HÍREK

Magánlakásokban is házkutatást tarthat majd a NAV az „átláthatósági” törvény alapján

Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek, vagyis akár egy civil szervezet vezetőjének otthonában is megjelenhetnek fegyveres kísérettel. Veszélybe kerülhet az újságírói forrásvédelem is.


A Fidesz új törvényjavaslata lehetővé tenné, hogy a NAV házkutatást tartson nemcsak a szervezetek irodáiban, hanem akár azok vezetőinek magánlakásán is - hívja fel rá a figyelmet a Telex. A javaslat szerint a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni szerv gyakorlatilag bárhol megjelenhet, ha azt feltételezi, hogy ott bizonyítékot találhat.

Az ellenőrzés során az adóhatóság emberei átvizsgálhatják a helyiségeket, lefoglalhatják az iratokat, adathordozókat, belenézhetnek a munkafolyamatokba, másolatokat készíthetnek mindenről. Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek.

A törvény lehetőséget ad arra is, hogy a NAV akár előzetes értesítés nélkül is házkutatást tartson, ha az előzetes értesítés veszélyeztetné az eljárás sikerét. Ez azt jelenti, hogy nincs garancia arra, hogy az érintettek előre tudnak a hatósági intézkedésről.

A törvényjavaslat szerint az ellenőrzés célja az lehet, hogy megállapítsák: egy szervezet jogtalanul fogadott-e el külföldi támogatást. A házkutatásra pedig nemcsak akkor kerülhet sor, ha már van gyanú, hanem akkor is, ha a hivatal szerint csak feltételezhető, hogy az adott helyen bizonyíték lehet.

A szabályok alapján nemcsak a szervezet székhelye jöhet szóba, hanem bármely más helyszín is, ahol adat vagy bizonyíték lehet.

Ez különösen aggályos lehet például egy újságíró esetében, akinek az otthonában található dokumentumokat is lefoglalhatják, így gyakorlatilag megszűnhet a forrásvédelem.

Az eljárás során az érintettek kötelesek együttműködni, még akkor is, ha a bekért adatok személyesek, védettek vagy rájuk nézve terhelőek. A NAV jogot kap arra, hogy ilyen információkat is bekérjen és tároljon. A törvényjavaslat szerint ezekhez az adatokhoz az állam akár 30 évig is megtagadhatja a hozzáférést, ha úgy ítéli meg, hogy az adatok nyilvánossága bűnmegelőzési vagy nemzetbiztonsági érdekeket sértene.

Az új törvényjavaslat nemcsak a szervezeteket érinti, hanem azok vezetőit is súlyos személyes következményekkel fenyegeti.

Aki egy jegyzékbe vett szervezet irányítója, annak kötelező vagyonnyilatkozatot tennie – méghozzá jóval szigorúbb feltételek mellett, mint például egy országgyűlési képviselőnek. A nyilatkozatot az igazságügyi miniszter ellenőrzi, és közzéteszik a kormány honlapján.

Ha valaki nem tesz eleget a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségnek, akkor ezt nyilvánosan „közhírré teszik”, és felfüggesztik a képviseleti jogát a szervezetben. Ebben az esetben sem biztosít a törvény semmilyen jogorvoslati lehetőséget. Ha a záró vagyonnyilatkozat is elmarad, az illetőt 500 ezer és 2 millió forint közötti bírsággal sújthatják, amit újra és újra kiszabhatnak – fellebbezni ez ellen sem lehet.

A törvény külön eljárás nélkül eltilthatja azokat a civil vezetőket, akik megszegik a szabályokat, attól, hogy öt éven belül bármilyen civil szervezetet alapítsanak vagy vezessenek. Ugyanez vonatkozik a gazdasági társaságok ügyvezetőire is: ha egy cég a törvény miatt megszűnik, a cégvezető öt évig nem tölthet be vezető tisztséget, nem alapíthat új céget, és nem is szerezhet benne többségi befolyást.

Aki egyszer megszegi a törvényt, azt a NAV már eltilthatja „a közéletet befolyásoló tevékenység további folytatásától”. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki a javaslatból.

Hüttl Tivadar, a Telex ügyvédje szerint a javaslat „emberi sorsokat, karriereket tehet tönkre”, és olyan mértékű szankciókat vezetne be, amelyek példátlanok a korábbi törvényekhez képest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Már Izrael légterén kívül elkezdték leszedni az iráni drónokat, amerikai vadászgépek is segítenek
Az amerikai légierő egy F-15-ös vadászgépekből álló egysége is segít is elfogni az iráni rakétákat.


„Az izraeli védelmi erők elkezdték elfogni az Iránból indított UAV-okat (drónokat - a szerk.), még Izrael területén kívül” – közölte az izraeli hadsereg (IDF) egyik szóvivője a CNN-nel.

Izrael közlése szerint amerikai vadászgépek is segítenek elfogni az iráni rakétákat. Az Egyesült Államok két héttel ezelőtt vadászgépeket vezényelt Jordániába, hogy segítsen elfogni Iránból indított rakétákat, ahogyan azt az Izraelt célzó előző támadások előtt is tette - közölték Izraelben pénteken, írja az MTI.

Az amerikai légierő egy F-15-ös vadászgépekből álló egységet küldött Jordániába, hogy segítsen elfogni az iráni drónokat és cirkálórakétákat, amelyeket támadás esetén Izraelre lőnének ki.

Ez az amerikai légi század állandó jelleggel az Egyesült Királyságban állomásozik, az ebből származó repülőgépeket vetették be Jordániában Irán első, Izrael elleni támadásánál tavaly áprilisban, valamint Izrael második, októberi válaszcsapása után.

Ezúttal az F-15-ösöket modern, kifejezetten az iráni és húszi drónok elfogására kifejlesztett fegyverzettel szerelték fel a korábbi amerikai tapasztalatok alapján. Minden gép huszonegy, kis hatótávolságú rakétát hordoz, amelyek alkalmasak a drónok megsemmisítésére, és ezzel egy-egy gép akár több tucat drónt is képes lelőni egyetlen bevetéssel.

Mint azt mi is megírtuk: Irán máris megindította az ellencsapást, az elmúlt órákban több mint 100 drónt indítottak Izrael felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Izrael szétlőtte az iráni légvédelmet
Az izraeli hadsereg szerint több tucat radarállomást, valamint föld-levegő rakétaindítót semmisítettek meg.


Izrael széles körű támadás hajtott végre az Irán nyugati részén található légvédelmi létesítmények ellen - közölte az izraeli hadsereg.

Több tucat radarállomást, valamint föld-levegő rakétaindítót semmisítettek meg

- tették hozzá.

Mint azt mi is megírtuk: Izrael péntek hajnalban megtámadta Iránt. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben azt mondta, a támadás az iráni atom- és ballisztikusrakéta-program ellen irányult.

Az iráni-iraki háború óta nem érte ekkora támadás az országot: a jelentések szerint 200 harci repülőgép vett részt az Irán elleni támadásban, melyek országszerte több száz bombát dobtak le.

A támadás során likvidálták Irán legmagasabb rangú katonai vezetőit, és több atomtudóst is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az izraeli Moszad titkos akciókat hajtott végre Iránban a támadás előtt
A Reuters információi szerint támadó drón bázist létesítettek Teherán közelében, valamint nagy pontosságú fegyvereket telepítettek az iráni föld-levegő rakétákat indító állomások közelébe.


Az izraeli Moszad kommandósai több titkos akciót is végrehajtott Iránban a pénteki izraeli támadások előtt – mondta a Reuters brit hírügynökségnek egy izraeli biztonsági forrás. A lap információi szerint egyebek mellett egy

támadó drón bázist létesítettek Teherán közelében, valamint nagy pontosságú fegyvereket telepítettek az iráni föld-levegő rakétákat indító állomások közelébe.

Emellett az iráni légvédelmi rendszerek ellen használt fejlett eszközöket is elhelyeztek az iráni főváros közelében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videókon az izraeli légicsapás: Hatalmas lángokkal égett több épület, az óriási füstoszlopokat pedig a távolból is látni lehetett
Több felvétel is felkerült már a közösségi oldalakra, amelyeken az eltalált iráni célpontok láthatóak.


Mint azt mi is megírtuk: Izrael péntek hajnalban megtámadta Iránt. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben azt mondta, a támadás az iráni atom- és ballisztikusrakéta-program ellen irányult.

Az iráni-iraki háború óta nem érte ekkora támadás az országot: a jelentések szerint 200 harci repülőgép vett részt az Irán elleni támadásban, melyek országszerte több száz bombát dobtak le.

Az X-en hamar megjelentek a videók az eltalált iráni célpontokról: több felvételen is látni, ahogy a becsapódás után hatalmas lángok csaptak fel az épületekből, óriási füstoszlopok pedig még messziről is láthatóak voltak.

A támadás során likvidálták Irán legmagasabb rangú katonai vezetőit is: meghalt Mohammad Bagheri, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka és Ghulam Ali Rasid, az iráni Hatem al-Anbija parancsnoka is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: