Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Az az igazi áruló, aki a keresztfiát odadobja a propagandistáknak
Ahogy arról korábban írtunk, Gulyás Gergely kemény szavakkal illette az ATV-nek adott interjújában Magyar Pétert. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között elmondta: nem ülne le már kávézni egykori jó barátjával, mert árulónak és Brüsszel ügynökének tartja a politikust.
Nem kellett nagyon sokat várni a TISZA Párt elnökének válaszára sem. Magyar Facebook-posztban fejtette ki, hogy szerinte ki az igazi áruló:
- „az, aki a neveltetése ellenére asszisztál egy családi maffia működéséhez;
- az, aki a pénzért és hatalomért keresztény ember létére elárulja a legelesettebbeket, a szülők nélkül felnőni kénytelen, szerencsétlen gyerekeket;
- az, aki elfogadja azt, hogy a saját fizetését ötmillió forintra emeljék, miközben tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy ma már 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt;
- az, aki ingyen kapott drága francia pezsgővel koccint az egészségügyi államtitkárral és a mentőszolgálat vezetőjével, miközben szándékosan leépítik az állami egészségügyet és a hanyagságuk miatt összeomlik a mentőszolgálat mentésirányítási rendszere;
- az, aki asszisztál ahhoz, hogy ezermilliárdnyi közpénz, kastélyok, pályaudvarok és reptér kerüljön a miniszterelnök családjához és oligarcháihoz;
- az, aki tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy a hazánk és a magyar emberek ezermilliárdnyi uniós pénzeket bukjanak el;
- az, aki naponta elmulasztja a feljelentési kötelezettségét súlyos korrupciós ügyekben;
- az, aki tevékenyen részt vesz a honfitársai félrevezetésében és az észak-koreai típusú propaganda kialakításában;
- az, aki asszisztál ahhoz, hogy orosz hekkerek ki-be járjanak a magyar külügy szervereibe;
- az, aki alkotmányt tákol a magyar nép felhatalmazása nélkül;
- az, aki a keresztfiát és annak testvéreit is odadobja a propagandistáknak a hatalma megtartása érdekében.”
Posztja végén az ellenzéki politikus egy Wass Albert-vers részletével üzent: “Likasztják már fönn az égben a rostát, / s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. / És lészen csillagfordulás megint, / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia, / s ki mint vetett, azonképpen arat”.