Magyarország az EU legkorruptabb országainak egyike a Transparency szerint
A Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexe szerint 2010-ben Magyarország még a 9. helyen állt. Azóta gyakorlatilag szinte minden évben hátrébb került a listán.
A TI legfrissebb listája szerint 10 év alatt beérett a munka, az EU legkorruptabb országa lettünk - írja a HVG.
A 0-tól 100-ig tartó skálán, ahol a 100 a teljesen korrupciómentes ország, ugyanúgy 44 pont lett a magyar és a román teljesítmény, mint egy éve.
Globálisan a 180 ország közül egy helyet javítottunk, a 70-ről a 69. helyre kerültünk. Ez azt jelenti, hogy Bulgáriával egy szinten vagyunk. Ott tavaly az év botránya az volt, hogy az alvó miniszterelnököt aranytömbök, pénzkötegek és fegyverek mellett fényképezték le titokban.
A Fidesz 2010 óta rendszerszinten alakította át és tökéletesítette az addig is létező korrupciót.
A jelenlegi kormánypárt azonban az egyedi megvesztegetések helyett más utat választott.
A TI mostani jelentése azt elemzi, hogy 2020-ban hogyan haladtak tovább ezek a folyamatok.
A koronavírus-járványra hivatkozva és azt kihasználva a kormány nem csupán a demokrácia lebontását gyorsította fel:
Például a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiosztott 83,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásból a Mészáros Lőrinchez köthető Hunguest Hotels fejlesztéseinek támogatására, valamint Balaton környéki jachtkikötők és luxusszállodák fejlesztésére is jutott, míg a válság által leginkább érintett budapesti szállodapiac kimaradt a programból.
A kormány a járvány elleni védekezés ürügyén a közérdekű adatok nyilvánosságára is újabb csapást mért – olvasható a jelentésben.