HÍREK
A Rovatból

Magyar kémjátszma Brüsszelben: gyanús találkozókat szervezhetett két magyar fiatal

Semmi sem bizonyítja, hogy a két férfi a magyar kormány megbízásából akart hálózatot építeni Brüsszelben. Ugyanakkor a szakportál szerint gyanús az időzítés.

Link másolása

A kormány nevében foghatott hálózatépítésbe a brüsszeli magyarok körében két fiatal, írja a HVG360 az Intelligence Online alapján. A titkosszolgálat témákra specializálódott párizsi székhelyű portál cikke szerint a Fidesz informális lobbi kialakításába kezdhetett a belga fővárosban, ennek voltak részei a szóban forgó találkozók.

A portál cikkében megnevezett két férfi tavaly októberben került az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságához, illetve a Kutatási és Innovációs Főigazgatósághoz. Ez éppen az az időszak volt, amikor az uniós források befagyasztása miatt fokozódott a vita a magyar kormány és az Eupai Unió között.

Az Intelligence Online értesülése szerint a fiatalok az első estet novemberben tartották egy bárban az uniós intézményekben dolgozó magyar köztisztviselők és vállalkozók számára, majd januárban és februárban is tartottak összejövetelt. Az eseményen résztvevők többsége a Fidesz vagy a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium tagja lehetett, de a szervezők igyekeztek politikai oldaltól függetlenül minél több meghívottat felkérni. A szervezés egy zártkörű Facebook-csoportban történt, de mindenkit arra biztattak, hogy adják tovább a hírt. Az est során a résztvevőket pozíciójukról és szakmai hálózatuk kiterjedtségéről kérdezték.

Az Intelligence Online szerint az Információs Hivatal humán hírszerzési és elemzési gyakorlatokat is bevet, hogy információt gyűjtsön Brüsszelben olyan témákról, melyeknek számottevő költségvetési hatása van Magyarországra nézve. Azt sugallják, az üzleti hírszerzők is érdekeltek az uniós politika talányos változásaiban, amelyek befolyással lehetnek a Magyarországon végzett üzleti projektjeikre. Azonban az erőfeszítések nem jártak sikerrel, mert a képviselőkkel tárgyaló partnerek a Bizottságon belül összezártak.

A HVG brüsszeli forrásai megerősítették, hogy a két férfi tényleg szervezett ilyen találkozókat, és azok népszerűek lettek. De az is lehetséges, hogy az egyikük valójában a hírszerzés utasításait követte, és egy nemzetközi szolgálat vette észre őket. Most pedig azért cikkeznek róluk, hogy gyengítsék az Orbán-kormány külpolitikai tevékenységeit, ami súlyos uniós pénzekbe kerülne Magyarországnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gyöngyöstarjáni tragédia: Zsuzsa életét adta a vizslájáért
A kutyáját próbálta megmenteni az erős sodrásban. Az egyik kollégája igyekezett a kezét tartani, de a víz olyan erővel szakította át a konténer mindkét oldalát, hogy elragadta magával az asszonyt.

Link másolása

Tragikus a helyzet még mindig Gyöngyöstarjánban - írja a Blikk. A lap ellátogatott a településre, ahol még mindig katasztrófális állapotok uralkodnak.

A faluban két halálos áldozata is volt a hatalmas esőzésnek. Egyikük Gergely, akit a megduzzadt patak sodort el egy pincébe.

A másik áldozat a 44 éves Zsuzsanna, aki a közeli bányában dolgozott a mérlegnél, mikor a tragédia bekövetkezett. A portál úgy tudja, hogy válását követően költözött Gyöngyösre a 22 éves lányával és kutyájával. Van egy 28 éves fia is. A tragikus napon Mirát, a vizsláját is magával vitte.

Holttestét a rendőrség hőkamerás drón segítségével találta meg.

A bánya tulajdonosának édesapja a lapnak elmondta:

"Zsuzsanna a kék konténerben tartózkodott, három kollégája pedig a mellette lévő bódéban, amikor megtörtént a baj. A társai gyorsan cselekedtek, átsiettek hozzá és kikötötték magukat vezetékekkel és spaniferrel, hogy az áradás ne vigye el őket. Csakhogy

a hölgy leszedte magáról a kötelet, hogy a kutyáját próbálja megmenteni, közben a legerősebb ember igyekezett a kezét tartani, de a sodrás olyan iszonyú erővel szakította át addigra a konténer mindkét oldalát, hogy elragadta magával őt is."

A kutya túlélte az esetet - értesült a Blikk. Még este is kereste hős gazdáját a bányánál, végül lánya vitte haza magával.

Az áldozat édesanyja teljesen megtört: „A lányomat elvitte a víz” - panaszolta.

"Teljesen értelmetlen, ami a lányommal történt, nem tudom felfogni még az egészet. Annyit hallottunk, hogy a kollégája kezéből kicsúszott szegény, de a részletekről egyelőre nem tájékoztattak. Az unokám és a vejem szólt, hogy a lányomat elvitte a víz és keresik. Azt az érzést elmondani nem lehet, amit abban a pillanatban éreztem, nem kívánom senkinek.

Nem hibáztatunk senkit, nem akarunk senkit elítélni. Neki sajnos ez volt megírva, segíteni már nem tudunk rajta. A bányában jóban volt mindenkivel, nagyon szerették a tulajdonosok".

A lánya összeesett, amikor az édesanyja holttestét megtalálták a szakemberek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Titkos kormányhatározatban rendelt el a tömeges létszámleépítést a minisztériumokban és az állami intézményekben a kormány
Az elbocsátások érintik még az Oktatási Hivatalokat, a Klebelsberg Központokat és a Nemzeti Parkokat, továbbá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézetet is.

Link másolása

Ahogy mi is írtunk róla, megkezdték a tömeges leépítést az Államkincstárnál. A korábban bejelentett létszám kétszerese kerül így utcára.

A Népszava pedig arról ír, hogy egy titkos kormányhatározatban rendelték el, hogy

a minisztériumokban és háttérintézményeikben összesen 2614 álláshelyet kell megszüntetni.

A 4042/2023-as számú kormányhatározatra hivatkozva jelentik be a létszámcsökkentést, de a dokumentum tartalmáról nincs információ - írja a lap.

Bár korábban a kormány létszámstopot tervezett, most mégis a tömeges leépítés mellett döntött.

A Magyar Államkincstár 661 dolgozóján kívül a törvényjavaslat további 2000 álláshelyet szüntetne meg a minisztériumokban és költségvetési szerveknél. Az elbocsátások érintik még az Oktatási Hivatalokat, a Klebelsberg Központokat és a Nemzeti Parkokat, továbbá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézetet is.

Az állások egy része a nyugdíjba vonulók, de valódi elbocsátásokra is sor kerül. Az erről szóló határozat tartalmát azonban nem ismerni. A 4000-es határozatok a létszámgazdálkodással kapcsolatos kérdéseket szabályozzák, és bár nem nyilvánosak, nem tartalmaznak valódi államtitkokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egy 11 éves iskolás gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál
Az általános iskolában tanuló diák kilencéves korában lett tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték.

Link másolása

Két lakópark is épülne Balatonszabadiban. Az ügyüket május 25-én tárgyalta a képviselő-testület - írja a Magyar Narancs.

Az egyik beruházást Gamászapusztára tervezik, ahol 35–36 lakóépületet készítenének. A cég ügyvezetője T. László. A kérelmet H. Antal írta alá, ő a cégtulajdonos H. A. Antal kiskorú törvényes képviselője.

A 11 éves diák az egyik siófoki általános iskolában tanul és a cégnyilvántartás szerint 2012-ben született. Kilencéves korában lett tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték. A gyerek tulajdonjogát a cégbíróság bejegyezte.

A lapnak egy jogász elmondta, hogy furcsa, hogy az illetékes gyámhatóság jóváhagyta a döntést. Az is érdekes, hogy miért érdeke egy gyereknek egy adóssággal terhelt cégben tulajdont szerezni.

A fiatalkorú másik törvényes képviselője Cs. Eszter. Ő viszont szerepel a NAV-nál a 180 napon túl 10 millió forintnál nagyobb adóhátralékkal rendelkező személyek listáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orvoshiány miatt november végéig szünetel a kardiológiai szakrendelés a Péterfy Sándor utcai kórházban
Erzsébetváros ellenzéki polgármestere szerint a kormány feladata lenne az orvoshiány kezelése. A kórház új főigazgatója egy értekezleten "fehérgalléros bűnözőknek" nevezte az orvosokat, ami miatt a főorvosi kar fellázadt ellene.

Link másolása

November végéig az orvoshiány miatt szünetelni fog a kardiológiai szakrendelés a Péterfy Sándor utcai kórházban - ezt a tájékoztatást kapta a kórháztól Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere, miután többen jelezték neki, hogy valamilyen probléma van a szakrendelés körül.

A Demokratikus Koalíció politikusa a Facebook-oldalán megosztott posztjában ennek kapcsán arról ír, hogy az önkormányzat 2019 óta közel 90 millió forint támogatást nyújtott a kórháznak, segítettek a különböző felújításokban, illetve hozzájárultak az eszközök beszerzéséhez, az orvoshiányt azonban már nem tudják megoldani, mivel ez a kormány feladata lenne.

"A Péterfy ráadásul abban a „különleges” helyzetben van, hogy az új igazgatója a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját hagyta ott ezért az állásért. Tekintettel erre, az a legkevesebb, amit elvárhatunk az igazgató úrtól, hogy sürgősen felkeresi a régi-új főnökét, Pintér Sándort és az erzsébetvárosiak érdekében nagyon gyorsan megoldják a helyzetet!"

- zárul Niedelmüller Péter bejegyzése.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, fellázadt az új főigazgató ellen a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara, miután Tóth László "fehérgalléros bűnözőknek" nevezte az orvosokat az egyik értékezleten. A személyéről szóló bizalmi szavazáson a főorvosok több mint kétharmada ellene voksolt.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET: