Magyar Péter: Egyszerre fogjuk bemutatni a jelölteket, hogy ne tudja egyenként levadászni őket a Fidesz-propaganda vagy a titkosszolgálat
Magyar Péter, a Tisza párt elnöke és európai parlamenti képviselő a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában értékelte uniós munkáját és pártja jövőbeni terveit. A politikus, akinek európai uniós képviselősége a párt támogatói körében elsöprő, 95 százalékos támogatottságot élvez, elsősorban képviselői tevékenységének belpolitikai jelentőségét hangsúlyozta.
„Ez a pozíció lehetővé tette, hogy például kórházakat és gyermekvédelmi intézményeket látogassak meg” – emelte ki Magyar, aki szerint az EP-tagság kapcsolati háló építése szempontjából is fontos.
A pártelnök határozottan visszautasította Deutsch Tamás és a Fidesz „propagandájának” azon állítását, hogy korábban az európai parlamenti képviselőséget „a világ legnagyobb kamuállásának” nevezte volna. „Ezt egyszer betolták az éterbe, és azóta ez terjed” – reagált Magyar.
Bolgár György kérdésére, hogy mikor ismerheti meg a nyilvánosság a Tisza 2026-os jelöltjeit, Magyar Péter elmondta, hogy a pártba több mint 10 ezren jelentkeztek vezetői pozíciókra, nemcsak országgyűlési képviselő-jelöltek közé, hanem más feladatkörökbe is.
– közölte.
A párt februárban rendezvényt tart, amely Magyar első Partizán-interjújának évfordulójához kapcsolódik. Ezen a rendezvényen még nem mutatják be a jelölteket, de a pártot támogató szakemberek, a jövőbeli szakpolitikák kidolgozóinak egy része már jelen lesz. Magyar szerint nemcsak a politikusok kiválasztása zajlik, hanem egyeztetések folynak érdekvédelmi szervezetekkel, szakmai csoportokkal is.
– mondta Magyar. Hozzátette, hogy bár nyilvánosabbá kívánják tenni a jelöltek kiválasztását, mint más pártok, a folyamat bizonyos elemei zártak maradnak. „A Fidesz titkosszolgálati eszközökkel ott van mindenhol, beépül és adatokat lop. Bizonyos dolgokat előre ellehetetlenítenének” – figyelmeztetett a pártelnök.
Magyar szerint a pályázati rendszerrel történő jelöltállítás egyfajta kísérlet és főpróba is arra, hogy működhet-e ez a modell a magyar politikában.