HÍREK

Magyar Péter feljelenti egy rokonát – unokatestvére volt férje szerinte valótlanságot terjeszt róla

A TISZA Párt politikusa azt is tudni véli, hogy mindez megint az ellene folyó propaganda műve. A rokon a politikus apjáról és nagybátyjáról is súlyos állításokat tett.


Interjút adott a Mandinernek Molnár Miklós, Magyar Péter unokatestvérének volt férje. Molnár egy videóban azt állítja: 10 éve pálinkafőzdét alapított Magyar Józseffel (Magyar Péter édesapjának testvérével), cég jogi tanácsadója pedig a NER-ből februárban kiugrott politikus apja, Magyar István volt.

Molnár Miklós súlyos vádakkal illette a családot. Úgy fogalmazott: „a Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot is hamisított a családi vállalkozással összefüggésben”. Az ügyben jelenleg nyomozás zajlik. Szerinte:

„A Magyar család egy dologban egységes: agresszívek és hataloméhesek”.

A férfi most az állítja: őt rendszeresen fenyegették, és azzal is vádolja Magyar Pétert, hogy ő mindvégig tudott a vállalkozásban zajló dolgokról, és többször is segített a rokonainak.

Magyar Péter Facebook-posztban reagált a vádakra. Azt írta: „A propaganda szintet lépett. Most épp az unokatestvérem legalább 5 éve nem látott volt férje hazugságait kezdték el terjeszteni.”

„Az illető, Molnár Miklós jó pár éve elhagyta az unokatestvéremet és az akkor még pár éves közös gyereküket. A nagybátyámmal közös cégét pedig ellehetetlenítette. Molnár Miklós ma – nyilván jó pénzért – valótlanságok sorozatát állította a propagandamédiának, és abba engem is belekevert úgy, hogy – amint említettem – legalább 5 éve nem láttuk egymást.”

„A gyalázatos rágalmak miatt természetesen őt és a hazugságokat terjesztő minden sajtóterméket feljelentem”

– közölte a politikus. Molnár Miklósról pedig megjegyezte: „egyébként csak kétes üzleti ügyei voltak, lehet, hogy ezekkel zsarolják éppen. Családon belüli erőszakról meg éppen az unokatestvérem tudna mesélni…”

Magyar Péter nagybátyja, Magyar József kedd este a Facebookon az alábbi közleményt tette:

„Egyes hírportálon megjelent ma egy propaganda cikk+video, amely Magyar Pétert, apját és engem támad. A fő előadó Molnár Miklós monológja hemzseg a hazugságoktól, becsületsértő és nagy nyilvánosság előtt rágalmazó. A "hiteles" újságírás mindezt a hazugságözönt kész tényként közvetíti a választási kampányban. Egyébként az arcképem fotózásához és közzétételéhez, valamint az ingatlan fotózásához és közzétételéhez nem kértek és nem is kaptak hozzájárulást. Ezért is felelni kell majd. Visszautasítjuk a rágalmakat, minden jogi eszközt igénybe veszünk : sajtóeljárást indítunk, személyiségjogi védelmi-, polgári peres eljárást kezdeményezünk-, és büntető feljelentést teszünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Kovács Péter
64 éves volt az olimpiai bronzérmes tornász. A róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. június 22.



A Magyar Torna Szövetség jelentette be, hogy életének 64. évében elhunyt Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász.

A szövetség megemlékezése szerint a sportoló a nyújtógyakorlatok mozgásanyagának egyik forradalmasítója volt.

A róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.

Kovács Péter az 1980-as a moszkvai olimpián szerzett bronzérmet csapatban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Elindult a 29. Pride
A felvonulás délután 3 órakor indult a Podmaniczky utcából, innen a menet a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon halad, majd a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre érkezik meg szombat délután.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 22.



Június 22-én, szombaton 29. alkalommal rendezték meg a Budapest Pride felvonulást.

A felvonulás délután 3 órakor indult a Podmaniczky utcából, innen a menet a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon halad, majd a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre érkezik meg szombat délután.

Az idei Pride házigazdája Karafiáth Orsolya, író, költő.

Fotóink a menetről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A rendőrségnek kellett lecsillapítani a Liszt Ferenc repülőtéren dühöngő tömeget, akik majdnem egy napot vártak arra, hogy felszálljon a gépük
Eredetileg pénteken délelőtt 11:35-kor indult volna el a Sun Express Antalyába tartó járata, ám erre végül csak 19 órával később, szombat reggel került sor.


A dühöngő tömeg miatt a rendőrség is kivonult a Liszt Ferenc repülőtérre, miután péntek délelőtt a Sun Express Antalyába tartó járata technikai okok miatt nem indult el, és az utasok szerint hosszú órákon át étlen, szomjan váratták őket a tranzitzónában – írja az utazomajom.hu.

Eredetileg pénteken délelőtt 11:35-kor kellett volna felszállnia a Sun Express Antalyába tartó járatának, de erre nem került sor, majd az indulás időpontját folyamatosan eltolták műszaki hibára hivatkozva.

Először 12:00-ra módosították az indulást, aztán 16:00-ra, 17 óra körül pedig azt közölték az utasokkal, hogy semmi biztosat nem tudnak mondani.

Órák óta tartó várakozás után az utasok 19:30-kor kaptak egy vouchert, és kiengedték őket a food courtba étkezni. Végül az Antalyába tartó járat szombat reggel 6 órakor, 19 órás késés után szállt fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megdőlt az országos melegrekord szombaton
Az előzetes adatok szerint megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord. A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. június 22.



Az előzetes adatok szerint megdőlt a 24 éves országos melegrekord szombaton - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombat délután.

Azt írták: szombaton a Dél-Alföldön több helyen emelkedett 35 Celsius-fok fölé a hőmérséklet, a Csongrád-Csanád vármegyei Derekegyházon pedig 37,7 fokot mértek, ugyanannyit, mint pénteken ugyanezen az állomáson.

Ezzel pénteken nem, de szombaton az előzetes adatok szerint megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord. A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk