HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter szerint a korrupt politikai elit és a megalkuvó médiaelit paktumot kötött ellene

Szerinte nem igaz, hogy bennfentes kereskedést követett volna el. Az ellenzéki pártokon kívül ismét keményen beleszállt a független sajtóba is.


Indulatos posztot tett közzé a Facebookon Magyar Péter, aki ismét beleszállt a független sajtóba is.

A Tisza Párt elnöke egyenesen azt írja:

„Ma végleg bebizonyosodott, hogy a korrupt politikai elit és a megalkuvó média elit paktumot kötött és együtt próbálnak gátat eszkábálni és megállítani a TISZA áradását.”

Az ügy előzménye, hogy az Index korábban azt írta: „2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután 3 órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket. A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert”. Később a politikus cáfolta, hogy bennfentes kereskedést hajtott volna végre, és azt mondta, beperli a portált.

Magyar posztjában azt írja az esetről: „Egy riporter bedob egy hónapokkal ezelőtti, bűncselekménnyel megszerzett és kiszivárogtatott hangfelvételen elhangzott hazugságot egy interjúban. Másnapra készen áll a teljes propaganda, a nyomozóhatóságok és a Nemzeti Bank. Azonnal kihallgatásokat tartanak, miközben a mi feljelelntéseinknél fél évig még az aktához sem nyúltak. Egy nap múlva becsatlakoznak a hazugság cunamiba a kitartott szatelit pártok és a parlamenti helyükért rettegő “ellenzéki” képviselők.”

Ezen a pontot a Diákhitel Központ volt vezetője már a független sajtót is kritzálja:

„És végül csatlakozik a lejáratáshoz a magát függetlennek mondó média, egészen megmosolyogtató módon, a máskor kárhoztatott propaganda cikkeit átvéve és habosítva.”

Magyar szerint „teszik ezt úgy, hogy a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere és a kollaboráns politikai és média elit naponta 10 milliárdokkal rövidíti meg a magyar embereket. Ellopnak mindent, ami mozdítható: bankot, pályaudvart, kastélyt, szállodát, repteret, földeket, a fél Balatont és a Budapesti Értéktőzsde legértékesebb cégeit”.

Posztja végén azt írja: „Mindegy, hogy hány óra van, az idő nekünk dolgozik!” A bejegyzés teljes szövege EZEN A LINKEN olvasható.

A 444 ernyője alatt működő Lakmusz tényellenőrző portál közben azt írja: a Diákhitel Központ Magyar vezérigazgatósága alatt egy olyan vállalkozót bízott meg tanulmányírással, akiből később tiszás aktivista lett.

Az általuk megszerzett dokumentumokban az szerepel, hogy a tanulmányt tartalmazó fájl szerzője Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ korábbi kutatási tanácsadója, akinek semmilyen ismert kapcsolata nincs a Troia Mediával, akikkel Magyar szerződést kötött. A saját tulajdonában álló cég azonban szintén kapott megbízást a Diákhitel Központtól. A prezentáció diáin a Troia Media logója mellett egy másik cég márkajelzése is látható. Ennek a cégnek is volt kutatásról és tanulmányírásról szóló szerződése a Diákhitel Központtal.

A Troia Media 50 oldalas tanulmányának felét a nemzetközi módszertani kitekintés és a függelék teszi ki, annak ellenére, hogy az itt írtakat a lényegi elemzéshez egyáltalán nem használják. Az elemzés alapjául szolgáló kérdőíves felmérést valószínűleg nem Trentin Balázs cége végezte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos Orbán Viktort idézte március 15-én: „Mindannyiunk tragédiája, de a 18 éve elmondott beszéde ma százszor aktuálisabb”
Az országgyűlési képviselő Orbán Viktor 2007-es beszédéből idézett a zuglói március 15-ei megemlékezésen. Hadházyt legutóbb az Országházban idézte a miniszterelnök szavait, amiért Kövér László házelnök 7 milliós büntetést szabott ki rá.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy nem mindennapi trükkel készült a zuglói március 15-ei megemlékezésre: felolvasott egy részletet Orbán Viktor egyik korábbi beszédéből. A képviselő Facebookon közzétett posztjában azt írja:

„Mindannyiunk tragédiája, de a 18 éve elmondott beszéde ma százszor aktuálisabb, mint 2007 március 15.-én. (És hátha néhány fideszes jobban hallgat rá, mint rám).”

Orbán Viktor 2007-es ünnepi beszédét itt olvashatjátok, az országgyűlési képviselő pedig ezt a szakaszt emelte ki:

„A magyar ember szeretné tisztelni államát, számítani rá, bízni benne. De régi törvény, ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. Ám a mai hatalom nemhogy megakadályozná az állam lezüllesztését, de élen jár ebben.

Semmibe veszi az évezredes íratlan szabályokat, ezer éves bástyákat támad, a törvények fölé helyezi magát, pártcélokra használja a rendőrséget, zaklatja és provokálja békés törvénytisztelő polgárait. Napról napra hordja össze a gyúanyagot, és közben a tűzzel játszik. Ma még rejtve van az emberi elme elől, hogy melyik napon ér véget a felelőtlen játszma, de azt minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik. Bármennyi idő is teljék el végzete beteljesedéséig, a hatalmon lévők felelőssége nem enyészik el, nem esik ki az emlékezetből. Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem. Nem lehet, nem lehet büntetlenül, éllovasból sereghajtóvá silányítani.”

Hadházy bejegyzésében hozzátette:

„Vannak amúgy, akik szerint egy önkormányzati ünnepségen elmondott beszéd ne szóljon az aktuális helyzetről. De ezt egyrészt nem lehet megtenni a szabadság ünnepén egy olyan országban, amelyik rohamosan száguld a diktatúra sötét szakadékába. Másrészt tudjuk, hogy akikre emlékeztünk, ha itt lennének, ők sem hallgatnának. Sőt, cselekednének!„

Hadházy Ákos legutóbb az Országházban játszott le egy régi Orbán-beszédet a szabadságról, amire Kövér László házelnök gyorsan rá is csapott egy 7 milliós büntetést. A független képviselő szerint „van egyfajta bája annak, hogy Kövért ennyire zavarja a szembesítés önmagukkal”.

A büntetésre valót alig egy nap alatt összedobta a köz a képviselőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Tegye el a fütyülőjét, nem magát akarom hallgatni” – Dulakodás történt Orbán Viktor március 15-i beszéde alatt
Már a beszéd elején hangos füttykoncert zavarta meg Orbán Viktor beszédét a Múzeumkertben. A helyszínen feltűnt Kindlovits Máté, Kubatov Gábor titkára is.


A miniszterelnök beszéde alatt többen fújták a sípot, miközben a rendőrök igyekeztek fenntartani a rendet – írja a HVG.

A demonstrálók között voltak, akik a rendfenntartóknak üzentek: „Hazaárulók, menjetek haza!”. Az ellentüntetők hangja a szónoklat alatt végig jól hallható volt.

A helyszínen feltűnt Kindlovits Máté, Kubatov Gábor titkára is, aki

próbálta megakadályozni, hogy a kormánypárti résztvevők és az ellentüntetők összeverekedjenek.

Egy idősebb férfi a kordonon kívülről figyelte az eseményeket, közben odaszólt egy sípoló tüntetőnek: „Tegye el a fütyülőjét, nem magát akarom hallgatni.” Mások azt tanácsolták az ellentüntetőknek, hogy inkább a Tisza rendezvényére menjenek.

Két ellentüntetőt kivezettek a tömegből. Ők azt mondták, hogy odabent megrángatták őket.

A beszéd előtt nem sokkal Puzsér Róbert is megjelent az ellentüntetők között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több, mint félórás késéssel indult a március 15-i műsor
A Múzeumkertben tartják a március 15-i állami ünnepséget, ennek részeként mond beszédet a miniszterelnök is.


Délelőtt megkezdődtek a március 15-i programok Budapesten. Reggel 9 órakor ünnepélyesen felvonták Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, ahonnan 9.30-kor ünnepi huszármenet indult a Nemzeti Múzeumhoz. A Múzeumkörúton 10 óra 30 perckor kezdődött volna az állami ünnepség, melynek részeként Orbán Viktor is beszédet mond.

Az időjárás miatt ugyanakkor fél órával később kezdődött az ünnepi műsor, amelyet Szente Vajk rendezett.

Az ünnepi műsorban többek között Feke Pál és Horváth Lajos Ottó is szerepet kapott, elhangzott a 12 pont és a Nemzeti dal is.

A műsor után mond beszédet Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán áttelelő poloskáknak nevezte a „külföldről pénzelt újságírókat, bírókat és civileket és aktivistákat”
A miniszterelnök szerint „1848-ban császármadarak ültek a nyakunkba, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött”.


1848. március 15-e mámoros napját a higgadt és bölcs áprilisi törvények követték, amik védelem alá helyezték a március 15-én kivívott szabadságot - mondta Orbán Viktor ünnepi beszédében. A miniszterelnök szerint ez pontosan így lesz.

„A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat.”

- fogalmazott a miniszterelnök, aki hozzátette: ”felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt”.

Orbán szerint

„1848-ban császármadarak ültek a nyakunkba, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött”.

A miniszterelnök hozzátette: éppen elég volt belőlük.

„Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és megvetés. Ha van igazság, márpedig van, a pokolban külön bugyor várja őket”

- fogalmazott Orbán, aki ezután azt üzente:

„Ismerünk benneteket. Hiába bújtatok új európai pártgúnyába, a gazdáitok ugyanazok, a terveitek is ugyanazok, de ne reménykedjetek, mert a sorsotok is ugyanaz lesz: legyőzünk benneteket újra és újra, mert fényesebb a láncnál a kard”.

„A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt” – zárta beszédét a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk