hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Márki-Zay a CNN-nek: Semmi keresztény nincs Orbánban vagy Szijjártóban

Márki-Zay Péter szerint 2019-ben még sokan azt várták, hogy Orbánék európai szövetségeseikkel nagyobb befolyásra tesznek szert az EU-ban, ennek azonban pont az ellenkezője történt.

Link másolása

hirdetés

Élő interjút adott szerdán a CNN amerikai hírtelevíziónak Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. A politikust a bevándorlásról, a korrupcióról, a kampánystratégiájáról és arról is kérdezték, szerinte hasonlít-e Donald Trumpra.

Márki-Zay Péter a migrációval kapcsolatban elmondta, szerinte az emberekkel, bárhonnan is jöjjenek, emberségesen kell bánni, és soha nem szabad gyűlöletkampányt folytatni egyetlen kisebbség vagy csoport ellen sem.

Megjegyezte, hogy Orbán bevándorláspolitikáját ellentmondásosnak tartja, hiszen "nem kevés menekültet befogadott, Afganisztánból is, és emellett munkavállalási vízumot adott csak 2019-ben 55 ezer embernek".

"Tehát nem gondolom, hogy a gyakorlatban nagy különbség lenne, a különbség abban van, hogy hogyan bánsz az emberekkel, és hogyan kommunikálsz. Orbán gyűlöletkampányra használja a migrációt" - mondta.

Beszélt arról is, hogy szerinte "semmi keresztény nincs Orbánban vagy Szijjártóban", ahogy a korrupcióban sem, ami szerinte a legnagyobb probléma, ami kifejezetten felháborítja a keresztényeket.

hirdetés
"Orbán a Kommunista Ifjúsági Szövetségben kezdte a politikai karrierjét, majd hosszú ideig meggyőződéses liberális volt, a liberális internacionálé alelnöke is volt, majd utána egy Putyin-ellenes, Európa-párti konzervatívvá vált, akit én is támogattam. Majd 2009-2010-ben ismét váltott, és most EU-ellenes és Putyint támogatja. Tehát nem hiszem, hogy nagyon következetes lenne ideológiailag"

- mondta.

Az ellenzéki összefogás esélyeiről azt mondta: az ellenzéki egység szükséges, de nem elégséges feltétele az Orbán elleni győzelemnek. Hozzátette, Orbán autoriter rendszerében nincs sajtószabadság, a választási szabályokat pedig kedvükre módosíthatják.

"Ezért nagyon nehéz legyőzni. De a teljes, a baloldaltól a jobboldalig bezáró ellenzéki egységgel, és egy olyan jelölttel, aki Orbán tradicionális szavazóbázisát is képes megszólítani, tíz éve a legnagyobb esélyünk van arra, hogy győzzünk" - mondta.

Christiane Amanpour műsorvezető felvetette Márki-Zaynak, hogy Krekó Péter politikai elemző szerint hasonlít abban Donald Trumphoz, hogy a pártpolitikán kívülről jön, meglepő és új dolgokat mond, és megkérdőjelezi a hagyományos politikai logikát.

Márki-Zay erre úgy reagált: "Ami új, az a friss hang a politikában Magyarországon. Az emberek elszoktak az őszinte beszédtől, és a közvetlen kommunikációs stílustól", ami viszont elengedhetetlen egy olyan rendszerben, ahol nincs sajtószabadság.

Márki-Zay szerint a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy megbontsa az ellenzéki összefogást, és árulókat találjon az ellenzékiek között, ezért fenn kell tartani a választói nyomást az ellenzéken, hogy kitartson az összefogás.

Arról is beszélt, annak ellenére, hogy támadások érték a demokráciát Amerikában is az utóbbi években, még mindig egy működő demokrácia, jogállamisággal és sajtószabadsággal, Magyarország azonban más, mert Orbán sikeresen leépítette a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Megjegyezte: Magyarországnak ma nem is alkotmánya, hanem úgynevezett alaptörvénye van, amit a Fidesz kétharmaddal bármikor megváltoztathat. "Ha valamit ma Orbán kitalál, az holnap megtörténik. Ha 130 évvel később tartana választásokat, arra is lehetősége lenne."

"Szóval kicsit más a helyzet, irigylem is az Egyesült Államokat, amiért egy nagyon stabil rendszerük van" - tette hozzá.

Arról is beszélt, 2019-ben még sokan azt várták, hogy Orbánék európai szövetségeseikkel nagyobb befolyásra tesznek szert az EU-ban, ennek azonban pont az ellenkezője történt.

"Orbán nem győzött a nemzetközi szinten, és azt is láthattuk, hogy veszített támogatottságából az önkormányzati választásokon is Magyarországon. Nézzünk körül a szomszédos országokban, Csehországban és máshol, azt látjuk, hogy megtört a tendencia, és remélhetőleg ez fog történni Magyarországon is, ezért dolgozunk nagyon keményen" - mondta a műsorban.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Zacher Gábor: ezért magas a magyar halálos áldozatok száma

A szakember szerint a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb. A megelőzhető betegségek és a daganatos betegségek szempontjából pedig elsők vagyunk.

Link másolása

hirdetés

"A rendszer most működik" - Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos a Klubrádióban beszélt a koronavírus-járványról, a negyedik hullám eddigi tapasztalatairól, a súlyos esetekről és a halálozási számokról.

A hatvani kórházban dolgozó toxikológus, mentőorvos elmondta, hogy az ő kórházukban nincs fennakadás, 60 százalék körüli az ágyak kihasználtsága és az intenzív osztályokon és a Covid-osztályokon sincs teltház, mint az előző hullám csúcsán. "Ugyan nem vidáman és mosolyogva, de a rendszer most működik". Nem ért egyet azzal, amit Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő mondott, aki szerint összeomlott az egészségügy.

Az ápoltak számáról elmondta, hogy

a lélegeztetett betegek között kisebb százaléka az, akit le lehet venni a lélegeztetőgépről. A többieket sajnos elveszítik.

Bár az előző hullámban 85-90 százaléka a lélegeztetetteknek meghalt, most egy picit jobb csak a helyzet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani adatok csak az invazívan lélegeztett betegekről szólnak.

A korrekt adatokról úgy vélekedett, akkor lehetne pontos számokat mondani, ha meg lehetne tudni, hogy összesen hány intenzív ágy van, ebből mennyi foglalt, a betegek közül mennyi a Covid-intenzíves és a „tiszta” intenzíves, és hányan vannak lélegeztetőgépen. Úgy vélte, fontos lenne ezek ismerete.

hirdetés

A hatvani kórház statisztikája szerint

a náluk ápolt betegek 75 százaléka nem vett fel semmilyen oltást. Vannak kétszer oltottak, kb. 10-15 százalék, de ők a másodikat többnyire 6 hónappal ezelőtt kapták,

így már nem nagyon számítanak védettnek. Az oltási akcióhéttel egyetért, csak jó lett volna, ha már szeptemberben elindítják - vélekedett. Sokaknak valószínűleg nem volt egyszerű az internetes regisztráció – tette hozzá.

A nagyon magas magyar halálozási számok okáról azt mondta, hogy

a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb. A megelőzhető betegségek és a daganatos betegségek szempontjából elsők vagyunk.

A rizikófaktorok között az elhízást, a cukorbetegséget, a dohányzást, az alkoholt is megemlítette. Szerinte ezért lehet, hogy egymillió lakosra jutó halálozás szempontjából a világon az ötödik legrosszabbul áll Magyarország. Egyébként érdekes, hogy ezt nem kommunikálják – tette hozzá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Saját boncolásáról talált dokumentumokat egy 32 éves nő, amikor a laboreredményét kereste az EESZT-ben

A lelet szerint november 18-án boncolták fel a Péterfy Kórház patológiáján, holott csak egy laborvizsgálat miatt volt a kórházban.

Link másolása

hirdetés

A laboreredményét szerette volna megnézni az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben (EESZT) egy 32 éves budapesti nő, amikor váratlan dologgal szembesült: a saját boncolásáról talált dokumentumokat.

"Ahogy kattingattam, láttam, hogy oda van írva, hogy november 18-án halottkezelésen mentem keresztül. Nagyon meglepődtem, ráklikkeltem egy legördülő sávra, és kihozott egy dokumentumot, miszerint elkezdték a boncolásomat"

- mesélte az RTL Híradónak Sánta Mária.

A lelet szerint november 18-án boncolták fel a Péterfy Kórház patológiáján. Ha ez nem lenne önmagában elég abszurd, állítólagos boncolása után még két járóbeteg vizsgalatát is rögzítette a rendszer, nem törődve azzal, hogy akkor elvileg már halott volt. A nő egyébként járt a Péterfy Kórházban, egy laborvizsgálaton novemberben.

Mária csak nevet a szürreális tévedésen, de felvetette benne azt, hogy más ilyen eset is lehet.

"Valószínűleg nem csak az, hogy boncolásra regisztráljak be az embert, hanem bármi lehetséges. Gyanítom, hogy az EESZT nem tud működni megfelelően, biztosan van benne nagyon sok hiba"

- mondta.

hirdetés

Késmárky András háziorvos szerint egyszerű emberi hiba történhetett. Mint mondta, a patológiai vizsgálat nem különbözik hagyományos értelemben egy orvosi vizsgálattól, dokumentáció technikai kivitelezése ugyanaz.

Egy ilyen baki pedig nem jelenti azt, hogy a rendszerből is kiveszik a nőt, ennek sokkal komolyabb dokumentációs és adminisztratív háttere van. A kormányhivatalon keresztül az OEP, a társadalom biztositó fogja a rendszerből kivenni azt, aki elhalálozott, de ennek több lépcsős folyamata van.

Az Országos Kóházi Főigazgatóság azt közölte az RTL Híradóval, hogy az egészségügyi szolgáltató azonnal javítja a hibát, és hogy az ellátó intézmények kötelezettsége és felelőssége, hogy a betegek egészségügyi ellátása megfelelő kóddal kerüljön be az EESZT-be.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Orbánék nem alakítottak új EP-frakciót Varsóban, de újabb konferenciát szerveznek

A jobboldali pártvezetők egy közös nyilatkozattal zárták le a találkozót, amelyben elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását.

Link másolása

hirdetés

Véget ért Orbán Viktor és az európai populista pártok vezetőinek találkozója, amit Varsóban tartottak szombaton. A résztvevők azért gyűltek össze, hogy az Európai Néppárt után a második legnagyobb európai parlamenti frakciót alakítsák meg.

A Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására érkezett Varsóba a magyar miniszterelnök mellett például Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje és Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke is. Ám a találkozón nem vett részt az Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni, és a másik olasz populista párt, a Liga vezetője, Matteo Salvini sem.

Új európai parlamenti frakciót végül nem alakítottak, egy közös nyilatkozattal zárták le a konferenciát a pártvezetők.

Ebben az MTI beszámolója szerint leszögezték, hogy

hirdetés

• az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, • Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől,

• csak ilyen együttműködéssel akadályozható meg "az önjelölt elit által irányított Európa romboló eszméjének megvalósítása".

A pártvezetők elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását. Teljes demokratikus legitimációval csak az államok szuverén intézményei rendelkeznek - húzzák alá. Hozzáteszik: ezzel azonos legitimitással az európai intézmények nem rendelkeznek, így a nemzetállamhoz képest alárendelt szerepet kell betölteniük és nem válhatnak az új "európai nemzet" létrehozását célzó társadalomtervezés eszközévé sem.

A társadalomtervezés példájaként a nyilatkozatban "az ideológiai alapú", keresztény elemektől mentes nyelvezet kialakítására tett kísérleteket említik, nevezetesen az Európai Bizottság nemrég ismertetett javaslatát, amely értelmében kikerülne a szóhasználatból például a karácsony kifejezés.

Az európai nemzet koncepciója "soha nem létezett, ma sem létezik és nem létezhet a jövőben sem" - olvasható a nyilatkozatban.

A konferencia résztvevői azon szándékukat nyilvánítják ki, hogy a továbbiakban különböző szinteken és fórumokon együttműködnek mindazon pártokkal és szervezetekkel, amelyek számára fontos Európa egyedülálló öröksége és a nemzetek Európájának eszméje.

A konferencián megvitatták pártjaik szorosabb együttműködését is az Európai Parlamentben, ezen belül a közös találkozók szervezését és a szavazások összehangolását olyan kérdésekben, mint a tagállamok szuverenitásának védelme és az illegális bevándorlásra vonatkozó álláspont.

Megállapodtak abban, hogy válaszul az Európa jövőjéről szóló uniós vitára, a következő hónapokban újabb konferenciát szerveznek Spanyolországban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Már épül a kilátóteraszos étterem a felcsúti víztározó tónál, amelyet 1,5 milliárdos állami támogatásból fejlesztenek

A felcsúti kisvasút melletti tó fölé egy gyalogoshidat építenek, amely egy mesterséges szigetre vezet majd. A beruházást Mészáros Lőrinc családi cége végzi.

Link másolása

hirdetés

Megkezdődött az uniós pénzből épült felcsúti víztározó tó turisztikai fejlesztése, szintén közpénzből - számolt be róla az RTL Híradó.

Ahogy korábban megírtuk, korábban a Váli-víz nevű patakot duzzasztották fel Felcsút déli csücskénél, a gátak között kialakított záportározóra pedig 234 millió forintot költött uniós forrásból a település vezetése.

A záportározó fejlesztésének folytatásában egy gyalogoshidat építenek a tó fölé, ami egy mesterséges vezet majd. Ezen lesz egy majdnem 600 négyzetméteres étterem, teraszok és lépcsők is. A projektre másfél milliárd forintos állami támogatást kapott a falu, az építésre kiírt közbeszerzést - egyetlen indulóként - Mészáros Lőrinc családi cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. nyerte meg.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a miniszterelnök faluja több pénzt kap hasonló beruházásokra, mint az összes többi magyar kistelepülés.

"Én nem nem gondolom, hogy ettől a beruházástól nagyobb lesz a turisztikai vonzereje ennek a falunak. Talán majd akkor lesz ez egyszer turista látványosság, hogyha a miniszterelnök már nem lesz miniszterelnök és amikor ezek az eszement beruházások porladnak széjjel" - nyilatkozta az RTL Híradónak. Azt is mondta, hogy szerinte "aki ezt kitalálta az vagy bolond, vagy legalábbis elvesztette a józan ítélőképességét".

A beruházás várhatóan 2022 telén készül el.

hirdetés
Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: