Magyar Péter: Az aljas, hazug fideszes gyűlöletpropaganda hatására naponta kapok halálos fenyegetéseket, néha a gyerekeimet is fenyegetik
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője szombat délelőtt egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy milyen halálos fenyegetésekkel találkozik nap mint nap.
– írja bejegyzésében a politikus. Hozzátette, hogy „Persze senki sem lehet ezen meglepődve, hiszen Orbán Viktorék milliárdokat ölnek az adófizetők pénzéből a gyűlölet és az erőszak szítására. És ezt már nem »csak« a közösségi médiában teszik, hanem a házi újságjaikban és televízióikban is. Elég csak az ötös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosára gondolni.
Magyar ugyanakkor azt is elmondta, hogy „Bár egészen nevetséges módon még a fél éve tett feljelentéseknél sem jutott el odáig a ügyészség, hogy legalább sértettként kihallgasson. Csak jelzem, hogy Szijjártó Pétert tized ennyi fenyegetés hatására 65 darab tekes védi, évi egymilliárd forint közpénzért.”
Posztjában egy képet is közölt, amelyen egy fenyegető üzenet olvasható:
„ui.: így hangzik a mostani iromány:
»Figyelj, te szemét nemibajos, kommunista kurafi!!
Meddig járatod a picsaszopogató ocsmány pofádat?
A verőlegények készen állnak! Jól megfizetve, csak az alkalmat várják!!
Hamarosan elkapnak és elvisznek egy elhagyott helyre, ott aztán kezdődik az igazi diszkóbuli!
Ki fognak herélni! Kivágják a tökeidet, aztán belerakják a mocskos szádba, hogy kiabálni se tudj!!!
Aztán majd a dögkeselyűk teszik tovább a dolgukat!! Ha-ha-ha
Halál rátok!!! Ütött az óra!!!«”