magyarországon számolják össze a bennük lévő szavazatokat. Ezt többen is problémásnak ítélték, mert nincs benne semmilyen védelmi lehetőség. A résztvevők szerint idén megint hosszú sorokra kell majd számítani, mert kevés helyen lesz szavazási lehetőség - írja a 444.hu.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Ferihegyi halálos baleset: hét nepáli állampolgárt köröz a rendőrség
A reptérre vezető gyorsforgalmin történt balesetben ketten életüket vesztették, a baleset okozói pedig elmenekültek a helyszínről.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel a Ferihegyre tartó gyorsforgalmi úton, ketten életüket vesztették, ketten könnyebben megsérültek. A balesetet okozó bolgár rendszámú autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség friss közleménye szerint a bolgár rendszámú gépkocsiban hat nepáli állampolgár utazott, akik ellen

segítségnyújtás elmulasztása miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.

Link másolása
KÖVESS MINKET: