HÍREK
A Rovatból

Magyar KFOR-katonák sérültek meg Koszovóban: a tiltakozó szerbek zavargásokat robbantottak ki

Három észak-koszovói településen kezdődött zavargás a rendőrség és a helyi szerbek közötti összeütközésekkel. Majd kivonult a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR is.

Link másolása

Húsz magyar KFOR-katona sebesült meg, többen közülük súlyosan, amikor a koszovói Zvecsanban összetűzés tört ki a tiltakozó szerbek és a rendet fenntartani akaró magyar KFOR-katonák között. 11-en megsebesültek az olasz KFOR-katonák közül is – írta a hvg.hu.

A magyar békefenntartók megpróbálták szétoszlatni a tiltakozó szerbeket, akik azért tüntettek, mert nem akarják, hogy koszovói albán vezetők kerüljenek a település élére. A KFOR-osok könnygázt is bevetettek, a szerbek pedig kövekkel és üvegekkel dobálták meg a békefenntartókat.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd.

Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

A Koszovó északi részén található településeken korábban főként szerb nemzetiségű rendőrök teljesítettek szolgálatot, de szinte mindannyian felmondtak a novemberi szerb-koszovói rendszámtábla-vita következtében.

A koszovói szerbek azt követelik, hogy a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket. Albin Kurti miniszterelnök azonban annak ellenére, hogy a múlt hét végén több külföldi diplomata is a helyzet rendezését kérte tőle, a közösségi médiában vasárnap azt írta: a megválasztott polgármesterek minden állampolgár ügyeit figyelembe veszik majd.

A KFOR hétfőn közölte: megnövelte jelenlétét a szerbek lakta észak-koszovói önkormányzatokban azért, hogy biztosítsa minden koszovói közösség számára a biztonságos környezetet és a szabad mozgást. Egyben mindkét felet arra kérte, hogy tartózkodjon a helyzet további elmérgesítésére alkalmat adó tevékenységektől.

A szerb hadsereg eközben felsorakozott a koszovói-szerb határon. Belgrád azt állítja, hogy a KFOR-katonák is az albán „rendbontókat” védik. A koszovói albán hatóságok annak ellenére erőltetik az albán polgármesterek kinevezését, hogy ezt az EU és az USA képviselői is ellenzik. Az albán polgármesterek legitimitása igencsak megkérdőjelezhető, a szerb bojkott miatt akad olyan polgármester, aki a szavazásra jogosultak 3,5 százalékának támogatását nyerte el – írja a hvg.hu és hozzáteszik:

A szerbek szerint a kivezényelt koszovói albán rendőrök rálőttek a szerb tüntetőkre. Ketten megsebesültek, egyikük súlyos állapotban van.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pankotai Lili: „Ez egy nyugati országban elég lenne ahhoz, hogy lángoljon a főváros”
Idén először egy új kategóriában is hirdettek győztest a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjátadóján, ahol a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazzák. A 18-25 évesek között Pankotai Lili nyert.

Link másolása

„Az, hogy a tanévkezdés előtt egy nappal ideiglenes órarendeket adnak, mert nem lehet tudni, milyen tanári állások betöltetlenek, egy nyugati országban önmagában elég lenne ahhoz, hogy lángoljon a főváros” – mondta Pankotai Lili aktivista az oktatás helyzetéről a Reggeliben.

Idén először egy új kategóriában is hirdettek győztest a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjátadóján, ahol a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazzák.

A 18-25 évesek között Pankotai Lili nyert. Lili a Reggeliben elmesélte, nem számított a TASZ díjára, mégis készült köszönőbeszéddel, hogy tudjon mit mondani, ha őt tüntetik ki.

A fiatal aktivista mesélt az utóbbi évek tüntetéseiről is – a diákok másfél éve küzdenek a tanárok és az oktatás helyzetének javításáért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
185 millió forintot fizetett ki az állam egy KDNP-s képviselő gombatermesztő üzemére, amit évek óta nem sikerült felépíteni
Zolnai Sándor azt mondta, hogy elszámolási vitába keveredett a kivitelezővel, ezért állt le a munka.

Link másolása

185 millió forintot fizetett ki az állam egy csákvári KDNP-s képviselő gombatermesztő üzemére, ami azonban két és fél év alatt sem készült el - írja a 24.hu.

Zolnai Sándor összesen 277 millió forint uniós támogatást nyert az üzem létesítésére 2019-ben, az építési napló szerint pedig 2020 novemberében el is kezdődtek a munkálatok. A Magyar Államkincstár adatai szerint

Zolnai már 2020-ban előlegként lehívott közel 139 millió forintot, majd a következő évben további 46 milliót. Vagyis a magyar állam eddig 185 millió forintot fizetett az üzemért, ami azóta sem készült el.

A képviselő a lapnak azt mondta, hogy a kivitelezővel támadt elszámolási vita áll az építkezés leállításának hátterében. Ennek részleteiről azonban nem akart beszámolni egy folyamatban lévő polgári peres eljárásra hivatkozva.

„2022-ben jutottunk el oda, hogy a kivitelező abbahagyta a munkát, és levonult a területről” - mondta Zolnai.

A képviselő azt is hozzátette:

a gombaüzemmel kapcsolatos elszámolás végső határideje a legutóbbi határidő-módosítás szerint 2024. január,

és bízik abban, hogy az új kivitelezővel ezt tartani fogják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Matteo Messina Denaro, az utolsó szicíliai keresztapa
A 61 éves maffiózót januárban fogták el, amikor épp egy magánklinikára tartott, ahol onkológiai kezelést kapott volna. Denaro korábban azt mondta: annyi embert ölt, meg, hogy egy temető is megtelne vele.

Link másolása

Meghalt Matteo Messina Denaro, olasz maffia főnök, akit januárban tartóztattak le, miután 30 éven keresztül szökésben volt. A 61 éves maffiózó rákos volt.

Denarót január közepén fogták el, miközben egy Maddalena nevű magánklinikára tartott, ahol hamis személyazonossággal onkológiai kezelésen vett volna részt. Az állapota az elmúlt hetekben romlott, ezért egy közép-olaszországi szigorúan őrzött börtönből átszállították egy kórházba.

Denaro nem kért „intenzív kezelést”, és az orvosok leállították a táplálását, miután „visszafordíthatatlan kómába” esett.

Az 1962-ben született Matteo Messina Denaro elfogása előtt harminc évig vezette az ország körözési listáit, 1994 óta a nemzetközi körözési listákon is szerepelt.

A szicíliai Castelvetrano egykori maffiavezérének fiaként 1993-ban vette át a Cosa Nostra vezetését. A keresztapa szerepét a kegyetlenségéről híres Tito Riinától vette át.

A szicíliai „maffiafőnökök főnökének” nevezett Matteo Messina Denarót a távollétében tartott perekben többszörös életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Többek között Giovanni Falcone és Paolo Borsellino maffiaellenes ügyészek 1992-es meggyilkolásában játszott szerepéért, de őt tartották felelősnek az 1993-as Rómában, Firenzében és Milánóban elkövetett robbantásokért is, amelyekben tíz ember halt meg. Emellett elítélték a 15 éves Giuseppe Di Matteo meggyilkolásáért is, akit az ő parancsára savban oldottak fel, mivel apja a maffia ellen vallott.

Denaro egyszer azt mondta, annyi embert gyilkolt meg, hogy egy temető is megtelne vele.

Az olasz sajtóban „az utolsó keresztapaként” emlegetett 61 éves bűnöző vélhetően semmilyen információt nem adott át a rendőröknek az elfogása óta.

(Forrás: Reuters)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
45 ezer helyett már havi 90 ezer forintért buszoztat súlyosan sérült gyerekeket a Református Gyógypedagógiai Intézmény
Bár az ellenzéki képviselő szerint ez az ár nem kiugróan magas, de nehezen érthető, hogyan lett egyik napról a másikra a duplája.

Link másolása

Az eddigi 45 ezer helyett 90 ezer forintot kér havonta a Református Gyógypedagógiai Intézmény azért, hogy hétköznaponként 25 kilométerről a kiskunhalasi iskolába buszoztat súlyosan sérült, illetve sajátos nevelési igényű gyerekeket - számolt be róla Hadházy Ákos a Facebook-oldalán hétfőn.

Mint írta: a kisbuszt 10-12 gyerek veszi igénybe naponta. Az ellenzéki képviselő szerint, ha az amortizációt, szervízköltséget és a sofőr munkabérét is nézzük, akkor ez az ár már nem olyan kiugróan magas, „bár nehéz elképzelni, hogy önköltséges lenne, és még nehezebben érthető, hogyan lett egyik napról a másikra a duplája”.

„Az igazán felháborító azonban az, hogy korrupt tolvajkormány teljesen leépítette a szociális hálót. Ezeknek a gyerekeknek az ellátása teljes embert kíván, emellett nem lehet dolgozni. Az államtól a szülők a gyermek gondozásáért és a gyermek ellátására körülbelül havi 208 ezer forint bruttót kapnak. Ebből kell megélni gyerekestől, és rezsit fizetni. Gyógyszert venni. És erre jön még az egyik napról a duplájára emelkedett buszköltség”

- írta bejegyzésében Hadházy.

A politikus bejegyzésében megosztotta a tagintézmény-vezető erről szóló levelét is, amelyből az is kiderült, hogy az összeget a szülők két részletben is befizethetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: