KULT
A Rovatból

Már csak egy hónapot kell várni a Depeche Mode koncertre

Május 22-én a LiveNation szervezésében a Groupama Arénában lép fel a legendás zenekar, amelyik annak idején feketébe öltöztette fél Európát.
Szegedi Éva - szmo.hu
2017. április 22.


Link másolása

Már izgatottan várjuk a koncertet, amelyen újra előttünk áll gyermek- és ifjúkorunk egyik kedvenc zenekara. Csak néhány hét, és újra láthatjuk Dave-et, Martint és Andyt a színpadon. Csak néhány hét, és együtt üvölthetjük a közönséggel:

"
Reach out and touch faith!

Május 22-én ugyanis ismét koncertet a Depeche Mode. Ezúttal a Groupama Arénában, a LiveNation szervezésében.dm1

A négy évvel ezelőtti koncert, amelyen szintén ott voltunk, bár hatalmas élmény volt, vegyes érzelmeket váltott ki, hiszen nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében a Delta Machine című nagylemez.

Az azonban, amit először hallottunk az új albumról, nem csupán ígéretesnek tűnt, hanem végre átütőnek. A Where's The Revolution pontosan úgy karmol, karcol, vibrál és ráz meg, ahogyan azt szeretjük a Depeche Mode-nál.

Mivel a 2017-es Global Spirit turné eddigi setlistjeit böngészve úgy tűnik, több koncerten is szerepelt ez a dal a repertoárban, nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy Budapesten is játszani fogják-e, és ha igen, mekkorát üt majd.

VIDEÓ: A Where's The Revolution bivalatos klipje:

A Spirit többi dala közül a nyitó szám, a Going Backwords is azonnal megfogott, ám a Scrum lett az abszolút kedvenc. Nagyszerű, sötét, egyszerre modern és gótikus, egyszerre magas és mély.

Külön tetszik, hogy ennél a számnál a fiúk bátran kísérleteztek a különféle műfajok keverésével - itt a leginkább drum&bass-t, dubstepet idéző betétre gondolok-, és nagyon jól jöttek ki belőle.

VIDEÓ: Máris nagy kedvenc a Scum:

A Depeche Mode 1980-ban alakult Angliában. Azonnal felismerhető zenéjük, de egyáltalán nem könnyű definiálni a stílusukat. Mondjuk: újhullámosként induló, szintipopos, gótikus, rockos és ipari elemekkel dúsított dark elektro diszkó. Alapítója Vince Clark, Andrew Fletcher, Martin L. Gore és David Gahan volt. Clarke hamarosan távozott és az Erasure-rel kezdte újra, a helyére Alan Wilder került.

Bár már a Some Great Reward-dal is sikereket értek el, és a nyolcvanas évek közepén Magyarországon is játszották róla a People Are People és a Master and Servant című számot, igazán az ötödik (Black Celebration, 1986) és hatodik (Music For The Masses, 1987) stúdióalbumukkal váltak világhírűvé.

Itthon hamar masszív rajongótáboruk alakult ki, rengetegen kezdtek úgy öltözni és olyan frizurát hordani, mint a két nagy kedvenc: Martin és David. 1995-ben Alan Wilder otthagyta a zenekart, szólókarrierbe kezdett. Azóta Andy, Dave és Martin a Depeche Mode.

Mi várható a budapesti koncerten? Válogattam pár setlistet a Global Spirit Tour eddigi állomásairól. De ez alapján csak találgatni lehet, mivel a The Cure sem azt a műsort hozta el nekünk Budapestre tavaly októberben, amit a koncert előtt átbogarászott listák alapján vártunk. Hanem valami sokkal jobbat.

Optimista vagyok, őszintén remélem, hogy szép, kicsit új, kicsit retrospektív, egyszerre lágy és kemény setlisttel készül a Depeche Mode. Hiszen nálunk, Budapesten volt Európa legnagyobb és legrégebben alapított, folyamatosan működő DM rajongói klubja.

A berlini setlist

Going Backwards

So Much Love (Live debut, With Tuxedomoons' "No Tears" snippet)

Corrupt

A Pain That I'm Used To ('Jacques Lu Cont's Remix' version)

World in My Eyes

Cover Me

Little Soul

Where's the Revolution

Barrel of a Gun

Walking in My Shoes (With bits of the Random Carpet Mix)

Personal Jesus

Los Angeles

Going Backwards

So Much Love

Corrupt

A Pain That I'm Used To ('Jacques Lu Cont's Remix' version)

World in My Eyes

Cover Me

Home

Where's the Revolution

Barrel of a Gun

Walking in My Shoes

Personal Jesus

Visszatapsolás után:

Enjoy the Silence

Szentpétervár

Intro (Excerpt from 'Welcome to My World')

Welcome to My World

Angel

Walking in My Shoes

Precious

Black Celebration

In Your Room ('Zephyr Mix' version)

Policy of Truth

Slow (Acoustic; Sung by Martin)

Blue Dress (Acoustic)

Heaven

Behind the Wheel

A Pain That I'm Used To ('Jacques Lu Cont's Remix' version)

A Question of Time

Enjoy the Silence

Personal Jesus

Visszatapsolás után:

But Not Tonight (Acoustic; Sung by Martin)

Halo ('Goldfrapp Remix' version)

Just Can't Get Enough

I Feel You

Never Let Me Down Again

Ugye te is ott leszel a budapesti koncerten? Találkozunk május 22-én!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: