HÍREK

Már a 45 évnél idősebbeket is elkezdik oltani Izraelben

A veszélyeztetett csoportokhoz tartozó 40 és 50 év közöttiek közel negyede már így is megkapta a vakcina első dózisát.

Link másolása

Szélesedik az oltási kampány Izraelben: vasárnaptól az 50 év felettiek után elkezdik oltani a 45 évesnél idősebbeket is a koronavírus elleni vakcinával - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja vasárnap.

A veszélyeztetett csoportokhoz tartozó fiatalabbakat eddig is oltották, így az egészségügyi minisztérium honlapjának adatai szerint

a 40 és 50 év közöttiek 24,7 százaléka már megkapta a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának első, illetve 1,6 százaléka már a második dózisát is.

Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampány során 2 millió 46 ezer 729 ember kapta meg az első védőoltást, közülük már 224 ezer 970 ember kapta meg - három hét elteltével - a második, emlékeztető oltást.

A második oltás után egy héttel alakul ki a maximális, csaknem 95 százalékos védettség a koronavírus okozta betegségekkel szemben.

Eddig a mintegy 9,3 milliós lakosság 23 százaléka kapott oltást, ami azt jelenti, hogy Izrael továbbra is világelső a beadott oltások lakosságarányos mértékében.

A 90 év felettiek 81,1 százalékát, a 80 és 90 év közöttiek 78,3 százalékát, a 70 és 80 év közöttiek 85 százalékát, a 60 és 70 év közöttiek 67,2, százalékát, az 50 és 60 közöttiek 44,9 százalékát oltották be eddig a tájékoztatás szerint.

Eközben a másfél hete tartó harmadik, szigorú országos zárlat miatt ismét jelentősen megugrott a munkanélküliek száma. A foglalkoztatási szolgálat tájékoztatása szerint a harmadik zárlat kezdete óta 129 ezer 747 új álláskeresőt regisztráltak. Közülük 106 752-t, mintegy 82 százalékukat fizetés nélküli szabadságra küldte munkáltatójuk, 22 995 embert, mintegy 18 százalékukat pedig elbocsátották vagy önként felmondtak.

Csütörtök reggeltől 6399 új álláskereső jelentkezett a szolgálatnál. Az elmúlt héten 644 202-en kaptak munkanélküli segélyt, 86 685-en pedig létfenntartási segélyt, míg több mint 62 ezer munkanélküli nem részesült semmilyen segélyezésben.

Közel félmillióan, 435 301-en kényszerűen fizetés nélküli szabadságon vannak, mert munkahelyeiken, főként a szolgáltatóiparban, leállították a munkát. Ők is munkanélküli segélyt kapnak, az állam vállalta segélyezésüket, de közben megtarthatják munkaviszonyukat.

A koronavírus-járvány okozta zárlatok miatt a katonai rádió műsora szerint eddig mintegy hetvenezer, főként kis- és középvállalkozás ment csődbe. Egyre jelentősebb a tartós munkanélküliség, sokan a járvány utóhatásaként végleg elveszítették munkájukat, noha elvileg csak fizetés nélküli szabadságra küldték őket.

Az izraeli kormány az egészségügyi minisztérium kérésére a továbbra is rendkívül magas járványügyi adatok miatt várhatóan szerdán vagy csütörtökön legalább újabb egy héttel meghosszabbítja az elvileg a következő hét végén lejáró, kéthetesnek ígért országos zárlatot.

Március óta 543 499-en fertőződtek meg az új koronavírussal Izraelben. Jelenleg 83 611 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3959-en haltak meg, 1878 beteget ápolnak kórházban, közülük 1184-en súlyos állapotban vannak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Van esélye egy előrehozott választásnak, ha a Fidesz nem megy bele, eltűnnek
Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.

Link másolása

Ma délelőtt Battonyán folytatta Magyar Péter országjárását. Körülbelül százfős tömeg előtt beszélt, illetve beszélgetett az ott megjelentekkel.

Amikor a választásokra került a sor, érdekes eszmefuttatásba kezdett.

Én azt gondolom, hogy azért fontos a június 9-i választás, mert ha ott olyan eredményt érünk el, ami a Karmelitából is látszik, akkor még jobban meg fognak rettenni ezek a fideszes bűnözők.

Az ő érdekük is lesz egyébként egy előrehozott választás, az egyetlen esélyük,

hiszen a politikában mindenki tudja, hogy van egyfajta folyamat, a pillanat uralása, ezt ők most elvesztették, és egyre többen ébrednek föl. Nem véletlenül próbálok körbemenni az országba, hogy egyre több emberhez eljussunk. Szerintem van esélye egy előrehozott választásnak, nyilván annak is, hogy kibekkelik ezt a még hátralévő másfél-két évet, de akkor úgy fognak járni, mint a szocialista párt, hogy eltűnnek. Én a helyükben megragadnám az alkalmat.

Többségük nem lesz, de még megőrizhetik a pártjukat.

Egy résztvevő Heller Ágnest idézte (aki Churchillt idézte), aki annak idején azt mondta, hogy még az ördöggel is össze kell fogni, hogy Orbánékat leválthassák (Heller akkor a Jobbikra gondolt).

Erre Magyar így válaszolt:

„Én az ördöggel nem fogok összefogni. Márki-Zay Péter összefogott az ördöggel, nem akarom megnevezni, és szerintem nem ment vele semmire.”

Az idézett rész nem sokkal a videó 29. perce előtt kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Ellenőröket küldenek a kórházakba, akik bármikor igazoltathatják az orvosokat és az ápolókat
Legalább két főből álló, mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napokban a magyar kórházakban.

Link másolása

A Válasz Online értesülései szerint a napokban az összes állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amiben értesítik őket, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a betegjelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”.

A revizorok

„a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba, és arról másolatot is készíthetnek“.

A lap úgy tudja, hogy volt egészségügyi intézmény, amely előre aláíratta dolgozóival, hogy tudomásul veszik a váratlan ellenőrzés tényét, nem tanúsítanak ellenállást, és azonnal értesítik a kórház vezetőségét, ha az ellenőrök megjelennek.

A betegek jelenlétének ellenőrzése némileg aggályos, mert az állami egészségügy tulajdonosi jogait gyakorló OKFŐ a biztosítottakkal nem áll kapcsolatban, ráadásul a Válasz Online szerint

elképzelhető, hogy az egészségbiztosító embereit vagy a rendőrséget is bevonják a vizsgálatba, és ők kérik el a biztosított személyi okmányait.

A lap feltételezi, hogy azért kezdik meg az ellenőrzést, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a betegek az egyes beavatkozásokhoz előírt időt ténylegesen bent is töltik az intézményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Többéves mélyponton a Fidesz támogatottsága, de még így is biztosan vezet
A párt támogatottsága egy friss felmérés szerint csökkenő tendenciát mutat. Magyar Péter pártját egyelőre még nem tudták mérni.

Link másolása

Az IDEA Intézet jórészt a Magyar Péter által szervezett április eleji tüntetés előtt készítette 1500 fős, az ország teljes lakosságára nézve reprezentatív kutatását, amiből kiderül, hogy

a Fidesz támogatottsága ugyan többéves mélyponton van, még így is magabiztosan vezetik a hazai pártok népszerőségi rangsorát.

A kutatók szerint a kormánypártok 25, a DK pedig 11 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében, míg a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága 5 százalék alá csökkent, Magyar Péter pártját, a Tiszát viszont az adatgyűjtés ideje alatt nem tudták mérni, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy melyik formációhoz fog csatlakozni.

Az IDEA Intézet kutatása egyébként 2,3 százalékos hibahatárral dolgozik, tehát az 5 százalék alá mért pártok valójában akár be is juthatnának a parlamentbe a kutatás szerint, ha most tartanák az országgyűlési választásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Visszaléptek Vitézy Dávid javára – egy főpolgármester-jelölttel kevesebb indul júniusban
„A mai nappal felfüggesztem a főpolgármester-jelölti kampányomat, és arra kérem a támogatóimat, hogy a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot támogassák” – jelentette be Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.

Link másolása

Brenner Koloman az Indexnek elmondta, hogy azért indult jelöltként, mert sem Szentkirályi Alexandra, „a fideszes egypárti túlhatalom jelöltje”, sem „a balliberális oldal a Karácsony Gergely mögé felsorakozó pártokkal nem egy polgári Budapestben hisz, hanem zsákmányként tekint a fővárosra”.

Brenner a visszalépését azután jelentette be, hogy részt vett Vitézy Dávid, az LMP és Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltjének programbemutatóján.

„Vitézy Dávid személye és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy a polgárok valódi problémáit meghallva, és nem a pártközpontokból diktált megoldásokkal álljon elő.”

– indokolta a döntést Brenner, hozzátéve, hogy bár nem ért mindenben egyet Vitézyvel, sok közös pont van a programjukban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: