HÍREK
A Rovatból

Lövöldözés miatt kedden délelőtt lezárták a Pentagon épületét

A hatóság megerősítette, hogy több ember is kórházi ápolásra szorul.


Lövöldözés miatt, amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az amerikai Védelmi Minisztérium, a Pentagon épületét.

Az első tájékoztatások szerint a közeli metró-, és buszállomásnál történt lövöldözésben többen megsérültek, egy rendőr is van a sebesültek között, a gyanúsított pedig elmenekült.

A Pentagon védelmi ügynöksége (PFPA) Twitter-üzenetében nem árult el részleteket, csupán annyit közölt, hogy "a Pentagon épületét a virginiai Arlingtonban - az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának központjában - lezárták a létesítmény állomásán történt incidens miatt".

Az incidensről ellentmondásos hírek láttak napvilágot a sajtóban. A Politico című lap riportere például a PFPA forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a lövöldözőt a Pentagon egyik rendőre ártalmatlanította, így az nem jutott be az épületbe. Hozzátette, hogy az eset során egy másik tiszt is megsérült, akit orvosi ellátásban részesítenek. A késő délutáni hírek szerint az egyik rendőrtiszt a lövöldözésben meghalt, a másikukat pedig súlyos állapotban kórházban ápolják.

Az Arlingtoni Tűzoltóság és Sürgősségi Orvosi Szolgálat a Twitteren megerősítette, hogy több ember is kórházi ápolásra szorul.

A helyi média arról számolt be, hogy a gyanúsított metróval elmenekült a szövetségi főváros, Washington DC irányába. A hatóságok óvatosságra intették a helybélieket, figyelmeztetve őket arra, hogy az elkövető vérfoltos fehér trikót és sötét színű nadrágot visel.

A Pentagon közleményben jelezte, hogy a létesítményt "rendőri intézkedés" miatt zárták le, majd elrendelték, hogy a metrószerelvények és a buszok a rendőri intézkedés ideje alatt ne álljanak meg és haladjanak át az állomáson. A támadó, vagy támadók kilétét és indítékait nem hozták nyilvánosságra.

Az interneten közzétett felvételeken az látható, ahogy a rendőrség és a mentőszolgálat járművei a tranzitközpont felé sietnek, amely mindössze néhány méterre van a Pentagon épületétől. Egyes beszámolók szerint rendőrkutyákat is bevetettek, hogy robbanóanyagok után kutassanak.

A PFPA helyi idő szerint dél körül közzétett Twitter-üzenetében megerősítette, hogy "az incidens helyszíne biztonságos", és a lezárást nem sokkal később fel is oldották. Az ügynökség ugyanakkor hozzátette: a létesítmény még mindig "aktív bűnügyi helyszín", és arra kérte az embereket, hogy tartsák magukat távol a tranzitközponttól.

A helyi beszámolók szerint a lezárás komoly közlekedési fennakadásokat okozott a szövetségi főváros környékén.

Amerikai sajtójelentések szerint Lloyd Austin védelmi miniszter és Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a lövöldözés idején a Fehér Házban tartózkodott és találkozón vett részt Joe Biden amerikai elnökkel.

Frissítés:

A Telex.hu az AP-re hivatkozva azt írja, hogy egy rendőrt késeltek meg az Amerikai Védelmi Minisztérium, a Pentagon közvetlen közelében lévő tömegközlekedési állomáson. A férfi meghalt. A feltételezett támadót a rendőrök lelőtték, és a helyszínen életét vesztette. A Pentagon közleménye azt írta, hogy az incidens az épülettől néhány lépésnyire, a komplexumhoz tartozó buszmegálló peronján történt. Sajtóértesülések szerint a megkéselt rendőrtiszt a Pentagon egyik alkalmazottja volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka
A nő most zokogva védekezik, miközben terhes azzal a férfitól, aki rögzítette a videót. A férfi attól retteg, hogy a születendő kisfiukkal is ez történhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Egy kétéves kislányt saját édesanyja rángatott a hajánál fogva Baranyában, majd rá is térdelt, miközben a gyerek kétségbeesve sírt. A jelenetről videó is készült, amit a kislány nevelőapja rögzített, mert senki nem akarta elhinni neki, hogy a nő bántalmazza a gyermeket, derül ki a Tényekből.

A felvételen jól látható, hogy

a kislány próbál kiszabadulni, de az anyja tovább rángatja a hajánál fogva.

A nevelőapa végül véget vetett a bántalmazásnak, majd feltöltötte a videót az internetre, és feljelentést tett a rendőrségen.

A férfi a Tények stábjának elmondta, hogy attól tart, volt párja a születendő közös gyermekükkel is így fog bánni. Bár nem szeretné, hogy az anyát meghurcolják vagy letartóztassák, úgy érzi, szakember segítségére lenne szüksége, mert indulatkezelési problémái vannak. A nevelőapa attól is tart, hogy a nő nem fog szólni neki, ha beindul a szülés.

A Tények riporterei megszólaltatták a várandós nőt is, aki zokogva azzal magyarázta a történteket, hogy a kislány nem szereti, ha összefogják a haját. A nő jelenleg a szüleinél lakik, és a nevelőapa gyermekét várja, de már szakítottak.

A történet azonban itt nem ért véget. Egy idegen férfi lincseléssel fenyegette meg a nőt. Azt mondta neki, hogy társaival meg fogja keresni, mert tudja a lakcímét.

A kislány nagymamája is megszólalt az ügyben. Szerinte a gyerek hisztis, akaratos és nagyon el van kényeztetve. A hírműsor információi szerint a kislány vér szerinti édesapja szeretné magához venni Eperkét. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított.

A térdelésről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Legkésőbb szeptemberben bejelentjük a Tisza első miniszterjelöltjét
Magyar Péter szerint a párton belül kevesen akarnak kormányzati szerepet. A politikus azt mondja, szakértői csapatra van szükség.


Szerdán elindult Magyar Péter újabb országjárása, ami ezúttal 80 napig tart majd. A politikust arról is kérdezte a HVG, hogy kik lehetnek tagjai majd egy esetleges Tisza-kormánynak.

„Legkésőbb szeptemberben be fogjuk jelenteni az első miniszterjelöltjét a Tiszának, de önmagában ez egy kicsi párt, mert elsősorban nem pártot építünk”

- mondta Magyar, aki azt is hangsúlyozta, hogy nem hagyományos pártot építenek, hanem egy több tízezer fős civil és szakmai közösséget.

A politikus elmondta, hogy a Tisza Párton belül jelenleg kevés olyan ember van, aki vállalná vagy alkalmas lenne kormányzati pozícióra.

„Relatíve kevés olyan ember van a Tisza Párton belül, aki akár akarna, akár alkalmas lenne egy kormányzati pozíciót betölteni, úgyhogy mi inkább a szakemberekre és az igaz magyar emberekre hagyatkozunk” – fogalmazott a lapnak Magyar Péter.

Hozzátette, hogy lesznek párttagok és szakemberek is a jelöltek között, de biztos abban, hogy minden területre találnak megfelelő embert.

„Ahogy megyünk előre, egyre több [lehetséges] minisztert fogunk bemutatni, és én nagyon örülök, hogy egyre több elismert szakember csatlakozik a Tiszához” – mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Novák Katalin 30 millió forintnyi ruhát tartott meg a lemondása után - derítette ki a Direkt36
A volt köztársasági elnök gardróbjára havi milliók mentek el az adófizetők pénzéből. Lemondása után ezeket a ruhákat vagy ingyen hazavitte, vagy fillérekért megvásárolta.


Novák Katalin volt köztársasági elnök a 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Sándor-palota közérdekű adatigénylésre kiadott listája szerint

2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára,

derítette ki a Direkt36.

A táblázat szerint 345 tétel mellett szerepel a „kivezetésre került” megjegyzés. A Sándor-palota megerősítette, hogy ezek a ruhák Novák Katalinnál maradtak. A hivatal 14 esetben értékesítette az elnöki időszakban beszerzett ruhákat, ezeket is Novák vásárolta meg, az eredeti árnál jelentősen alacsonyabb összegért. A ruhák eredeti ára 1,9 millió forint volt, de végül 575 ezer forintért jutott hozzájuk. Egy 450 ezer forintos estélyi ruháért például 28 575 forintot fizetett.

A Sándor-palota tájékoztatása szerint a döntést arról, hogy melyik ruhadarabot adják át ingyenesen vagy értékesítik, az Elnöki Titkárság protokollért felelős munkatársa hozta meg.

Novák titkársága közölte:

a volt köztársasági elnök elnöki ciklusának teljes idejére tervezett gardróbot, és olyan ruhákat választottak, amelyeket a fiatal magyar tervezők készítettek.

Azt is írták, hogy a lemondás után Novák azokat a ruhákat vásárolta meg a hivatal által meghatározott értéken, amelyeket gyakran viselt, és ezek nagy részét eladományozta. Azt azonban nem válaszolták meg, mi lett azokkal a darabokkal, amelyeket térítés nélkül vihetett haza.

A listán szerepel például az a törtfehér ruha is, amelyet Novák Katalin a 2022-es Magyar Derby alkalmával viselt. Ennek az ára 259 ezer forint volt. A dokumentumból kiderül, hogy kezdetben kisebb összegeket költöttek: volt 17 ezer forintos kosztüm és 23 ezer forintos cipő is. Később azonban egyre nagyobb összegek jelentek meg a listán.

2022 szeptemberében és novemberében már havi 2 millió forint körül költöttek ruházatra. 2023 májusában 3 millió, szeptemberben pedig 4,1 millió forintot fordítottak erre a célra.

A lemondása előtti héten több mint 1 millió forint értékben vásároltak új ruhadarabokat, ezek is „kivezetésre kerültek”. A dokumentumból az is kiderült, hogy a vásárlásokat több közismert divattervező és cég végezte, köztük olyanok is, amelyeknek vezetői kormányközeli kapcsolatokkal rendelkeznek.

A lista szerint

Dobor Dorina divattervező több mint 6 millió forint értékben szállított ruhákat a Sándor-palotának, összesen több mint 50 alkalommal.

A tervező egyik legismertebb ruhadarabja az a fekete, álló galléros ruha, amelyet Novák Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásán viselt. Dobor a megkeresésre azt írta: örült annak, hogy a volt elnök magyar tervezők ruháit viselte.

A közzétett adatok alapján a 2022 augusztusában vásárolt, 210 ezer forintba kerülő fátyol egy olyan darab lehet, amelyet Novák Katalin a Vatikánban, Ferenc pápa audienciáján viselt. Emellett szerepel a listában egy 190 ezer forintos alkalmi kalap is, amit II. Erzsébet brit uralkodó temetésén hordott.

2023 májusában egy türkíz kabátra 233 ezer forintot fizetett a magyar állam, ezt az Európa Tanács reykjavíki csúcstalálkozóján viselte. A temesvári rendezvényen, ahol 2024 júniusában szólalt fel, egy olyan ruhában jelent meg, amelyet korábban is többször hordott. A ruha ára 120 ezer forint volt. A beszélgetésen a következőket mondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.”

A közérdekű adatigénylésben nemcsak Novák, hanem a jelenlegi köztársasági elnök, Sulyok Tamás öltözködési kiadásai is szerepelnek.

A Sándor-palota 2024 áprilisa és 2025 áprilisa között kevesebb mint 2 millió forintot költött el elnöki ruházatra.

Három zakót szereztek be 260, 45 és 292 ezer forintért, emellett egy 60 ezer forintos gumicsizmát, valamint két inget és két nyakkendőt is vásároltak. Utóbbiakat az adatok szerint ingyen kapták.

A lista alapján Novák Katalin több nemzetközi programra is kapott ruhákat. Ilyen volt például egy 15 napos óceániai körút 2023 őszén, amely során Ausztráliába és Pápua Új-Guineába is ellátogatott. Az utóbbi útszakasz 4,3 millió forintba került. Az RTL.hu korábban azt is kiderítette, hogy Novák különgépekkel utazott, a Magyar Honvédség Airbus A319-eseivel.

A tihanyi Honthy-villát is érintette egy tervezett beruházás. A 444 információi szerint

Novák úszómedencét is terveztetett a villába, amelyet nyári rezidenciaként használt volna. A terv végül nem valósult meg.

A titkárság szerint olyan állami vendégház kialakításáról gondolkodtak, amely külföldi államfők fogadására lett volna alkalmas.

A Sándor-palota legnagyobb összegű költése Novák elnöksége alatt a párizsi olimpiához kapcsolódik. A hivatal 228,7 millió forintot fizetett ki szállásra előre, 15 szobát foglaltak le 18 éjszakára. A lemondása után hivatalba lépő Sulyok Tamás végül három napot töltött kint, kisebb kísérettel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: