HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Ahogy nő a nyomás az Orbán-kormányon, úgy igyekszik teljesíteni a TISZA programjának egyes pontjait

A politikus szerint a zöldségek és gyümölcsök áfakulcsának csökkentésén dolgozik az Agrárminisztérium.


Magyar Péter vasárnap délután a Facebookon jelentkezett be, ahol büszkén állította, hogy pártja, a Tisza Párt már ellenzékből képes jelentős lépéseket elérni. Ezt írja posztjában a politikus:

„Úgy tűnik a TISZA már ellenzékből eléri a zöldségek és gyümölcsök áfakulcsának csökkentését. Ahogy az köztudott, a leendő TISZA-kormány mindenképpen 5 %-ra csökkenti a zöldségek és gyümölcsök, valamint az egészséges élelmiszerek áfáját.”

Magyar szerint „ahogy nő a nyomás az Orbán-kormányon, úgy igyekszik teljesíteni a TISZA programjának egyes pontjait”.

„Most már az áfacsökkentésen dolgozik az Agrárminisztérium és hamarosan bejelenthetik, hogy elfogadják a TISZA javaslatát, aminek köszönhetően végre nem nálunk lesznek a legdrágábbak a zöldségek és a gyümölcsök. Helyes”

- írta Magyar.

Magyar azt is hozzátette, hogy korábban már a nyilvánosság és TISZA Párt erejével sikerült elérni többek között:

  • a vízügyesek fizetésének emelését;
  • hogy fertőtlenítőszer kerüljön a kórházakba;
  • hogy extra forrásokat csoportosítsanak át a gyermekvédelemre;
  • hogy elkezdjenek foglalkozni a MÁV áldatlan állapotával.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    A kormány 5000 milliárdot költött rezsivédelemre, a pénz nagy része Putyinnál landolt a Népszava szerint
    A pénz legnagyobb része az állami Magyar Villamos Művekhez (MVM) került, de jutott belőle más intézményeknek és cégeknek is.


    Közel 5000 milliárd forintot utalt ki a költségvetésből az Orbán-kormány 2022 vége óta különböző cégeknek és intézményeknek „rezsivédelem” címén - számolta ki 64 kormányhatározat adatainak összesítése alapján a Népszava. A pénz legnagyobb része az állami Magyar Villamos Művekhez (MVM) került, de jutott belőle más intézményeknek és cégeknek is.

    A Népszava számításai szerint 2022-ben 769 milliárd, 2023-ban 2400 milliárd, tavaly pedig 1300 milliárd forintot különítettek el „rezsivédelemre”. Az arányok érzékeltetésére: az állam honvédelemre és rendőrségre ennél kevesebbet költött, a családi pótlékra ennek csupán a fele, míg a kulturális kiadásokra ennek harmada jutott az elmúlt három évben.

    A kormány 2022 közepén hozta létre a rezsivédelmi alapot az európai energiaár-emelkedés miatt a lakossági díjak „védelme” és az energiaár-emelkedés tompítása végett.

    „A két, látszólag azonos cél különválasztása nem véletlen: a lakossági rezsit ugyanis a kormány éppenséggel nem a lakosság, hanem a háztartásoknak gázt és áramot értékesítő szolgáltató, az állami MVM folyamatos pénzügyi feltöltésével támogatta.

    Ez papíron indokoltnak is tűnt: amíg ugyanis az MVM, a kormánypropaganda dacára, Vlagyimir Putyin vevőihez hasonlóan, az orosz gázt tőzsdei áron – vagy annál is drágábban – kapja, ugyanezért a mennyiségért, különösen a tőzsdék elszállásakor, a 2014-es, befagyasztott lakossági árakon csak a vételár töredéke folyik be hozzá” - jegyzi meg a Népszava.

    Azt is hozzátették: a földgáz piaci ára 2022-ben éppen az orosz-ukrán háború hatására nőtt a 20–30-szorosára.

    A Népszava szerint

    „a rezsicsökkentést az Orbán-kormány valójában a magyar adófizetők ötezer milliárd forintjából tartotta fenn. Mi több, ennek az összegnek a nagy része megint csak Oroszországban kötött ki, ahol vélhetőleg Ukrajna elleni háborúra költötték”.

    A rezsialapból kiosztott 4852 milliárd forint legnagyobb részét,

    2437 milliárdot az MVM kapta „rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése” címen. Tavaly 724 milliárdot, idén januárban pedig 375 milliárdot folyósítottak a vállalatnak.

    A Népszava szerint az MVM az uniós figyelem miatt állítja, hogy a támogatást kizárólag energiabeszerzésre költi, de a cég az utóbbi években több százmilliárd forint osztalékot fizetett, külföldi cégeket vásárolt, és jelentős nyereséget mutatott ki.

    A második legnagyobb támogatást, 831 milliárdot a távhőcégek kapták.

    A lap szerint

    „ennek az összegnek a jó része is az MVM-nél, aztán Vlagyimir Putyinnál kötött ki.”

    A rezsialapból 38 milliárdot kapott a vasút, 16,5 milliárdot az egyházak, 9 milliárdot a nemzetgazdasági tárca cégei, és jutott 1-1 milliárd forint nemzetközi sporteseményekre, kormányzati kommunikációra és állami rendezvényekre is.

    Az elmúlt években számos állami intézmény és szervezet is részesült a rezsialapból. Kapott belőle a Hungaroring, börtönök, titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek, katonai sportegyesületek, iskolák és kórházak is. Az alapból 50 milliárd forintot költöttek arra a 2 milliárd euró értékű, 2022 augusztusában piaci csúcson vásárolt „különleges gázra”, amelyet azóta sem sikerült eladni veszteség nélkül.

    Bár korábban a kormány arról beszélt, hogy a rezsialapból önkormányzatokat, egyházakat és civil szervezeteket is támogatnak, a kiosztott pénzek többsége állami intézményekhez került. Az MVM-en és a távhőcégeken kívüli kiadások túlnyomó része nem részletezett dologi költségekre ment el - jegyzi meg a lap.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Drasztikus árcsökkentés: ebben a boltban harmincféle tejtermék árát viszik lejjebb
    Éppen, hogy belengette az újabb árstopot Nagy Márton, a Lidl már lépett is. Lesz, aminek 10 százalékkal is lejjebb viszik az árát.


    „Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!” – írta közösségi oldalán Nagy Márton gazdasági miniszter a múlt héten. Mint a 24.hu kiszúrta, a Lidl nem várta meg az árstopot, és közleményben jelentette be:

    „Újabb segítséget kapnak a magyar emberek a mindennapi bevásárláshoz: a Lidl az egyik legkeresettebb árucsoport, a tejek és tejtermékek árát csökkenti. A vállalat legújabb lépésének köszönhetően minden tej olcsóbb lesz, a csökkenés mértéke pedig akár a 10 százalékot is elérheti. Az érintett vajak ára átlagosan 5-6 százalékkal mérséklődik, míg a fogyasztók által legkedveltebb kiszerelésű trappista sajtok esetében akár 200 forintot is megspórolhatnak a vásárlók.”

    A diszkontlánc közleménye szerint harmincféle tejtermék árát csökkentik.

    Mint írták, a magyarok kifejezetten sok tejet, tejterméket fogyasztanak, sőt egyre többet: a KSH adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó éves tejfogyasztás 204 liter tej volt, miközben a 2010-es évek elején ez még csupán 170 liter körül mozgott.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor: „Az euró árfolyama be fog nézni 400 forint alá”
    A gázárak 10 százalékot estek, az euró pedig újra kevesebbe kerülhet 400 forintnál a miniszterelnök szerint. Orbán arról beszélt, hogy az ukrajnai béke gazdasági előnyökkel jár.
    FM. Kép: Facebook - szmo.hu
    2025. február 17.



    „Gazdasági kérdések az asztalon: mennyit jelent a béke?” – ezzel osztotta meg Orbán Viktor közösségi oldalán a hetet indító videóját. A miniszterelnök a videóban azt mondja:

    „Megkezdődtek a béketárgyalások előkészítő megbeszélései az oroszok, meg az amerikaiak között.”

    A miniszterelnök ezután gazdasági kérdésekre tér át, egy grafikont mutat, melyről ezt mondja:

    „Itt azt látom, hogy 10 százalékkal máris estek a gázárak, és a forint is lendületet vett. Úgy néz ki, hogy ha ez így megy tovább, akkor csak idő kérdése, és az euró árfolyama be fog nézni 400 forint alá is.”

    A miniszterelnök azzal zárja a videót, hogy a béke gazdasági előnyökkel jár majd Magyarország számára.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Marco Rubio az orosz-ukrán háborúról: Európa és Ukrajna is részt vesz majd a béketárgyalásokban
    Az amerikai külügyminiszter árnyalta Trump különmegbízottjának korábbi kijelentését. Keith Kellogg ugyanis nemrég arról beszélt, kihagynák az EU-t a tárgyalásokból.


    Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint Ukrajna és Európa is részt vesz majd az orosz-ukrán háborúról szóló béketárgyalásokon – írja a Reuters. Rubio erről vasárnap beszélt, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Oroszország más országok részvétele nélkül folytat megbeszéléseket Szaúd-Arábiában a következő napokban.

    Rubio szerint ezek az amerikai-orosz tárgyalások egy lehetőséget jelentenek arra, hogy kiderüljön, Vlagyimir Putyin valóban komolyan gondolja-e a békét. Ha a folyamat előrehalad, az ukránokat és más európai országokat is be fogják vonni.

    Az amerikai kormány korábban már érdeklődött európai partnereinél arról, hogy hány katonával tudnák támogatni az Ukrajna és Oroszország közötti béke fenntartását. A Reuters információi szerint az amerikai tisztviselők egy kérdőívet adtak át erről az európai kollégáiknak.

    Donald Trump amerikai elnök a múlt héten beszélt Putyinnal. Rubio ezzel kapcsolatban azt mondta:

    „Vlagyimir Putyin kifejezte érdeklődését a béke iránt, és az elnök kifejezte, hogy a háborúnak tartós, és Ukrajna szuverenitását biztosító módon kell véget érnie.”

    Ezután Rubio hozzátette:

    „Nyilvánvaló, hogy ezt tetteknek kell követniük, így a következő hetek és napok fogják eldönteni, hogy ez komoly-e, vagy sem. Végső soron egy telefonhívás nem teremt békét.”

    A szaúdi tárgyalások egybeesnek egy másik amerikai kezdeményezéssel, amelyben az Egyesült Államok megpróbál megállapodást kötni Ukrajnával az ország természeti erőforrásainak amerikai befektetők számára való megnyitásáról. Erről Trumpnak egyelőre nem sikerült megegyeznie Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Zelenszkij szerint ugyanis nem kaptak megfelelő biztonsági garanciákat.

    Korábban Trump Ukrajnával foglalkozó különmegbízottja, Keith Kellogg a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián beszélt arról, hogy Európát nem tervezik bevonni a béketárgyalásokba. Erre válaszul Emmanuel Macron francia elnök hétfőre rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze az európai biztonságról. A találkozón Keir Starmer brit kormányfő, António Costa, az Európai Tanács elnöke, valamint több európai ország vezetője is részt vesz. Ott lesz a német, az olasz, a lengyel, a spanyol, a holland és a dán kormányfő, valamint az Európai Bizottság elnöke és a NATO főtitkára is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: